Folytatás…

szeptember 20, 2016 | Az én "utam", Lelkizzünk!, Segítség teherbeeséshez

oldalraSpontán terhesség után

A múlt év decemberi sikertelen spontán terhesség után, 2 hónap szünet következett, majd mentünk a Kaáliba, márciusban fogamzásgátló szedés és áprilisban indult a lombik, ami a 3. lombik kezelésem volt. Nem mondom hogy könnyű volt 15 hónapos kislánnyal járkálni 2-3 naponta 100 km-eket oda-vissza, de hát ha azt nézzük ez legyen a legnagyobb gondom. Ment minden a szokásos módon, szurik, vérvételek, uh-k. A Clexane-t most nem a stimu első napjától kellett szúrnom, mint Hannánál, hanem amikor a mensi elmúlt utána naptól. Értek a kis tüszők, de kevesebb és kisebb ütemben mint a 2. lombiknál. De úgy vettem észre a Doktornő is óvatosabb volt, lassabban adagoltuk kisebb mennyiségben a szurikat, persze nyilván a hormoneredmények függvényében.

Április 13-án volt az utolsó mensim első napja, 27-én hétfőn szívták le a petesejteket és 30-án csütörtökön ültették vissza. 4 tüsző ért meg rendes nagyságúra amit le lehet szívni, abból egy üres volt így maradt 3, amivel lehetett “dolgozni”. Végül megtermékenyült mind a 3, 8-8-6 sejtesek lettek. Kérdezte a Doktornő mennyit kérünk vissza kettőt vagy hármat. Én abban biztos voltam illetve mi a férjemmel, hogy ikreket nem akarunk semmiképp, egyrészt elég két gyerek összesen, másrészt ikerterhesség mindig veszélyesebb mint egy szimpla, harmadrészt hát nem vagyok egy nagy darab a 152 cm-mel és az 50 kilómmal, nemis tudtam hogy is férne már el bennem két gyerek. Szóval mi azon voltunk hogy csak egy testvérke legyen. Mondtuk is a Doktornőnek, aki aztán végül is mégiscsak addig magyarázott, ecsetelgette miért jó ha mégis kettő van visszatéve. Merthogy mi lett volna ha Hannánál is csak egyet teszünk vissza és pont az lett volna a gyengébb aki utána elhalt 9 hetesen. Meg hát a korom miatt is 40 elmúltam akkor, jobb lenne ha több esélyt adnánk hogy sikerüljön. De persze mi döntjük el, úgy lesz ahogy mi akarjuk. Az az igazság attól eléggé paráztam hogy mi van ha nem sikerül ez a lombik és megint jönni kell pár hónap múlva. Valahogy nem éreztem már annyi erőt magamban mint amikor még nem volt egy gyerekem sem. Konkrétan azt gondoltam én több lombikra nem jövök, lesz ami lesz. Így aztán nem is volt annyira nehéz meggyőzni miért is jó ha legalább kettő embriót visszarakunk. Transzfer előtti várakozás közben meg is beszéltük a férjemmel, oké legyen kettő visszatéve.

Meg volt a transzfer, utána 1,5-2 óra pihenés, konzi a Doktornővel és uzsgyi haza. Nálam ez szokás hogy hazafelé mindig fekszem még a kocsiban, jól is esik egyébként még pihenni a 100 km-es úton.

Itthon is pihentem még 1-2 napot, anyu itt volt segíteni, mert hát a kislányt is el kellett látni. Aztán egyre többet voltam talpon, mentünk sétálni, de mellette azért feküdtem is.

A tesztelés

Szó mi szó elég türelmetlen voltam tesztelés ügyben, elég korán elkezdtem. Kiszámoltam a tüszőrepesztő szuri után teljen el 10 nap amíg az tuti kiürül és a következő nap már csinálok. Az azt jelentette hogy ET+6.nap már teszteltem. Felkészítettem magam, hogy ne boruljak ki ha semmi nem lesz, mert ez még úgyis korai. Reggeli első vizeletből megcsináltam és valami iszonyat halvány csíkot véltem felfedezni a pár perc után. Szóval nem üres fehér mező volt hanem valami volt ott. Alig akartam elhinni, meg el is hessegettem a gondolatot, majd akkor jelent ez valamit ha következő napokban is lesz ott valami. Csináltam ET+7.nap is, ugyanolyan halványan ott volt valami csík féle. De mondom nagyon-nagyon-nagyon halvány. Ezután mindennap csináltam, és ha kis ütemben is de kezdett erősödni az a csík. Magamban már kezdtem örülni, de elmondani senkinek nem mertem, férjemnek sem. (Még az online barátnémnak sem! Bocsi! <3 ). Egyedül akartam ezt átélni és izgulni. Úgy voltam vele ha ET+9.nap, 10.nap elég jól látszik a csík akkor már elhiszem én is és el is mondom férjemnek is. Merthogy Hannánál is ET+9. nap délután lett elég halvány pozi, 10.nap reggel pedig jól látható halvány pozitív.

Be is jött a tervem ET+9.nap reggel halvány pozi, és mindennap pozi lett, csak nagyon lassan erősödött a csík, ami nem annyira tetszett. Ezért – mivel tudtam, hogy a Kaáliba csak uh-ra hívnak majd vissza később, és az eddigi előzmények miatt hogy van pozitív tesztem még sincs baba, kerestem egy magán labort, ami tőlünk csak 50km-re van és ET+15.nap levetettem a vért HCG eredményhez. Tűkön ültem egész nap, este jött meg emailben az eredmény. Majdnem dobtam egy hátast mikor megláttam. 1620!!!! Úristen!!!! Ez ikergyanús!!! Mivel Hannánál ET+14.nap 940 volt és ikrek voltak. De mivel most egy nappal korábban kaptam vissza az embriókat, tulajdonképp ugyanannak a napnak számít mint akkor. Olyan lázba jöttem és olyan euforiába hogy el sem tudom mondani. Hiába van már egy gyerekem ezt átélni legalább ugyanolyan boldogság.

Kezdeti nehézségek

Kaálit felhívtam, bemondtam az eredményt, gratuláltak és kaptam időpontot uh-ra. Már nem is tudom melyik hétre 7 hetes vagy 8 hetes,  mert közbe jött valami.  Ez a valami nem más volt, mint hogy 7 hetesen egyszer csak váratlanul elöntött a vér. Éreztem hogy valami elindul bennem és csak folyik,  lenéztem hát már a nadrágom szára csupa vér volt.  Épp a kislánynak kentem a palacsintát az asztal mellett állva, gyorsan még kivettem a székéből mert ott csak nem maradhat és utána siettem a fürdőszobába rendbe tenni magam. Közben gyorsan hívtam a párom jöjjön haza mert megyünk a kórházba. 10 percenként tele lett csurig egy nagy betét és 4 lett tele végül, utána már kevesebb jött. Volt benne nagyobb darab is, megnéztem abban volt fehér foszlány is. Hát nem örültem a látványnak. Remegtem mint a kocsonya minden porcikámban, miközben próbáltam a nagy táskát bepakolni,  bár gondolkozni alig tudtam, abban reménykedtem, csak az egyik baba ment el. Bár ennyi vérzés mellett igen kicsi esélyt adtam neki. Gyereket is összekészítettük és indultunk a kórházba 50 km-re, felhívtam az orvosom de sajnos mondta még most egy műtétre aztán meg sietve másik városba át dolgozni, de szól az ügyeletesnek,  majd az megvizsgál. Beértünk a kórházba csomót várni kellett legalább fél órát ott ültünk mire jött az orvos. Behívott, először kézzel vizsgált meg kacsát és azt mondta hátha itt még terhesség lenne az nagy csoda lenne és kivettem valami darabot,  mondta lát benne szövet darabokat, nem emlékszem hogy petezsák darabot vagy embrió szövetet mondott. Én azért mondtam hátha csak az egyik baba. Azt mondja hátha…. Lementem a nagy uh-ba ott megint 1 órát vártunk mire leért. Már a jövőt terveztem hogy is folytassuk tovább, spontán vagy csak a lombikra várjunk, férjem is márt teljesen lemondást erről hogy sikerült, mert ennyi vérzés mellett hogy is maradhatott volna meg egy baba is. Hüvelyivel nézett és egy babát látott aki rendben volt, semmi mást nem látott. Azt mondja egyik baba elment és ő lepődött meg legjobban, hogy a másik baba meg ott él és virul. Aláírtam egy papírt hogy saját felelősségre hazajövök mivel mondta is hogy bent is csak feküdni kell, és a kislánynak is szüksége van rám. Rutascorbint írt még a papírra hogy szedjem és hogy 3 naponta menjek uh-ra itthon. Így is lett, feküdtem itthon, anyu jött segíteni ellátni a kislányt. Viszont uh-ra hiába akartam menni mert szabin volt a doki és itt összesen két nőgyógyász van, és a másiknak elég rossz híre van. Végül egy hét múlva sikerült elmentek, addig is volt barnázás, kis vérzés, és már tényleg úgy mentem be itt tuti nincs egy baba sem. Megvizsgált kézzel aztán hüvelyi uh-ra. Hát ő két babát lát, és mindkettő jól van. És felém fordítja a monitort. Én azt sem tudtam köpjek vagy nyeljek annyit tudtam mondani, na szórakozz velem doktor úr! Ezután kB. elszédültem de legalábbis valami magas szintű euforiába kerültem. Na de akkor mi vérzett és vérzik? Sokáig nézett hüvelyivel de nem talált semmit. Aztán hasira váltott és ott nagy nehezen talált egy haematómát a belső méhszáj magasságában.  Hát ez vérzett… 2 hét múlva már nem látszódott a hhaematóma, viszont a barnázás, néha vérzés az maradt. Egyik orvos sem mondott rá semmit mitől lehet. 12 hetesen próbáltam csökkenteni az utrót,  de már 2. nap erősebb, több barnázás jött. Bementem megint a dokihoz, rendben talált mindent és mondta emeljem vissza az utro adagot, és szedjem 18 hetes korig. Vissza is emeltem és megint lecsökkent a barna. Aztán 2 hét múlva mentem a fogadott orvosomhoz,  ő meg mondta az ikrek miatt szedjem 20 hétig az utrot.

Végül 17 hetes korig véreztem, barnáztam, akkor mintha elvágták volna egyik napról a másikra megszűnt. Hipp-hipp-hurrá végre vége, az utrot szedtem betöltött 20.hétig, illetve kezdtem csökkenteni fokozatosan. Kb. 20.héttől vált egyre nehezebbé a mozgás, egyre nehezebben tudtam menni, olyan súlya volt a hasamnak. Kilóban is már annyinál jártam, mint az egyes terhességnél 1 hónappal előrébb. Kezdtem azt érezni, mintha bármelyik pillanatban kipukkanna a hasam. Így aztán egyre kevesebbet tudtam menni, járkálni, ismét fekvést, sok pihenést javasolt az orvos. A 20 hetes 4D uh-n mindent rendben talált az orvos.

Magzatvíz vételre nem mentünk, mert úgy gondoltuk ha esetleg beteg lenne az egyik, nem kockáztattuk volna a másik életét. Abból indultunk ki, hogy mindkettő csak nem beteg…

Egyre nehezebb volt a fekvés is, oldalt nem bírtam fordulni, az egyik baba teljesen az oldalamban feküdt haránt, a másik fejjel lefelé középen. Ha háton feküdtem akkor levegőt nem kaptam. Rugdostak mindenfelé az egyik a hólyagomat, a másik a gyomromat. Érdekes volt. :) Már mindig azt éreztem nem bírom tovább, de valahogy csak eltelt mindig egy hét és szépen haladtunk előre.

25 hetesen voltam ismét mindent lemérő uh-n, akkor is rendben volt minden. Orvosommal megbeszéltük, hogy 32 hetesen fekszek be. Féltem tőle, hogy be kell feküdni előreláthatólag több hétre, mert nagyon nehezen tudtam elfogadni hogy itthon kell hagynom a 2 éves nagylányt, de nem volt más  választásom. Végül máshogy alakult.

Szülés

30+5 hetesen egyszer csak véres – valószínű – nyákdugó darab távozott. Na gondoltam tuti be kell feküdnöm, fel is hívtam az orvosom, igazam lett. Bepakoltam ami még hiányzott a nagy táskából, bementünk a kórházba. Azonnal megvizsgáltak, már nyitva volt a hátsó méhszáj, így mondták. Innentől kezdve magnézium infúzióra voltam kötve. 31+3 naposan egyszer csak hirtelen elfolyt a magzatvíz délután negyed 3 körül. Meghúztam a csengőt, jött a nővérke, mondom valami nagyon folyik, nem mertem volna megesküdni hogy magzatvíz, alig mertem benézni a takaró alá, hiszen mikor az elején véreztem akkor is olyan volt hogy hirtelen nagyon hirtelen indult el. Most hirtelen nem tudtam hogy vérzés vagy magazatvíz, Bár tény és való ez még erőteljesebben indult el kifelé mint a vérzés. A nővérke azonnal hozta a betegkocsit, beleültem, eltolt a vizsgálóba. Jött az orvosom és egy főorvos aki megvizsgált kézzel. Már 4 ujjnyira ki voltam tágulva. Beteghordó kocsira kellett felfeküdni és már toltak is előkészíteni a műtétre.

14:56 és 14:57 perckor megszülettek a fiúk, Zalán 1650 g és Marcell 1850 g. Koraszülött intenzív osztályra szállították őket Gyulára. 3 nap múlva én is befeküdtem az anyaszállóra. Sikerült a súlyokat karácsonyra feltornázni annyira hogy hazajöhessünk. A kisebbik is elérte már akkor a 2300 grammot.

Itthon

December 23-án hazajöhettünk. Onnantól kezdve pedig itthon növögetünk, mára már 4kg felett vannak. Sok vizsgálatra kell visszajárnunk a koraszülöttség miatt.

Itt volt fél év szünet míg nem írtam ezt a bejegyzést. Most szeptember van.

