Amikor már túl vagytok mindketten sok vizsgálaton, és az orvosok mindent rendben találnak, nagy valószínűséggel lelki probléma áll a háttérben. Ezeket fel kellene kutatnod magadban, és leírni majd a szakértő által javasolt módszerrel megszabadulni tőlük. Persze többféle módszer is létezik, ezek közül egyet hamarosan megismerhetsz itt az oldalamon.
Szeretném ha megírnád itt a hozzászólásokban mi az amitől félsz a teherbeeséssel, a terhességgel kapcsolatban, vagy a megszületendő babával kapcsolatban?
Mitől félsz?
Kezdem én!
Például attól is félek, hogy ha valami baj lesz terhesség alatt nagyon messze van a kórház (kb. 50 km-re), és nem fogunk időben odaérni.
Múlt héten jutottam elhatározásra 4 év sikertelen próbálkozás után: pszichológushoz megyek. Ismeretlen eredetű meddőséggel nincs más teendő, mint magamba nézni, még ha fájdalmas is lesz.
Mitől félek: hogy megváltozom testileg-lelkileg, hogy felelősséggel tartozom majd egy kisember életéért, hogy erősebbnek kell lennem, mint eddig bármikor, hogy meghalhatok szüléskor, hogy nem bírom ki a fájdalmakat, vagy eleve hogy elvetélek és nem tudom majd feldolgozni a veszteséget… Hát ezekből úgy tűnik, jobb ha meg sem történik:) De én mégis nagyon szeretnék anyuka lenni!
Én is sokat gondolok arra,hogy pszichológus segítségét kérem.Én a vetélésem nem tudom feldolgozni.A lelkem mélyén attól félek újra megtörténik.Tudom,hogy ezért nem sikerül újra teherbe esnem.
Örökfélelmem, mondhatnám mióta az eszemet tudom tartok tőle, érzem.
Terhesség, szülés során meg halok.
Már egészen kicsi korom óta irtóztam az újszülöttektől és magától a szüléstől(legyen az állati vagy emberi bébi születése). Soha sem tudtam megnézni sem az újszülöttet, sem a szülést. Tv-ben is a horrorfilmektől iszonyatosabb kategóriába soroltam az olyan filmeket, amikben szülést mutattak. Egyéb véres dolgoktól(műtétek, stb.) nem irtózom.
Most hogy pár éve eljött annak az ideje, hogy a párommal babát vállaljunk, szembe kellett néznem a félelmemmel. Nem tudom, hogy mennyire sikerült, …néha jön, velem van a rossz gondolat, zavar is. Aztán eltűnik.
Én 20 éves korom táján megígértem a “leendő” gyermekemnek, hogy nem fogom megszülni erre a világra. Addig egy rahedli gyereket akartam. De aztán csalódtam a szerelmemben, meghalt a nagymamám, a 20 éves öcsém, majd az anyukám…Volt közben egy élettársam, akibe nem voltam szerelmes, de irtóztam a gondolattól, hogy gyerekünk legyen. Aztán szerelmes lettem valakibe, aki azt mondta az első randevúnkon, hogy puskával fogja lődözni az udvarlókat a lánya körül. És meglepődtem magamon, amikor rájöttem, hogy szeretném, ha a lánya az én lányom lenne:) Eltelt 2 év, jövőre aktuális lesz a babavállalás, de mostanában újra meg újra rámtör az a 10 évvel ezelőtti érzés, hogy nem olyan jót teszek azzal a gyerekkel, ha erre a világra hívom. Azért is látogattam el erre az oldalra, hogy barátkozzak a gondolattal, de egyelőre nem tudom elképzelni magamat anyukaként. Fura, hogy régen csak beeltörődtem abba, hogy nekem sose lesz gyerekem, ma meg inkább az esik nehezemre, hogy örüljek neki hogy ha mégis.
Júniusban volt 2 éve ,h elvetéltem 11 hetesen.Azóta egyszerűen nem esem teherbe!Már kivizsgáltattuk magunkat a férjemmel.De nem találtak semmi problémát.Nem tudjuk mit tegyünk?Már a férjem is kezd kétségbeesni,pedig eddig ő tartotta bennem a lelket.Milyen vizgálatot csináltassunk még?Volt már : andrologiai,vérvétel,hormon vizsgálat,szedtem clostilbegyt-et…
Sziasztok! Én egy 40 éves anyuka vagyok, két lányom van már, 4 hónappal ezelőtt a terhesség 38. hetében veszítettem el a 4200gr-os egészséges kisfiamat, egy valódi köldökzsinór csomó miatt, sajnos meg kellett szülnöm a halott babát! Most újra szeretnénk megpróbálkozni egy következő kisbabával, mert ez a második házasságom és a páromnak még mindíg nincs gyermeke, viszont ha valaki, Ő megérdemelné. Nekem viszont sokszor eszembe jut és nagyon félek, hogy hogyan fogom végig csinálni a következő 9 hónapot, mert nem akarom végig stresszelni, hiszen azzal a leendő babámnak sokat ártanék szerintem. Egyébként én a tragédia után jártam lélekgyógyásznál és ő nagyon sokat segített!! Nekünk is két évbe telt mire a kisfiúnk összejött, ezért is annyira nagy a veszteségünk, na meg nem vagyunk húszévesek, hogy még 100 esélyünk legyen!! :-(