E-mail

info@teherbeeses.hu

Én személy szerint elég felelőtlenségnek tartom ennek a szónak a használatát a mai világban. Olyan egyszerűen kijelentik egy nőre hogy meddő. 30 év alatt 1 évet adnak egy párnak, hogy megtegyék ezt a kijelentést, 30 év felett már akár fél év elteltével is meddőnek nevezik a nőt. A meddőség szóról szerintem többségünknek az jut eszébe, hogy azt jelenti: nem tud teherbe esni, tehát nem is lesz gyereke.

Sok olyan eset van, amikor nem sikerül áldott állapotba kerülni akár évekig sem, a kisbabára vágyó párok mégsem tesznek ellne, tehát nem fordulnak orvoshoz, hogy kiderítsék mi lehet a probléma, aztán mégis később pár év múlva természetes úton sikerül nekik. Akkor most hogy is van? 1 év sikertelen próbálkozás után kijelentjük, hogy meddő a pár valamelyik tagja, vagy mindkettő, majd 3-4 vagy több év után kiderül mégsem meddő, mert mindenféle segítség nélkül meg tud foganni a bébi. Ez valahogy nem tiszta. Hogy lehet egyszer meddő valaki aztán nem meddő? Vagy tekintsük egy fajta betegségnek amiből ki lehet gyógyulni, csak senki nem tudja a bitos gyógymódot? Ez hülyeség! Mindenesetre én másfél éve próbálok teherbeesni és mégsem nevezném magam meddőnek. Illetve hadd ne nevezzem magam annak, ha megengedi az orvostudomány.
Mert ha tudom magamról, hogy meddő vagyok, akkor valószínű, hogy ez betáplálódik az agyamba és azzá is válok jó időre! Na neeeee!!!
Tudom magamról hogy egészséges vagyok és a párom is és hamarosan sikerül a bébi babóca :).
Persze van olyan is, hogy valamilyen szervi elváltozás vagy hormonprobléma az oka a sikertelen próbálkozások sorozatának, de ezeken általában gyógyszerrel vagy orvosi beavatkozással lehet segíteni és megint az a felállás, hogy már nem is meddő a nő.
FELEJTSÜK EL A MEDDŐSÉGET!

Vélemények?

Ajánlott cikkek

5 Hozzászólás

  1. 34 éves leszek hamarosan és tavaly december óta próbáltuk a férjemmel összehozni a babát. Sehogy sem sikerült, majd olvastam a Jónás módszerről és az első próbálkozásra bejött. Én is már annyira el voltam keseredve, hogy azt hittem meddő vagyok. Szerintem hiába az a bizonyos egy éves határ, vagy fél éves határ, mert szerintem ha valakinek először nem jön össze, akkor már nagyon mélyen elkeseredett és meddőnek tekinti magát. Persze lehet, hogy ez csak velem történt így, mindenesetre mindenkinek kitartást kívánok és egyetértek a cikk írójával, próbáljatok legyűrni magatokban minden negatív gondolatot, sokszor szerintem lelki háttere van annak, ha a baba nem jön, vagy egyszerűen nem jött még el az ideje, hogy mami légy.

  2. Abszolút igazad van!!!! Nekem az egyik kórházi zárójelentésemen szerepelt az, hogy ‘Sterilitas 1’ hát menten rosszul lettem, mikor megláttam!! kiderült, hogy ez egy orvosi terminus technicus, arra, aki még nem szült. Bakker. Én nem gondoltam magam meddőnek, bár a problémámra minden doki azt mondta, hogy nem így nem tudok teherbe esni. Óriási, felemelő érzés volt, amikor (sokadik) egy nőgyógyász azt mondta, hogy akárki akármit mond, ettől még nyugodtan teherbe tudok esni. Neki lett igaza!
    Kitartás neked és ez a helyes hozzáállás!! :)

  3. sziasztok! persze az elég szomorú hogy jo néhány embert meddőnek mondanak és pár év mulva teherbe esik.Na igen ez nem meddőség, ebben igazatok van, hogy sokszor túl hamar elkapkdják a vizsgálat eredményét.De tényleg van olyan ember aki tényleg meddő és nem lehet kisbabája…Elég szomorú és nehéz beismereni erről az érintettek nem nagyon beszélnek ezért nem tudnak róla túl sokan……

  4. Egyetértek, feláll a szőr a hátamon a kifejezéstől. Egy kedves barátnőmet először kikiáltottak meddőnek, majd mikor állapotos lett, azt mondták, nem fogja tudni kihordani, aztán amikor a 3. baba után elkötötték, NEGYEDSZER is megfogant, így mára 4 gyermek boldog édesanyja:)

  5. de szerencsére ő jól járt:)
    csak perszeaz a lelki sokk ami érte hogy nemlehet kisbabája nagyon rossz lehetett:S de szerencsére jóra fordult az élete:)

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás