E-mail

info@teherbeeses.hu

oszi_babaprojectHurrá vége a nyárnak!

Na nem bolondultam meg teljesen! :) De én minden évszakot szeretek. Mondjuk ez a nyár éppen elég messze volt a tipikus nyárfogalmától. Mindegyiknek megvannak a maga szépségei. Mindig azt az évszakot szeretem, amelyik éppen jön. Az őszt jellemzi például, hogy az emberek kezdenek kicsit lecsendesedni a természettel együtt. Ahogy hűlik a levegő, úgy kezdünk behúzódni a négy fal közé. Bár a természet ilyenkor ritka szép tud lenni, és egy nagy séta az erdőben remek kikapcsolódásnak ígérkezik. Főleg a hegyekben, a friss levegőn… Kiskoromban rengeteget jártunk a hegyekbe túrázni. Még most is érzem azt az érzést, amikor az a nedvdús friss, tiszta levegő megérintette a bőröm és az arcom reggelente.

Így ősz tájékán sokan hoznak fontosabb döntéseket és elhatározásokat a jövőjükkel kapcsolatban. Kíváncsi lennék rá, Te tervezel-e valamit a közeljövődben, amit szeretnél létrehozni, megvalósítani. Akár a teherbeeséssel kapcsolatban, akár mással kapcsolatban az életedben. Szeretnél-e tanulni valamit vagy elkezdeni esetleg sportolni, netán kipróbálnál valamit teherbeesésed segítésére?

A hozzászólók között két hét múlva, azaz szeptember 12-én kisorsolok 1 db letölthető könyvet (+ ajándékok) teherbeeséssel kapcsolatban, mely még szinte ropog, annyira friss.  :) A címe és tartalma egyenlőre titok. Annyit elárulok, hogy egy fajta témakört fog kivesézni, egy olyan területet, ami akár mindenkit is érinthet és sok mindenkinek segíthet a továbblépésben a terhessége felé.

Tehát arra várom a választ a hozzászólásokban, ki milyen terveket sző a teherbeesésével, vagy bármi mással kapcsolatban ? Van-e valami konkrét elképzelésed, milyen módszert szeretnél kipróbálni, vagy mit tennél a jövőben azért, hogy hamarabb terhes légy?

A nyertest e-mailben értesítem, ezért kérlek valós e-mail címet adj meg.

———————————————————————————————–

Kisorsoltam a hozzászólók közül a nyertest.
Úgy történt, hogy kigyűjtöttem a neveket a hozzátartozó e-mail címekkel együtt egy táblázatba, kinyomtattam, szétvágtam nevenként és beletettem egy kalapba, és kihúztam egy nevet.
Íme a nyertes: “Mónika”, aki a ‘hacsamonika’ kezdetű e-mail címre kapja meg nyereményét.

Gratulálok!

Ajánlott cikkek

65 Hozzászólás

  1. Sziasztok!

    Én is azt az évszakot szeretem mindig, ami következik éppen. Az őszből igazán az indiánnyár tetszik igazán, mikor már kezdenek hullani a falevelek, de a nap, amikor kisüt még kellemesen melengeti az ember bőrét.
    Az esős rész annyira nem bírom, de a ködös reggeli határ képét bármeddig el tudnám nézni.
    Kiváncsi vagyok az idei ősztipikusabb lesz-e, mint a nyár volt. Nem sokára kiderül…

  2. Sziasztok !
    Én is szeretem a nyarat, de télen a gyönyörű csillogó hóesés sem kutya. hát sok tervem van és álmom is remélem sok minden teljesül majd puszika mindenkinek…

  3. Sziasztok

    Nekem is a kedvenc évszakom az ősz.Szeretem a napsugarat ami még erölködik, de már csak kellemesen langyos és nem éget. Szeretek nagyokat sétálni és leveleket gyűjteni.
    Most még szebb lesz számomra ,mert végre sikerült a bébi!!!!!!!!!!
    Két és fél év után. Mindenkinek üzenem ne adjátok fel!!

  4. Sziasztok!

    Én inkább a tavaszt szeretem, de az utóbbi időben megtanultam, mindig annak kell örülni, amink éppen van. Így most ennek örülök…
    Rita, gratulálok…:)

  5. Sziasztok!

    Én ősszel születtem,de alapjában véve minden évszaknak meg van a maga szépsége.Én elhatároztam,hogy újult erővel 3 sikertelen lombik után bele vágunk a természetgyógyászat rejtelmeibe.Több sikeres terhességről halottam,ami ennek köszönhetően jött létre.

  6. Üdv Mindenkinek!
    Nekünk már van egy 11 és fél és egy hamarosan 4 éves fiúnk, akik 5-5 évig “készültek”… Tervek? Háááát egy kislány!!! De ha ő is fiú lesz, akkor is boldogok leszünk!!!
    Itt az ősz! Úgyhogy amíg a gyerekek iskolában és óvodában lesznek, én készülhetek a harmadikra!
    A köv. ciklustól újra előkapom agykontrollos “tudásomat”, hiszen az agyunk irányít mindent! Gyógynövényes teákat is beszereztem már (málnalevél, cickafark, palástfű). És persze prog. hormonért el kell menjek a doki bácsimhoz is. Aztán remélem, hogy hamarosan nálunk is újra kopogtat egy kis pocaklakó!!!

