E-mail

info@teherbeeses.hu

Elég gyorsan eltelt a nyár, hamarosan megyünk a következő inszemre. Aki lemaradt volna annak írom: eddig 2 inszemináción voltunk a Szegedi Kaáli Intézetben. Az első febr. 11-én volt, és sikerült is megfogannia, csak sajnos az inszeminációtól számítva 4 hét múlva, vagyis 6 hetes terhesen elment… Aztán április 23-án volt a második inszem, az sajnos nem sikerült. A másodiknál fele annyi mozgó sperma volt, mint az elsőnél, lehet ezért nem sikerült, ki tudja.

Párommal úgy döntöttünk szüneteltetjük a dolgot, tavasztól őszig nálunk sok munka van, és egyébként elég fárasztó, és ráadásul költséges is az egész. Abban azért reménykedtünk, hátha természetes úton összejön, míg nem megyünk a következőre, dehát nem sikerült. Úgyhogy most újúlt erővel indulunk a 3. inszeminációra.

Novemberben szeretnénk menni, ezért én már fel is hívtam a Kaálit, hogy lehet újra indulni, milyen vizsgálatok kellenek újra. Kiderült csak a nőgyógyászati rákszűrés és a nőgyógyászati bakterológia szükséges, mert ezek félévre szólnak. Már voltam is a nődokimnál és megcsináltattam, két hét múlva már meg is lesz az eredmény.

Azt is mondták, hogy az előtte lévő ciklusban középidőben egyszer már el kell menni Szegedre, hogy megvizsgáljon a doktornő. Gondolom megnézi a peteérést. Majd rákövetkező mensinél már lehet is kezdeni.

Vissza a blogra!

Ajánlott cikkek

4 Hozzászólás

  1. Nekem ugyan van 3 fiam, de nagyok, most új párom van, és én is szeretnék kisbabát.
    Remélem sikerül szorítsatok nekem is:))))

  2. Köszönöm, és Neked is szorítunk Csilla! Közös erővel csak sikerülni fog!

  3. Köszönöm, már áttanulmányoztam mindkét oldalad, és nagyon sok hasznos dolgot találtam.
    Remélem a következő oldal már azért fog készülni, hogy megosszuk élményeinket a terhességről.:)

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás