“Műsorváltozás” – Lombik helyett inszem

október 7, 2011 | Az én "utam", Inszemináció, Lombik

nyugalom meddőségMúlt héten mentem ciklusindításra Szegedre, abban a hiszemben, hogy kezdjük a 2.lombik kezelést. Elvileg vérvétellel kezdtem volna, aztán később lett volna UH. De ahogy bejelentkeztem, rögtön pisilni küldtek, mert hogy először uh lesz. Ekkor még nem tudtam mire vélni a dolgot, gondoltam megcserélték a két vizsgálatot. Mit sem sejtve bementem uh-ra, minden oké volt, ciklus 2. napján voltam. Ezután mentem doktornő irodájába, aki azt kérdezte először, nem akarnék-e mégis inszemet. Nem egészen értettem akkor most mi is van, biztos valamit talált nálam, ami miatt nem lehet lombik. Egyből rávágtam, hogy nem akarok inszemet, sem én, sem a férjem. És ekkor mondta, hogy mert nem tudja megcsinálni ebben a ciklusban a lombikot, (itt is megijedtem, hogy valami baj van) mert hoztak két hete hoztak egy kormányrendeletet, ami beszabályozza egy hónapban mennyi lombikot lehet csinálni. Gondolom van egy havi támogatási limit, amit nem lehet átlépni. Úgyhogy a havi 13 lombikba amit csinálhat a dokinő, sajna én most nem férek bele. Pedig eddig 50-60-at is csináltak egy hónapban, most lecsökkentették 13-ra. Éljen! Kurva jó! Mi lesz így? Évekig tolódhat mindenkinek…. a dokinő is mondja, most kivel toljon ki, toljon ki a 42-43 évesekkel, akiknek legkisebb az esélyük a sikeres lombikra, persze nekik is sikerül sokszor, de mégis… Holott az életkorukat nézve ők lennének a legsürgősebbek. Ez katasztrófa!!!

 Állambácsi!!!!  De könyörgöm, akkor mindenki tolódni fog és  mindenki elfogja érni a 40 éves kort, mire egyáltalán odakerül hogy megcsinálják neki a lombikot, vagyis belekerüljön a limitbe! Miért mindig azokkal kell kitolni akik bajban vannak???

Hogy velem mi lesz? Ebben a ciklusban csinálunk még egy inszemet. Ez lesz a 6. inszemináció. Doktornő rábeszélt, hogy csináljuk meg, ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget sem. Mert például most is van egy nő akinek az 5. inszem sikerült. És mivel egy hónapig szedtem is a fogigátlót, hogy felkészüljenek a petefészkeim a lombikra, így én is úgy goldoltam, nem hagyjuk ki ezt a hónapot, legyen inszem. Persze még ehhez más is kell. Most tudtam meg hogy a kiskatonáink mennyisége elég változó, egyszer 2M, egyszer meg 30M. Bár ez most nagyon érdekes, 2M akkor volt 2010 jan-ban, amikor februárban spontán teherbe estem. Bár lehet, pont ez volt a baj, hogy az a kevés is gyenge volt. Most az első lombiknál 30M volt, 2011 májusban, és mégsem sikerült. Azért azt gondolom, az utóbbi időben jól állhatunk kiskatonák terén, mert szedett rá mindenfélét a párom. Igaz most 1 hétig beteg volt, és ez lehet bekavar a mostani állapotba. Szóval ha megfelelő mennyiségű lesz, és nekem is lesz érett tüszőm, akkor meglesz az inszem is jövőhéten. Hétfőn reggel kell mennünk, uh lesz, a többit nem tudom… majd kiderül.