  7. Sziasztok!

    Én nem szeretem a hideget, esőt…. Most mégis várom, mert szept. 3-án kezdődik a 2 hetes hormon kúrám majd a beültetésem, így a legnagyobb tervem az elkövetkezendő időszakra az, hogy anya leszek:)… Ezenkívül újítjuk a házunkat és ezzel kapcsolatban rengeteg kreatív tervem van…

  8. Valóban itt az ősz és ez nálam egyet jelentett a tanévkezdéssel egész mostanáig. Az elmúlt év nagy változásokat hozott az életemben, bár a változások sora már két éve megindult, de valójában ez az év a változásokról szólt. Lakóhelyet, munkahelyet változtattam, magányos életem párkapcsolatira cseréltem, eljegyeztem a kedvesem. Ezek csak a legfontosabbak. A közeljövő is tartogat változásokat, a tervek tekintetében biztosan. Komolyan elkezdünk foglalkozni a gyermekvállalás gondolatával, illetve a gondolat már régóta meg van, hamarosan a tettek mezejére lépünk. A sok bizonytalanság után úgy tűnik, hogy végre mindketten biztos háttérrel rendelkezünk a gyermekvállaláshoz, bár az én hátterem kevésbé biztos. Ki tudja, még az is lehet, hogy ezen a téren is újabb változás következik.

  9. Jó reggelt Mindenkinek!

    Kicsit borús lett ez a mai nap, holott 38 évvel ezelőtt az édesanyám szerint nagyon szép napos idő volt, amikor születtem.
    Kicsit a kedvem is is szomorkás, hiszen azt reméltem, hogy 38 éves koromra már 5-6 éves gyerkőcöm elsz, de sajnos az Élet nem így hozta.
    A párommal elhatároztuk, hogy nem várunk tovább a siekrltelen próbálkozásokkal, hanem orvosi segítséget kérünk. Ez eddigi vizsgálatok alapján minden rendben van nálunk, de valamiért még sem sikerül tehetbeesni. Néha már feladom, aztán hamar átlendülök rajta, és újra bizakodni kezdek…

    Elhatároztam, hogy szeptembertől újra sportolni kezdek, és probálok sokkal többet foglalkozni magarmmal és a párommal, mint eddig. Nem fogok túlórázni olyan sokat, és igyekszem több időt a friss levegőn tölteni.

    Szép napot nektek!

    Rita nektek nagyon gratuálok! Vigyázz magadra!

  10. Sziasztok!
    A nagy tervek….???
    Mindenképpen törekedni fogok arra, h. minél több időt töltsek a családommal, mert mostanában ez elmaradt. Meg kell tanulnom, egy kicsit lazábbra venni a dolgokat, és lecsillapítani az agyamban zakatoló problémákat.
    Úgy gondolom, h. ha ezt valahogyan megtudom oldani, akkor sikerülni fog minden. Főleg a kistesó, akire már 16hónapja várunk.
    A terveim között szerepel még, h. megpróbálom helyrehozni a cukorértékemet és ezáltal egy kicsit fogyni is (+7kg).
    Hirtelen ennyi.

    Reni, nálatok mizus?

  11. Sziasztok!

    Én most második hónapja egy küret után Clostit és Duphastont szedek, meg cickafarkat, és palástfüvet iszom. Ja és avivázom keményen. 18+ovusak.
    Így megint reménykedem…ha ebben a hónapban nem sikerült, akkor a tervem az, hogy újult erővel megint megpróbálok valami újat.
    Akkor a lelki dolgok felé fogok keresgélni.
    Ezen kívül a legkisebb fiam most kezdi a gimnáziumot, így arra is kell koncentrálnom.
    Mindenkinek mielőbbi babásodást kívánok!:)

  12. Sziasztok!

    Az ősz nekünk futóknak a verseny szezont jelenti.:-) És nekem most még többet, mert 10 futó év után szeretném teljesíteni az első maratonomat. És ha lefutom a 42 km-t, amivel tartozom magamnak, akkor nyugodtan, fizikailag és pszichésen is lecsillapodva tudunk koncentrálni az első Kisbabánkra, aki remélem hamarosan úgy dönt, hogy bennünket választ.:-)

    Rita, gratulálok!

  13. Sziasztok!

    Az én tervem is az, hogy anya leszek. Szeptemberben vágunk bele a lombikba. Lazítani szeretnék már tudni, nem görcsösen akarni, ezért is fogok jógára járni és nálam is jelen vannak a gyógynövények természetgyógyászat. A nagy őszi sétákat sem fogom kihagyni. :)
    Sok sikert mindenkinek!

  14. Sziasztok!

    Nemrég kezdtem el ezt az oldalt olvasgatni, mivel a kisbaba gondolata sem olyan régen fogalmazódott meg bennem. Az első lépést meg is tettem, abbahagytam a fogamzásgátló szedését (+ lúgosítom a szervezetem). Ennek már lassan 3 hónapja, és azóta sajnos még nem jött meg. Így tudom (orvosom is mondta), hogy nem lesz könnyű számomra a teherbeesés. Ezért amit most tervezek, ami nálam a következő lépés, hogy rendszeresen eljárok sportolni és beszerzem a gyógynövényeket, amiket majd tea formájában fogok inni. Ja és ami szerintem a legfontosabb, hogy pozitívan állok a babaváráshoz.

    További szép napot mindenkinek!

  15. Biztos furcsán hangzik, de nekem most nincs “tervem”. 5 évig, amióta várjuk a bébit,mindig a teherbeesés volt a TERV, szinte rögeszmésen. Majdnem minden a ciklusom körül forgott. A babát persze most is nagyon-nagyon szeretnénk, de ilyen éretten még sosem tudtam vágyni rá. A sikertelen inszeminációkon kívül a lelki gyötrődés volt nagy megpróbáltatás számomra, de a nyáron ennek valahogy vége lett. Megnyugodtam és újra élvezem az életem – egyelőre – baba nélkül. Ha tervet kellene mondanom, akkor az lenne, hogy maradjak kiegyensúlyozott, optimista és türelmes!

  16. Terveim a közeljövőben?Igen,vannak,mint általában mindenkinek.Szeretnék új lakásba költözni,új munkát,férjhez menni életem szerelméhez és megajándékozni egy gyönyörű kisbabával,aki remélem már a pocakomban van…Tavaly márc.-ban volt egy vetélésem,és azóta sajnos nem jött össze a bébi.6 hete fogamzás teakeveréket iszom,vettem ovu tesztet és az aminózus napon (is) “akcióztunk”…ma fogom a tesztet megcsinálni,drukkoljatok!!!:)

  17. Sziasztok!

    Ez a nyár nekem valahogy – összefüggene az idővel? – pszichésen a mélypont volt. Kétszer is voltak terhességre utaló jelek, de olyan is volt, hogy egyértelműen éreztem: “most nem sikerült”. Jobban letörtem, mint eddig, de valami a múlt héten megváltozott és most tele vagyok tervekkel: újra szeretnék zongorázni tanulni (amíg találok tanárt, addig is nekiálltam gyakorolni – a szomszédok nagy bánatára ;o), meg az angolt meg olaszt is felfrissíteni. Meg igyekszem jókedvű lenni s nem erőltetni semmit, mi még nem próbálkozunk régóta (bár koromnál fogva nekem sincs mire várnom) – de azért holnap kipróbálom a fókuszolást is … Mindenkinek a legjobbakat! Reni, s a Te terveid?

  18. Sziasztok! én a tavaszt szeretem ,mikor bimbót bontanak a fák virágok,nekem a tervem hogy jővőre el akarom kezdeni a lombikbébi programot mert nem lehet tovább várni a babával mert már benne vagyok a korban.Kicsit félek a beavatkozásoktól de erős leszek.puszi nektek. moncsi.

  19. MINDENKINEK VAN EGY ÁLMAAAA …. AZ ENYÉM LEHETNE EGY BÉBI … EGY VETÉLÉS UTÁN… :-(

  20. Dana ne add fel nekem is volt egy vetélésem, és én is elkeseredtem nagyon, de mint írtam is most sikerült és minden rendben van.

  21. Az én tervem az őszre, vagyis szeptemberre(mert minden akkor aktuális!):Óvodába mennek az ikrek,7.én lesznek 3 évesek,szóval elkezdődik a szocializáció náluk! :)17.-én lesz az esküvőnk,amihez már majdnem minden megvan,a hangsúly a majdnemen van! :D
    Mindeközben esedékes egy összeköltözés is,mivel eddig külön laktunk a vőlegényemmel (nem ő a gyerkőcök vérszerinti apja,de attól még ő nekik az APA)A ráadás:4 napja késik a mensesem,pedig nekem szabályos 28 napos ciklusom van.Persze erről még senki nem tud.Tehát tervezem egy teszt vásárlását is!:)Szóval várom a kellemes őszi bágyadt napsütéses délelőttöket,napokat a közös otthonunkban,a gyerkőcök óvodában,én pedig koncentrálhatok a drága párom leendő(remélem) kisfiára! (Az ikrek lányok)

  22. Sziasztok!

    Nekem a kedvenc évszakom a nyár, igaz ez most elég mozgalmasra sikerült. A jövőben szeretnék nyugodtabb lenni, többet örülni a páromnak, s a jövőbeni babaprojektre koncentrálni. Ezért elkezdtem újra hetente többször sportolni, ugyanis szeretnék kb. 5 kilót leadni jövő év elejére.

  23. Sziasztok!
    Letettem a cigarettát egy hete. :) A spirált levetettem egy hete. Családot szeretnénk :)
    puszi mindenkinek

  24. Szia Tunde vagyok olaszorszagbol. Pont a holnapi nap 1 szeptember mikor a ferjemet mutik here biopsziaval masodszor .Elso olaszorszagban volt,siksertelenul.a masodikat itthon Magyarorszagon csinaljak a KAALAI intezetben. Ha minden jol megy,akkor el kezdhetem a kurat a szeptemberi menstruacioval. Nagyon remenykedem abban,hogy itthon tobb sikerrel jarok .Koszonom,hogy meg hallgattal varom valaszod Udv Tunde.

  25. Sziasztok!

    Kedvenc évszakom az ősz! Gyönyörű színek,jó levegő.Egy albumom is van ami csak őszi képekből áll, falevelek,bokrok,termések,szőlő tőkék…..
    Az idei ősz Nekünk is szépen indul. Kitűztük az esküvőnk napját! :)
    Régóta várjuk a kis angyalkánkat is,de őt még nem hozta meg nekünk a “nyári” gólya sem.
    Házvásárlás is tervben van,és ha minden sikerül talán megnyugszunk és bekopogtat hozzánk! :)
    Úgy szeretném……drukkoljatok Nekünk!
    Mindenkinek kellemes őszi sétákat,összebújós éjszakákat! :))

  26. Sziasztok!
    Tervek? Rengeteg!!! Tegnap mondta a doktor bácsi, hogy most örüljünk együtt, mert élet fogant bennem!!! Egy évig probálkoztunk sikertelenül és ekkor azt mondtam, hogy hiszek a tanácsoknak mende-mondáknak! Tipp: cickafark tea + tengeri sós ülőfürdő + terhesvitamin – mindezet 1 hónapig és akkor meg is foggant! Mindenkinek kellemes időtöltést, tervezgetést és “gyakorlást”!

  27. Olvasgatom a terveiteket és én is megosztom az enyémeket. Már lassan 3 éve szeretnénk babát, de hiába minden segítség eddig nem jött össze. Már voltunk Meddőségi központba, ahol azt mondták, hogy minden rendben, legyünk picit türelmesebbek, de ha nem jön össze idén se a baba, akkor jöhet az inszemináció. Terhesvitaminnal már próbálkoztam, de sajna az eredmény nem baba, hanem 15 kg plusz lett 4 hónap alatt, így abbahagytam. Júniusba viszont elmentem egy természetgyógyászhoz, mert a természetes dolgokban jobban hiszek. Jelenleg a Gynex cseppet szedem és bizakodó vagyok, mert az eredményeim javulnak. Mellette elkezdek tornászni és egy étrendváltás közepén vagyunk a férjemmel. Nagyon bizakodóak vagyunk, hogy mindez rövid időn belül meghozza gyümölcsét. Mindenkinek nagyon drukkolok a babához.

  28. Hello
    Ahogy Nektek, úgy nekem is program szerint zajlik majd az ősz. Szeptemberben kivizsgálások, októbertől hormonkezelés, remélem novembertől megint terhesség.. A negyedik terhesség lesz, remélem, most nem szakad meg, mint eddig…

  29. Nekem az ősz az elmúlást jelenti, mert a fák elhullajtják a leveleiket, az állatok téli álmot alszanak vagy elköltöznek melegebb éghajlatra. Ugyan akkor valaminek a kezdete is, hiszen a gyerekeknek elkezdődik az ovi, a suli. Én mindig is ezt az évszakot szerettem volna, ha sikerülne teherbe esnem.
    A tél alvás és a kivárás időszaka. Nincs szebb, mint a hulló hó (vihar nélkül) és egy forró kakaó a meleg lakásban.
    Igen, a tavasz! Az új élet az ébredés évszaka. Hallhatod, amit felébred a természet a téli állomból. Énekelnek a madarak és rügyeznek a fák. A szülés legmegfelelőbb évszaka, szerintem. A babával el tudsz menni, sétálni és nem kell becsomagolnod annyira, mint egy karácsonyi csomagot.
    A nyár pedig, amikor minden növény termést hoz. Az élet maga. Minden vibrál. Annyi minden történik egy nap, hogy győződ kapkodni a fejed. Szeretem a nyarat.
    A kedvenc évszakom a tavasz. Az új élet kezdete.
    Jelenleg nagyban folyik még nálunk a baba projekt. Lassan véget érnek a kivizsgálások és válaszokat kaphatunk a miértekre. :-)

  30. Sziasztok!
    A tervem a következő, szeretnék egészségesebben élni, sokkal többet törődni a szeretteimmel és bele kezdeni a lúgosító kúrámba hátha ez segít abban hogy könnyebben teherbe esek.
    Kedvenc évszakom a tél, mivel februárban születem , de nagyon szeretem látni a tavaszt, nyárt, őszt és a telet ahogy váltakozik és mindig megújul.

  31. Sziasztok!
    Nekem már van egy gyönyörű 3 éves lombik kislányom, de kistesót már természetes úton szeretnénk, mert a sok gyógyszeres kezelés nem tett jót a szervezetemnek.
    A terv: Aviva torna rendszeresen (amire próbálom a férjem is rábeszélni), gyógyteák (cickafark, palástfű és zöld tea), egészségesebb étkezés (sok zöldség, gyümölcs és több folyadék) és napi tíz perc hula-hoop karikázás egy kis alhas erősítésként.
    Az őszt pedig nagyon szeretem, októberben születtem, és októberben lettem várandós a kislányommal. Nekem az ősz mindig a megnyugvást és a lecsendesedést jelenti.
    Mindenkinek sok sikert, a terveihez kitartást, és hamar egészséges kisbabát kívánok!

  32. Sziasztok Lányok!

    Az én életem most nem a legfényesebb. Én még ott tartok hogy kivizsgálnak. Éppen endokrinológushoz készülök, mert szarok az eredményeim. De még mindíg jobb hogy tudok a miértre válaszolni, mint az egyik ismerősőm, akinek semmi szervi és egyéb elváltozást nem találtak, mégsem jön össze a kismanó. Vagy az a másik ismerősöm, akinek azért kellett idő előtt megszülnie, mert gyógyíthatatlan beteg volt a babája és semmi esetre nem élte volna túl a szülést sem! Tehát nem panaszkodok, örülök, hogy találtak végre valamit amit akkor mondogatok amikor jön a miért és bizakodok, hogy olcsóbban megúszom, mint ezek a lányok. Egyébként az én kedvencem az ősz, ezért most az élvezetek ideje jön számomra. A hűvös esték, az erdő savanykás illata, a színek, a nyugalom, amit mindez áraszt a tengernyi madár, ami átúszik az égen a házunk felett….az arcomra mindíg halvány mosoly ül, ha csak az ablakon bekúsznak az illatok az irodába, vagy a színeket látom a cseresznyefán a kertbe. Szeretem ezt a mosolyt, mert jó érzéssel tölt el és arról mesél, hogy mindíg van tovább, csak mindenkinek kell egy kis csend.

  33. Sziasztok

    Hosszú évek óta a terveimben szerepel az anyaság! Sajnos ezidáig nem élhettem még át.Kipróbáltunk és megtettünk ennek érdekében már nagyon sok mindent, mígnem segítséget kértünk másfél évvel ezelőtt.Azóta túl vagyok két lapar műtéten, két és fél lombikon, egyiket leállították, aztán vetélés volt, a következő meg méhenkívüli, ezek idén történtek.
    De természetesen nem adjuk fel! Októberben újra belevágunk!Ami sikerülni fog és kész! :D

  34. Sziasztok!

    Mi már egy éve próbálkozunk a babóval, de eddig sajnos nem kopogtatott nálunk sem a gólya. Az ősz nálunk változásokat hoz, állítólag még a csillagok is mellettünk állnak, ezért bízom abban, hogy a kivizsgálások után hamar helyrehozzuk a dolgokat és végre beköltözik a pocakomba a mi kis angyalkánk :) Már nagyon várjuk őt! Az utóbbi két hónapban úgy is éreztem, már itt van közöttünk, csak valamiért nem tud velünk maradni… lehet, butaságnak hangzik, de legbelül valami furcsát érzek, tudom, hogy már itt ácsorog a közelben és várja, hogy rendbetegyük a dolgokat idebent és beköltözhessen :) Úgyhogy az ősz, amikor remélhetőleg végre teljesül az álmunk, a kedvenc évszakunkká válik :)))

  35. Ha az ember hisz abban, hogy Istennek személyreszabott terve van mindannyiunkkal és személyesen szeret mindannyiunkat, akik Őt keressük, akkor el kell azt is fogadni, ha nem lehetünk Anyák. Mi is próbálkozunk, egészségesek vagyunk, a keresztgyerekek rajongnak értünk, de 8 éve nem jön a baba ebbe a boldog házasságba. Talán hamarosan eljutunk az inszeminációig, de azon túl már nem. A remény mindig él az emberben, de nem szabad megerőszakolni a természetet és kudarcnak felfogni, ha esetleg mégsem sikerül. A jó Isten előtt akkor is egyenértékűek vagyunk, sőt szeretet és öröm forrásaivá válunk mások számára. Akkor legalább örüljünk annak a szabadságnak és azoknak a lehetőségeknek, amit a saját gyermek nélküli élet ad és gondoljuk át, hogy talán egy árva gyermek is vár ránk valahol. Évek kinlódásai után érdemes elfogadni a gyermektelenség lehetőségét is, s szabad lélekkel talán mégis sikerül a baba, amikor már nem is számitunk Rá! A lélek betegsége sokszor nagyobb akadály, mint a testi. Legyen bátorságunk önmagunkba nézni és imádkozni is, hogy megtudjuk, mely út a legszebb, legértelmesebb a számunkra. Nagy kalappal minenkinek! Próbáljátok meg Gyuri bácsi Babaváró csomagját is. Sokaknak segített!!!!!

  36. Sziasztok! Én is szeretem az őszt, mivel októberben születtem. Mikor színesbe öltöznek a fák, nincs még hideg, csak hűvösebb, mint nyáron és jókat lehet sétálni, kirándulni. Gyerekkorom mindig egy családról, kisbabáról ábrándoztam. Hosszú évekig elnyomtam magamban ezt az érzést, mivel nem olyan kapcsolataim voltak, amibe belefért volna egy gyermek. Most van egy olyan párom, akivel szeretnénk már másfél éve szeretnénk kisbabát, de egészségügyi okokból nem lehetett.Orvostól orvosig jártunk, kontrolokra. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy meggyógyuljak és a párom szerencsére támogatott is ebben. Voltak kisebb-nagyobb problémáim, de együtt sikerült megoldanunk, stabilizálni az állapotomat, igaz most még a derekammal kezelésre járok, de már nem szeretném sokáig húzni a babaprojekt elkezdését. Már én is majdnem 40 leszek, legkésőbb nov-ben bele szeretnénk vágni a dologba. Addig még gerinctornára, és akupunktúrára fogok járni. Szeretném méregteleníteni 1 hónapig a szervezetemet, utánna meg el kell kezdenem szedni a terhes vitamint. Remélem jobban leszek és mielőbb sikerül teherbe esnem! Sikerülnie kell és fog is, ha mindketten akarjuk!

  37. Sziasztok!El kell árulnom,hogy nagyon szeretem az őszt,persze azt az igazi még nem hideg őszt.Sok minden vár rám ősztől,újra meg indul a tanítás és tánctanár lévén nagyon sok tervemet és álmomat szeretném meg valósítani a növendékeimmel.A legnagyobb álom,amit már párommal nagyon várunk az a teherbeesés,igazán május óta próbálkozunk.Már sokszor jártam az orvosomnál és mindent átnézetve úgy gondolja nem lesz gond,de azért mégse vagyok nyugodt,mert a havi ciklusom nem az igazi még.Mindent megteszek,hogy sikerrel járjunk,bármit is hoz az élet,sajnos a mai világban talán nem is egy könnyű dolog teherbe esni.Csatlakozom az előttem szólóhoz,ha igazán “mindketten akarjuk sikerülni fog”.Szerintem egy kapcsolat egyik legszebb pillanata a babatervezése,hogy teljes legyen az életünk!!!

  38. Sziastok.
    Az osz nekem mindig egy uj korszak kezdete az en kis sajatos eletciklusomba. A nyaralassal lezarodott a meleg napok, izzadas, keves ruha periodus. Kezdodik a nagytakiratas es felkeszulhetunk az unnepekre.
    Itt az osz es jobban oda lehet bujni parunkhoz a huvos esteken es nem csak az ovulacios naptart bongeszni. Nert bizony velunk is megesett hogy gorcsosen ragaszkodtunk azokhoz a bizonyos napokhoz es a vegere mar nem is tudtuk elvezni az egyuttletet. Nem lattuk az erdotol a fat. Azt hiszem mas is magaraimer ezzel.
    Amit en megfogadok magamnak az az lesz hogy nem leszek annyira gorcsos ezzel a babavarassal es hogy tobbet foglalkozok a parommal, kapcsolatunkal, osszebujasokkal. Ha besikerul a baba az csak hab a tortan. Most lazitani akarok egy kicsit. Elfaradtam.

  39. Sziasztok!

    Nekünk most nyáron volt az esküvőnk, 40 fok volt….:) gyönyörű volt minden perce a meleg ellenére. Nagy terveink vannak a jövőt illetően….és imádunk minden évszakot. A nyarat, mert meleg van, az őszt, mert gyönyörű a természet, a telet, mert jó hideg van, és a tavaszt, mert megújul minden. Ez az élet rendje és ez egy körforgás, mint maga az ÉLET is.

    Üdv. mindenkinek! Tina

  40. Sziasztok!
    Én inkább a tavaszt szeretem!Imádom a virágok illatát friss tavaszi levegőt!Mi is újra próbálkozunk a babócával,sajna tavaly meg kellett 24 hetesen szülnöm a babámat mert rekeszizomsérve volt!Ezt senkinek nem kívánom szörnyű volt lelkileg nagyon oda voltunk a párommal!De most újjult erővel próbálkozunk!

  41. Sziasztok !

    Ha ősz akkor futóverseny.
    Addig sem a babaprojekten agyalok.
    De azért szorgalmasan szedem a Femibion 800-at.
    :))
    AZ egyik legszebb évszak a sárga-barna különböző
    árnyalatait felvonultató, (testet-lelket)melengető színeivel.

    szkata73-nak üzenem:
    sok sikert kívánok a maratonhoz !

  42. Sziasztok!
    Szeretem a nyarat,de a tavasz a legszebb.viszont az őszi borongós idő a legmegfelelőbb az összebújásra,a babaprojektre:)
    a téli esték sem piskóták,főleg az ünnepek,ha ősszel nem jön össze a baba,téli havazó idő alatt a kandalló előtt ismét jöhet a babaprojekt.
    nekem már van 3lányom,a férjemnek is van 2lánya,ideje volna már hogy jöjjön egy fiú is.szakember
    tanácsra szódabikarbónás vízzel irrigálok,mielőtt összebújnánk,ezzel próbálok lúgosítani.üdv Ildi

  43. Sziasztok!

    Nem szeretem az őszt, számomra az elmúlást jelenti.
    Nagyon nehéz nyaram volt, már több mint 1 éve
    várjuk a babát, eddig semmi.
    Orvoshoz még nem voltunk, hiszünk a csodában!
    Talán jövőre már sikerül!

    Üdv: Kitti

  44. Sziasztok!

    En 40 eves vagyok,most talaltam meg az “Igazit”,Babat szeretnenk,ezert most en is Endokrinologushoz jarok,folsavat eszek,fogyozom,uszom ujra,mert sajna,attol ,hogy Gororgorszagba koltoztem,felborult a hormonhaztartasom,pedig soha nem volt gondom,van 1 nagyon szep 23 eves fiam,de most talaltam meg O-t :)es Tole is szeretnek ,remelem sikerul!
    Mindenkinek drukkolok ,hogy kismama legyen meg iden :)

    Hajra Csajok!

    Udv:Niki

  45. Látom nem vagyok egyedül sem azzal, hogy utálom a telet :), sem azzal, hogy már nagyon babáznék :)…
    Több szempontból is kedvelem azonban az őszt, akár esik, akár nem: ebben az időszakban szeretek sportolni, edzeni, ugyanis ha túl meleg van, azért nem megyek, ha túl hideg és sötét van,azért nem megyek konditerembe :) Most a legalkamasabb az idő, ami azért jó, mert egyébként baromi lusta vagyok :( pedig szerintem a súlyfeleslegem nagyban közrejátszik abban, hogy nem sikerül a teherbeesés már másfél éve. Diétáztam, fogytam 6-7 kilót, aztán néhány hét alatt vissza is ugrott… mert nem mozogtam. Most viszont van kedvem, és egyre kitartóbb vagyok… És ezt az ősznek köszönhetem :)Tehát fogyásra és babára fel!!!! Mindenkinek szép őszt kívánok!!!!