Már nagyok vagyunk, 7,5 kg 69 cm, nagyjából egyformák. Zalánnál van annyi, hogy mivel befelé állt a lábfeje a hasamban való rossz tartás miatt, gyógyszandált kell hordania, ami nem éppen egy kellemes dolog, de látszólag jól viseli, nincs vele probléma. A lábtartása javul folyamatosan és láss csodát ő már talpra áll még így a szandálban is, míg Marcell még a kúszásnál tart. Neki viszont talán jobb a keze finom motorikája és többet dumál. Hát kinek mi az erőssége. :D

Hanna pedig már bölcsiben, nagyon hiányzott neki a saját életkorú közösség, én itthon már nem tudtam vele annyi időt tölteni amennyit igényelt. Nagyon ügyes, élvezi. Nekem pedig van egy kis szusszanásnyi időm, míg a fiúk is alszanak. Nem könnyű a 3 gyerekkel, főleg hogy ebből kettő iker. Nem egyszerű semmi, sem itthon, sem ha menni kell valahova, persze mindent mindent megold az ember ahogy tudja. A sok nehézség mellett sok öröm is van, hiszen ezek a picurka kis lelkek nagyon sok szeretet tudnak adni. Már előre félek, hogy fel fognak nőni. Az idő olyan gyorsan telik, hogy még felfogni sem volt időnk, hogy van 3 gyerekünk. 3 éve ilyenkor még nem volt egy sem. Illetve a pocakban már ott volt Hanna. Apa is nagyon boldog, szerencsém van vele, kiveszi a részét mindenből, nagyon sokat segít.

Mindig azt mondtam amíg a babáért küzdöttünk, hogy én jól viseltem, nem voltam depressziós, minden csalódás után újult erővel álltam fel. Azt viszont most érzem hogy a lelkem, csak most nyugodott meg igazán. Még amikor a testvérke gondolata foglalkoztatott hogy hogyan is fog sikerülni, akkor is csak félig volt nyugodt a lelkem, bár akkor azt hittem az már az az állapot ami azoknál az anyukáknál van akiknek nem gond a teherbeesés. Erre csak most jöttem rá miután megszülettek az ikrek is, hogy az sem volt teljes nyugodtság, mert mindig dolgozott az agyam a következő “projecten”. Most mikor már nem kell foglalkoznom a kilátástalan helyzettel, hogy nem tudom mi lesz a jövőben babaügyileg, lesz baba – nem lesz, lesz testvér – nem lesz, na most érzem igazán hogy megnyugodtam és végre élhetem az életem úgy, mint egy más “normál” anyuka, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen szerencsés, hogy nem kellett éveket várnia a gyermekére. Persze némi korkülönbséggel mert hát így elteltek az évek 42 éves vagyok, az anyukák sokszor feleannyi idősek mint én, (némelyik anyukának lehetnék az anyukája is :) ) de legalábbis 10 évvel fiatalabbak. De kit érdekel, a lényeg hogy sikerült és kiálltam a nehézségeket és ettől úgy érzem megerősödtem.

Kívánom nektek is, hogy mihamarabb átéljétek ugyanezt az érzést, jó lenne rólatok tudni, kinek hogy sikerül, hol jár a siker felé vezető úton. Akinek van kedve írja meg hozzászólásban. Puszi nektek! <3

Tags: , ,

Megosztás a Facebook-on

Comments (4)

 

  1. Edina szerint:

    3 év alatt nagycsaládosok lettetek az előzmények után, ez fantasztikus! Szívből gratulálok, és nagyon sok örömöt kívánok! :)

  2. Dori szerint:

    Drága Renszi, könnyekig meghatva olvastam soraidat, amennyit Te küzdöttél, dolgoztál, kiálltál ezekért a gyönyörű babákért, hát minden jót megérdemelsz! A lehető legnagyobb alázattal és tisztelettel lehet csak Rátok nézni. Nagyon sok boldogságot és jó egészséget Mindannyiótoknak! Figyelmébe ajánlanám a történeteteket minden elégedetlenkedőnek vagy jó sorsát nem értékelő embernek… Minden jót és hatalmas boldogságot Nektek!

  3. Kisgonosz szerint:

    <3

  4. Zsu szerint:

    Sokat olvastalak régebben,erőt merítve a sok küzdelmetekből. Mi 7,5 évet vártunk, amikor váratlanul spontán sikerült a baba. Azt az örömöt soha nem felejtem el! És milyen az élet? Kistesó nem sok idő múlva szintén spontán sikerült :). 3 éve én sem gondoltam volna, hogy két fantasztikus gyerkőc szülei lehetünk! Soha nem szabad feladni a reményt!

Leave a Reply

© Orsted Theme Copyright WPCorner

Find Wordpress Themes at WPCorner | Theme Sponsored by Cowboys Tickets