Érzelmek: Mikor megtudtam, hogy nem lehet lombik nagyon magam alá kerültem. Azonnal jönni akartam haza, ami nálam úgy néz ki, hogy Szegedről Kecskemétre vonattal, aztán busszal B.sz.andrásra. Délre haza is értem, illetve rögtön mentem Szarvasra a páromhoz, mert ezt muszáj volt személyesen megbeszélni. A vonaton még a sírás kerülgetett, amit sikeresen vissza folytottam. De aztán később délutánra, már hagytam ezt az egészet, és elkezdtem az inszemnek, mint váratlan lehetőségnek örülni. Ha pedig babó úgy dönt mégsem jön most, akkor meg lesz az a lombik is pár hónapon belül. Úgyhogy újra felvillanyozódtam és visszatért az életerőm. Kívánok mindenkinek türelmet és kitartást a saját esetéhez!

Tags: , ,

Megosztás a Facebook-on

Comments (20)

 

  1. Éva szerint:

    Nagyon drukkolok Nektek, és felháborítónak tartom, hogy ismét azt a réteget gátolják, aki nem elég, hogy bajban van, de úgy érzi, hogy erre a világra igenis mer gyermeket vállalni! Lehet, hogy összeesküvés elmélet, de miért nem szabályozzák le a kábítószer függők számát, pl.? Miért kell az amúgy is csökkenő népességet még itt is visszaszorítani?!
    Mutassátok meg, hogy csakazértis sikerülni fog!

  2. Ancsa szerint:

    Ez szörnyű!!!!
    Nem semmi nem is tudok hozzá szólni.

  3. admin szerint:

    Abban bízom, hogy ez csak ideiglenes. Hátha csak erre az évre vonatkozik, és jövőre már kijön a költségvetésből… Az az igazság erről semmit nem találok a neten, ha valaki talál valamit ezzel kapcsolatban, légyszí írja meg ide.

  4. Kisgonosz70 szerint:

    És még azt mondják, hogy miért nem születik sok gyerek…..
    Aki szeretne, de nem sikerült, és mindent elkövet, azt meggátolják azzal, hogy leszűkítik a lombikok számát.
    Akkor ez milyen családtámogatás?

  5. fred szerint:

    Szia, nem mondta véletlenül a doktornő, hogy melyik ez a Kormány rendelet? Mi ennek a Korm. rendeletnek a száma?? (Jártas vagyok a jogszabályokban, de nem találkoztam ilyennel. Nekem inkább úgy hangzik, mintha az intézet saját szabályozása lenne.)

  6. admin szerint:

    Nem mondta, és kormányrendeletet mondott az biztos, de én sem találtam.

  7. Brigo szerint:

    Csak csatlakozni tudok az előttem szólokhoz, a döbbenettől szóhoz sem jutok! Nem akarom elhinni, hogy nem lehetne másképp is intézni a dolgokat. Elhiszem, hogy nincs pénze az államnak és onnan vesznek el, ahonnan még lehet, mégis elkeserítő, hogy az amúgy is hátrányban lévő párok lehetőségeit nyírbálják meg! Talán ha a politikusok nem a saját önös érdekeiket képviselnék, kevésbbé lenne szükség értelmetlen megszorításokra! Köszönöm, hogy megosztottad velem-velünk a problémádat, hisz ez minket is érinthet bármikor! Sok sikert az inszeminációhoz, a szerencse legyen veled, nagyon fogok neked drukkolni!!!!!

  8. Ditta szerint:

    Hát erre én sem tudok mit mondani…

  9. admin szerint:

    Lehet, hogy csak a Kaálira vonatkozik? Mondjuk így sem találtam róla semmit.

  10. Emili szerint:

    Jajdebosszantó ez az egész, nekem is van egy olyan érzésem, hogy ez csak a Kaálira vonatkozik. Próbáltam utána olvasni, de semmi nincs erről. Ez valami saját budget-korlátozás lehet.
    2 hét múlva megyek vissza a G1 Intézetbe, ott van a nőgyógyászom,megérdeklődöm tőle, hogy mit tud erről.
    Nagyon szurkolok nektek, hogy mielőbb összejöjjön. Bizalmatlan voltam én is, hogy valami baj van velem, nekünk most sikerült úgy tűnik, de nagyon a kezdetén vagyunk még, 6. hét, tegnap láttam az első képeket. 32 éves vagyok.
    Sikerülni fog Reni és írj, hogy mi történik veled! Szép hétvégét! Írjatok, ha megtudtok valamit a kormányrendeletről.

  11. Berkiné Gágyor Szabina szerint:

    Ezt akkor én sem értem! Így akarják fiatalítani az országot?!
    Ez felháborító! Ezeknek a családoknak segíteni kellene, hogy minél hamarabb kisbabájuk legyen, nem még jobban elkeseríteni őket.
    Nagyon szurkolok nektek, hogy minél hamarabb jöjjön a babó, és ha lehet spontán, hormonok, meg beültetés nélkül, csak úgy!!!!

  12. imola szerint:

    Szia ez felhaborito ez a rendelet,de szurkolok hogy sikeruljon nektek,biztos osszejon.Nekunk harmadikra spontan osszejott 9 hetes de meg nagyon nem merem elkiabalni,bar en nagyon pozitivan altam,alok a dologhoz es tudom h ez most sikeres lesz,elkezdtem szedni tehes vitamint es mehpempot es sikerult egy honap utan,ezt csak tajekoztatasul irtam nekem ennyi eleg volt a sikerhez.sok szerencset kivanok nektek is es kitartast.

  13. Kata szerint:

    Szia Reni!megtudtál már valamit,hogy haladnak a dolgok?
    Üdv,
    Kata

  14. admin szerint:

    Nekem pénteken lesz az inszemináció. Ma este kell beadnom a tüszőrepesztő szurit.
    A lombik terén nem tudok többet, csak hogy 15-öt lehet egy hónapban, emiatt 3 hónapra előre be vannak táblázva a Kaáliban.

  15. Laura szerint:

    Nagyon szurkolunk Neked Reni! Lelkileg hogy vagy,társad hogy viseli a sok mepróbáltatásodat?
    Gondolkoztatok azon,hogy máshova is elmentek a Kaálin kívül,miért pont amellett döntöttetek?
    Üdv,
    Laura

  16. admin szerint:

    Köszönöm szépen a szurkolást! Én meg Nektek, többieknek szurkolok!
    Jól vagyok köszönöm szépen! A páromnak annyi dolga van, hogy sokat nem tud siránkozni ez miatt. Nagyon szeretné ha sikerülne már, de ő is és én is tudjuk, hogy sikerülni fog, hogy mikor az majd elválik. Igen gondolkoztunk, hogy majd máshova is megyünk (Bp., meddőségi szakember), ha még aktuális lesz :). Akkoriban a Kaálit ajánlották az andrológus is és a nőgyógyászom is, és helyileg ez van a legközelebb (100 km), a többi intézmény azért mind Pesten van, ami tőlünk legalább 150 km.

  17. adrienn szerint:

    sziasztok én má végig csináltam a lombibot má leis veték a petesestet minden oké volt nálamis és a páromnális de mikor a beultetés letvolna hivtuk a genetikát és ugy tetek nem párosulnak egybe ez után hivtam az orvosom az volt a válasza ő nem tugya miért és hogy ő mit tegyen kedvesvolt mi pedig a szerződésbe bele irtuk ha bármi gondvan akor pot apuka is jo hát ősze omlotam

  18. Livi szerint:

    Szia Reni! Van valami új történés veled? Írj,szerintem sokunkat érdekel:)
    jó hétvégét!

  19. Johanna szerint:

    Sziasztok!

    Érdeklődnék, hogy aki volt inszemen, első nekifutásra kb milyen anyagi vonzata volt? Tényleg nagyon drágák az injekciók?

  20. admin szerint:

    Nekem nem kellett inszemnél injekció, csak annak kell akinek nem elég jók a hormonjai.
    Nekem csak closti-t kellett szednem és beavatkozás után progeszteront.
    A lombiknál viszont már kellett szúrnom magam. Azok 12E és 15E-es injekciók voltak.

Leave a Reply

© Orsted Theme Copyright WPCorner

Find Wordpress Themes at WPCorner | Theme Sponsored by Cowboys Tickets