  46. Sziasztok!

    A teherbeeséssel kapcsolatban nem tervezek elörre mert már megjártam :-(
    Szeretem a nyarat mert a víz az eggyik lételemem,a télben a karácsonyt szeretem akkor ha esik a hó.A tavasz az ujjáéledés(nyilnak majd a virágok) miatt szép.Ösz meg bágyadtságot sugároz legalábbis szerintem.
    De az a lényeg hogy mindenkinek a megfelelő alkalomban sikerüljön az egészséges utod :-)!

  47. Sziasztok,
    Gyorsan elrepült ez a nyár is és jön a nem szeretem időszak… Imádjuk a vizet és a meleget…Hmm ennek most vége…
    Babaprojek az van folyamatosan, nemsokára beindul ismét a dokihoz járkálás, most volt egy kis pihi, amíg feltöltődtünk és újjul erővel ugrunk fejest ismét a küzdésbe :)

  48. Sziasztok!

    Szeretem az őszt, de inkább nyáron érzem jól magam. Nagyon szeretem a meleget, ha egy kicsit hűvösebb van már fázom. 30 éves leszek novemberben és már két éve próbálkozunk a párommal a babaprojekttel. 14-én műtenek másodszorra laparoszkópiával, endometriózis miatt. A tervem a jövőre nézve, túllenni a műtéten sikeresen, és természetgyógyászhoz fogok járni, valamint tornázni fogok, és derüsen próbálom felfogni az életet.

  49. Sziasztok,

    Én is nyárpárti vagyok :)
    37 éves vagyok és lassan 4 éve szeretnénk gyermeket. Túl vagyunk 3 inszemináción, sok-sok vizsgálaton meg egyebeken… Novemberben lombikprogramra megyünk és az én tervem az, hogy sikerülni fog :)
    Renáta, egyik hírleveleden felbuzdulva elmentem én is egy SVT tanácsadóhoz. Annyira megtetszett, hogy azóta elvégeztem a tanfolyamokat. A másik tervem, hogy nagyon sokat gyakorolok és majd ha nagy leszek, én is SVT tanácsadó leszek :)

    Boldogságot és örömet kívánok Mindenkinek :)
    Anna

  50. Sziasztok!

    Én is nyárpárti vagyok.Mi is szeretnénk babát 3-éve próbálkozunk,de sajnos eddig nem sikerült.Egy hónapja elkezdtem szedni elevitet hátha ez is segít.
    A továbbiakban is folytatlyuk a baba projektet,pozitív gondolkodás.

    Remélem hamarosan sikerülni fog a baba:)
    Sok sikert minden hozzám hasonló problémával küzdőnek fel a fejjel:)

  51. Sziasztok!Mi is 3 évig próbálkoztunk,majd kiderült,hogy párommal van probléma,ekkor ő elkezdte szedni a Fer14-t,segített annyiban,hogy több spermája lett életképes,és ennek köszönhetően,most ikerbabákat várok,20 hetes vagyok,és sajna lombikkal,de elsőre sikerült.Tudom ajánlani mindenkinek sok pihenés,ha a munkahelye stresszes,emelni kellett nekem,olajgőzben dolgoztam,de pihentem,sok fehérjét ettem,és rengeteget pihentem,ahogy a dr bácsi mondta.Egy könyvet is olvastam/Lombikcsodák/néven fut.rengeteg tanács van benne is.Mindenkinek sok sikert,és kitartást kívánok!Mielőbbi babaáldást.Ha szeretnétek érdeklődni,fent vagyok az i.i.-n szívesen válaszolok bárkinek!Szebb Jövőt

  52. Sziasztok!

    Szeretem az őszt csak ne essen az eső.
    Mi két hónapja Gyuri bácsi Babaváró programjával próbálkozunk.
    Bízok benne nagyon.Remélem sikerülni fog mert már nagyon vágyunk egy kisbabára.:)

  53. Én mostanában kezdtem kineziológus-természetgyógyász hölgyhöz járni,és bízom benne maximálisan!
    Mivel nálunk bizonyítottan nincs fizikális oka annak,hogy még nem jön a baba,így valamiféle lelki háttér jöhet szóba.Ezt próbáljuk most orvosolni.
    Nekem nem okoz problémát az,hogy jön az ősz,a válasz egyszerű:
    konkrétan EZ a kedvenc évszakom.
    Persze,én is minden évszakban találok szépet,de ilyenkor a bágyadt napsütés,erdőillat,mókusok,színes falevelek,friss levegő,puha szellő és a többi…..ezt már nagyon várom!
    Én nem a szilveszteri pezsgődurranáskor
    “születek újjá”,és kezdek el terveket szőni,hanem ilyenkor,ősszel,amikor színesednek a falevelek,és a legerősebb “tervem” jelenleg:erősíteni a reményt,és a hitemet!
    Puszi Mindenkinek! :o)

  54. Sziasztok!
    Én minden évszakot szeretek, mindnek megvan a maga szépsége. Én 33 éves vagyok, és 10 éve szeretnénk babát. Túl vagyunk 6 inszemináción, 2 lombikon. Most kiderült, hogy inzulinrezisztenciám van, s amíg nem rendeződik, addig nem mehetünk a 3. lombikra. Ezért most én ennek szentelem az életem, szedem a gyógyszert, diétázom és sokat mozgok. Mellette kipróbáljuk a Jónás módszert is, hátha a sors kegyes lesz hozzánk.
    Mindenkinek fel a fejjel! A 10 év alatt rájöttem, hogy csak pozitív hozzáállással szabad mindennek nekiindulni.

  55. Sziasztok.
    Most ket honapja elveszitettuk az elso terhessegunket 5 honaposan, miutan ket evig kinlodtunk, hogy osszejojjon eleg nagy bukta volt a dolog es radasul utana egy rakas jarulekos problema is adodott mint pl. megjott a felesegemnek a teje, alergias volt a tejelapasztora, bekemenyedtek a mellei stb. Tehat eleg sz… periodus van mogottunk. Most egy kicsit minenkeppen varunk, hogy ulepedjen a dolog, majd utana valoszinu, hogy meg egyszer belevagunk…
    En mar ugy vagyok, hogy jojjon aminek jonnie kell, szeretem a telet is, szep evszak, csak neha kellemetlen.
    Vegulis mindenkinek csak azt tudom tanacsolni amit paran mar leirtak: fel a fejjel es pozitivan gondolkodni, meg akkor is ha neha qurva nehez lehet!

  56. Sziasztok!
    Én minden évszakot szeretek: szeretem a virágillatos tavaszt, a balzsamos nyárestéket, az indiánnyári őszi hangulatot és a ropogó havas telet is…:)
    Mi az első babára két évet vártunk, már majdnem elkezdtük a lombikos programot, de előtte elmentünk két hét szabadságra… A lombikdolog utána már felejtős volt :) elég volt két hét nyugalom, pihenés, kikapcsolódás, májusban megszületett a kislányunk. Most neki szeretnénk egy kistesót, tanulva a múlt történéseiből, igyekszünk kirekeszteni a káros dolgokat, amennyire tőlünk telik, mellette gyógyteákat iszom, stb. Mindenkinek szurkolok nagyon, tudjuk, hogy milyen nehéz!

  57. Sziasztok! én semmilyen módszert nem próbálok ki, a véletlenben bízom…vagy a természetben….szedem én is az Elevitet, de csak ennyi…próbálok nem stresszelni semmin…de nagyon szeretnénk egy egészséges kisbabát…használjuk ki az összebújós évszakot:)))

  58. Nekem sajnos megjósolták, hogy lehet kisbabám, de csak orvosi segitséggel. Nem tudom ki mennyire hisz benne, az biztos hogy lassan egy éve próbálkozunk, és nem sikerül. Bizakodó vagyok még várok egy kicsit, ugyanis a mondás szerint a “remény hal meg utoljára”.

  59. Sziasztok!
    MI 2009 márciusában 11 hetes korában vesztettük el a babát akit akkor már 4 éve vártunk azóta pedig még nem sikerült újra teherbe esnem.
    Én azért várom az őszt(és minden más évszakot)mert egy új kezdetet jelent, új reményt,hogy most végre sikerül.Ennek érdekében megpróbálom az élet napos oldalát nézni,mindenben a pozitívumot keresni,és Hellinger-családterápiára járok,hogy a kisbabánk egy derűs és kiegyensúlyozott anyukához érkezzen meg.

  60. Szia!

    En is mar nagyon regota szeretnek babat, es sokat is imadkozok az egiekhez, hogy kuldjenek egy gyermeket nekem, persze mi a parommal megcsak most kezdtunk el probalkozni, s nagyon remelem, hogy siker koronazza majd a tervunket. Ezenkivul tervezem, hogy befejezem a regenyem masodik kotetet is, hisz az elso mar februarban megjelent, s nehanyan mar kovetelik a folytatast.

    Mindenkinek sikereket kivanok a babavarashoz.

    Szeretettel Csilla

  61. Mi is 2es fel evig vartunk babara valahol hallotam hogy nagyon egezsseges a buzacsira ekozben viszont szedtem az elevitet is es megtortent a csoda nemtudom hogy ennek hatasara vagy masnak de ma boldog anyuka vagyok en is neha ugy gondoltam nembirom tovabb de soha nemadtam fel a remenyt es vegre sikerult kitartas.

  62. Kedves Mindenki!

    Mi is viszonylag rég próbálkoztunk a babával, aki tavaly karácsonykor végre megfogant, de sajnos úgy döntött, hogy még nem akar megszületni. Februárban volt egy missed AB-m. Azóta újra babát várok, 8 hetes kismama vagyok. Sokat keresgéltem a neten homeopátiás szerek után, találtam is egy illetve 2 teakeveréket. “Fogamzás teakeverék” néven találtam rá, nekem segített. A 6 hónap várakozás után szinte rögtön teherbe is estem. Akit érdekel nézze meg, elég hosszú lenne leírni az összetevőket, de főleg a hatásukat. Sok sikert mindenkinek!

    Katy

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás