Ti * Éva és egy szomorú nő

június 21, 2011 | Akiknek még nem sikerült, Vizsgálatok

Nekem tavaly volt a lagzi és nagyon felfáztam és másik hónapban nem jött meg és azt hittük hogy baba lesz de nem elmentem az orvosomhoz egy ultrahangra és megállapitotta hogy a felfázás miatt lett egy kisebb méretű cisztám ezt kikezelte és aztán úgy döntöttünk a párromal hogy szeretnénk egy kisbabát de még nem jött össze, az orvosom azt mondta hogy minden rendben van csak a ciszta megviselte a szervezetemet és hogy ne aggódjak nem sokára teherbe fogok esni, de ez még nem jött össze. Ha tudna valaki valami tanácsot adni akkor jó lenne, hogy hova kellene fordulnom jó lenne és erre a cimre irhattok evike_piroska@citromail.hu köszönöm a lehetőséget hogy irhattam .Üdvözlettel : Éva

***********************************************************

“Sziasztok!

Sajnos én nem tudok jó üzenetekkel, jó hírekkel szolgálni.
Történetem nagyon szomorú. De rövid leszek, és nem akarok senkit sem terhelni.
Minden lehetséges Tb támogatott beavatkozásunk megvolt 11 év alatt, és ez mellett rá ment az összes megtakarított pénzünk, sőt még a fizetés is.
Ebből lehetett volna szép házunk is, ha sikerül az első vagy második lombik, akkor mindenünk meglenne. De így semmmink sincs.
Mindent kipróbáltunk, és én vettem észre egy immunológiai vérvételt, ahol ConA, PHA és PWM értékek nagyon nagyon magasak voltak, a megengedett felső érték 4x-e ezek az eredmények.

Volt már más is a neten, aki ezek az eredmények felől érdeklődött, ezek a lymfocita funkciós vizsgálatok, de úgy tudom Ő sem kapott választ.
Nekem azt írták, hogy felfokozott aktiváló állapotban van a szervezetem, és kilöki az embriókat, DE VALÓJÁBAN NEM TALÁLTAM SZEMÉLYESEN ORVOST, AKI EHHEZ ÉRTENE ÉS ERRE ADOTT VOLNA MEGFELELŐ KEZELÉST.
IGY NEM TUDOM MI TÉVŐ LEGYEK?

Kérem, aki szintén ilyen gonddal küzd, Ő irjon nekem a soseadomfel@citromail.hu email címre , vagy aki tud segíteni.
Köszönettel:
egy nagyon szomorú nő

Tags: ,

Megosztás a Facebook-on

Comments (4)

 

  1. zoooleee szerint:

    Szia “szomorú nő”, Éva és mindenki!!

    Egy oknál fogva beleolvastam ebbe az oldalba.
    Elolvastam “szomorú nő” panaszát. “immunológiai vérvételt, ahol ConA, PHA és PWM értékek nagyon nagyon magasak voltak,” Következésképpen kiderült, hogy “hogy felfokozott aktiváló állapotban van a szervezetem, és kilöki az embriókat”

    Ez magyarán azt jelenti, hogy az immunrendszer védekezik valami ellen, felfokozott állapotban van. Mitől lehet felfokozott állapotban a védekező mechanizmus? Lehet pl. vírus, gomba, baktérium, penész,……….

    Hogyan segítsünk immunrendszerünknek, hogy ne legyen “felfokozott védelmi állapotban” , csökkentsük azt vagy megszüntessük? (sok ellenanyag, pusztító fehérje termelődés csökkentése, megszüntetése)

    Nem vagyok sem orvos, sem természetgyógyász, pár hónap óta foglalkoztam az EZÜST KOLLOID hatásával az emberi, növényi, állati szervezetekre. A gyógyszer lobbi miatt feledésbe merített teljesen ártalmatlan természetes anyag évezredekig használták mindegyik vírus, gomba, baktérium, penész kezelésére. Ha ezeket megöli a kolloid, (megállítva azok életfunkcióit) akkor csökkenhet az immunrendszer aktivitása. Nem lesz annyi dolga. Most ha elkezdesz keresgélni e témával kapcsolatban, a magyar oldalakon elég vegyes válaszokat kapsz. Újabban egyre pozitívabbakat fogsz találni. Javaslom a német, svájci információk felkutatását.

    Véleményem az ezek után, hogy mindenféle idegen anyag, antibiotikum, méreg pl. gyümölcsön, zöldségek stb. bevitelét a szervezetedbe a lehető legkisebbre csökkentsd. Csinálj meg egy Ezüst Kolloid kúrát, vagy kettőt vagy háromat, vagy…. amely teljesen ártalmatlan. Ezáltal az immunrendszered “munkája” kevésbé kell, hogy aktív legyen.
    Olvastam, hogy terhesség alatt sem káros, ….. nézz utána bővebben.
    Ha immunrendszered nem a fent leírtak miatt aktív akkor ez nem biztos hogy segít, de ártani nem árt.
    (Ha ezüstre vagy allergiás akkor ez az Ezüst Kolloid ellenjavallott…)

    Hátha ez volt csak a gond……

    üdvözlettel: Zoooleee

  2. Boszorkata szerint:

    Szia “Szomorú Nő”!

    Mivel hasonló cipőben járok, ezért rengeteget olvastam minden témában, hogy miért nem jön nálunk sem össze a baba. Emlékszem, hogy olvastam a Te problémádról és arról is, hogy egy egyszerű megoldás van rá. Addig kutattam, míg megtaláltam a cikket: http://www.sanomamedia.hu/babavaras/vedekezokepesseg_terhesseg_alatt/1859/
    A hormonális segítség címszó alatt található, amire gondoltam.
    Lehet, hogy hallottál már Te is róla, de hátha tudtam segíteni. Ha gondolod egy nagyon tuti endokrinológus-nőgyógyász számát is megadom, aki nagyon tuti a témában és igen elismert szakember. Írj ide és megadom a mail címem. Az ezüst kolloidot is csak ajánlani tudom, ahogy Zoooleee írja, illetve a palástfű tea is a beágyazódásnál segít rendesen. Szép napot, remélem legközelebb már “Vidám Nő”-ként írsz majd! Üdv: Boszorkata

  3. Boszorkata szerint:

    Szia “Szomorú Nő”!

    Megtaláltam a másik cikket is, ami esetlegesen a segítségedre lehet: http://www.termekenysegnoveles.hu/index.php?/N%C5%91i-termekenysegi-vizsgalatok/noi-termekenysegi-vizsgalatok.html
    Az Rh meghatározás alatti rész az érdekes!

    Szép napot!

    Üdv: BoszorKata

  4. Napraforgó szerint:

    Sziaztok!

    Mivel engem is érdekel a téma, elkezdtem utánakérdezni, mit érdemes szedni. Édesanyám javasolta a ganoderma kapszulát. Ez egy adaptogán gyógynövény és orvosi kísérletek bizonyítják, hogy többek között nőgyógyászati problémákra is kiváló. Három hónap ganoderma kapszulaszedés után sikerült olyan nőknek is teherbe esni, akik előtte évekig nem tudtak. Megkérdeztem az orvosomat is és szerinte érdemes megpróbálni, úgyhogy néhány hete elkezdtem. Erről a honlapról lehet rendelni és nem is vészes az ára: http://bme.dxn.hu/ganoderma

    Szép napot!

Leave a Reply

© Orsted Theme Copyright WPCorner

Find Wordpress Themes at WPCorner | Theme Sponsored by Cowboys Tickets