Most nem az éjszakai álmokra gondolok a címben, hanem a belső álmokra, amiket szeretnél hogy megtörténjenek veled. Ilyen ez nekünk az az álom, hogy végre saját családunk legyen. Álom a pozitív teszt, álom a terhesség, álom a szülés, álom a kisbaba szopiztatása, álom a közös családi programok. És tovább:
- Amikor apa kezében tartja a kisbabánkat
- amikor együtt fekszünk az ágyon
- amikor megyünk pancsizni a strandra
- ránk mosolyog
- kacag
- járni tanul
- beszélni kezd
- első nap az óvodában
- stb. stb.
És mikor ezek eszembe jutnak, rögtön jön utána a következő gondolat, hogy milyen jó annak akinek minden akadály nélkül sikerül gyorsan teherbe esnie. Nem is tudja, de fogalma sincs róla, hogy milyen jó neki. És akkor nem értem, hogy miért nem kaphatom már meg én is ezt az örömöt, ami másnak annyira természetesen jön? Miért nem?
És akkor eszembe jut, hogy mennyien vagyunk ugyanebben a helyzetben. Valószínű mindannyian ugyanígy érzünk. Mi egy csapat vagyunk. Viszont itt az a szerencsés aki kikerül ebből a csapatból és minél hamarabb. Én lassan 5 éve vagyok csapattag. Te mióta?
- Emlékszel még a leges legelső bejegyzésemre? http://terhesseg.blogspot.hu/2007/10/sziasztok-gy-gondoltam-kiprblom-blog.html
- A rossz hír közlésére, ami azóta egészen megváltozott és jó irányba? http://terhesseg.blogspot.hu/2008/09/spermavizsglat-eredmnye.html
- Aztán az első inszeminációmnál a pozitív teszt okozta örömre? http://terhesseg.blogspot.hu/2009/02/pozitiv-teszt.html
- Életem második pozitív tesztjére? http://teherbeeses.hu/teszteljunk/pozitiv-teszt-%E2%80%93-az-orom-elso-lepcsofoka/
- És ahol leírtam, hogyan sikerült természetesen teherbeesni? http://teherbeeses.hu/segitseg-teherbeesesez/igy-sikerult-teherbe-esnem/
- Amikor beültették a két kis magzatocskát az első lombikon? http://teherbeeses.hu/az-en-utam/ma-volt-a-embriotranszfer-beultetes/
- Majd még egy a 6. sikertelen inszemináció a lombik után, és ezután kezdődött az endokrinológus kezelése: http://teherbeeses.hu/segitseg-teherbeesesez/endokrinologusnal-jartam/
- És most itt tartunk a jelenben, 8 hónapja endokrinológus kezelése alatt vagyok, és szépen rendeződik minden eredményem. Azt mondta még egy kis türelmet kér. :) Ez biztató kis mondat volt. Jól esett!
Hát fel a fejjel csajok!
Az álomból muszáj hogy egyszer valóság legyen!
Úgyhogy én sem tudok ennél jobb tanácsot adni most nektek, csak hogy legyen még türelmetek és tartsatok ki! Senki nincs egyedül!
Sziasztok!
Köszi Renáta!Kitartunk!Majd csak el jön a mi időnk is!
Kedves Renáta!
Nagyon drukkolok Neked!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Teljes szívemből kívánom, hogy jövő ilyenkor már kezdben foghasd gyermekedet!!!! ;)
Bernadett
Szia,
Rendszeresen olvasom a bejegyzeseid es nagyon de nagyon szoritok, hogy hamarosan osszejojjon a baba. En 35 eves vagyok es 2 evi probalkozas utan termeszetes uton estem teherbe. A kislanyom most 12 hetes es szivbol kivanom mind azt az oromot escsodat a tobbi csapattagnak amit mi elunk meg a minden napjainkban. Ne adjatok fel!
Mindenkinek nagy olelest es puszit kuldok.
Mi is már lassan 5 éve próbálkozunk, az idő múlásával egyre kevesebb az esély . És nem hogy beletörődnék, egyre nehezebb. Az egyik barátnőm évekig próbálkozott babával nem jött össze, a párjával is szétmentek. Most új barátja van , és gyógyszer mellett lett terhes. Teljes volt a meglepetés, egy hét múlva születik a baba. És én nem hogy örülnék, csak sírok folyton a féltékenységtől. Tudom gonosz vagyok nagyon, de így érzek. Nekem miért nem sikerül.
Szeretettel ajánlom a blogomat, ezen végigkísérhetitek az én történetemet. Talán erőt és reményt adhat mindenkinek, hogy érdemes harcolni, küzdeni, mert a végén meglesz az eredménye :) Sok probléma és kudarc élmény után 41 évesen szültem meg a most 7 és fél hónapos, csodálatos kisfiamat :)
Ja és itt a blogcím :)
http://tunderliget.freeblog.hu/
Köszönjük szépen, mindenki nevében! :)
Sziasztok!
Leírni is szörnyű, 6 éve vagyok “csapattag”, ismét egy érzelmi hullámvölgyben, mert megint nem sikerült, közben meg mások vidáman töltögetik fel a legújabb + teszt képét a kistesóról. Szóval én most kicsit antiszoc. vagyok, de feladni soha nem fogom!
Ne adjátok fel a reményt! 5 év sikertelen próbálkozás és egy agyműtét után karjaimban tarthatom a csodát, a ma épp 10 napos kislányomat! Nagyon sok mindenen mentem keresztül, sokszor azt mondtam, nem csinálom tovább, feladom, elfogadom, hogy nem lehet gyermekem. Már az örökbefogadást is elindítottuk. Intézményt váltottam és rögtön az első megbeszélés után, spontán összejött a baba! Talán éreztem, hogy végre jó kezekbe kerültem és nem a pénz dominál???? Sok sikert és kitartást kívánok minden sorstársamnak!
Kedves Renáta és Mindenki!
Kezdem azzal, hogy nem vagyok “csapattag”. Én azon szerencsések közé tartozom, akik rögtön terhesek lettek, ezeket a sorokat is egy 31 hetes babával a hasamban írom.
Szeretném ha tudnád/tudnátok, hogy függetlenül a gyors sikertől, nagyon szorítok nektek. Több barátunk küzd ugyanezzel a problémával és pont ezért a legjobbakat kívánom mindegyikőtöknek. Én hiszem, hogy az a rengeteg emberfeletti erőfesztíés ami mögöttetek van, csak az “előjáték” egy csodálatos kaland előtt. Én el se mertem mondani a barátnőmnek, aki szintén küzd és akar, hogy kisbabánk lesz…mert nem akartam megbántani, bántja ezzel őt az élet eleget. Én tudom, hogy mekkora szerencsénk van! Tudom, hogy örülnöm kell hogy nem vagyok “csapattárs”. És szívesen megosztanám ezt a szerencsét, mert mind megérdemlitek és őszintén szorítok, hogy sikerüljön Mindenkinek! Szeretném, ha tudnátok, hogy tehetetlenül, lelkiismeretfurdalás mellett végignézni azt, hogy nem tudok segíteni, nagyon nehéz, terhesség ide vagy oda. Szeretnék sikert, kitartást és csak pozitív gondolatokat kívánni Nektek!
Kitartás Zsu!
Gratulálok a kislányodhoz! :)
Köszönjük, és megfogadjuk! :)
Nagyon szépen köszönjük! Ritkán olvasni hasonlót.
Örülök hogy megosztottad velünk a gondolataid.
Sziasztok!
Én csak félig meddig vagyok csapattag:)Van egy 7 és fél éves kislányom,aki minden tervezés nélkül “jött”.Azóta viszont hiába szeretnénk neki kistesót sehogy sem jön össze.Kisebb nagyobb megszakításokkal 5 éve dolgozunk rajta.Hihetetlen,hogy az élet mit produkál.Mikor elkeseredtem,hogy megint nem lesz kistesó,elszégyeltem magam.Eszembe jutottak azok a lányok,asszonyok akiknek még egyszer sem adatott meg ez az érzés.Szóval kívánom,hogy minél előbb élhessétek át azt a csodát amit anyaságnak hívnak!Azért mi se adjuk fel!:)
Reni, köszi!
Vera! Tényleg ritkán olvasni ilyet, de ne legyen lelkiismeretfurdalásod! Inkább beszéld meg a babáddal, hogy továbbítsa a többi, még várakozó kisangyalnak, hogy most már ők is jöjjenek hozzánk, nagyon várjuk őket :)
Köszönjük a + hozzáállásodat és drukkokat!
3 évvel ezelőtt találtam rá e blogra, azóta követlek és csodálom kitartásod. Köszönet a sok pozitívumért, biztatásért.
Sajnos nekem sem adatott meg az anyaság, bár pótmamája voltam nővérem árván maradt kamaszlányainak. Most, így 40 évesen és egy újabb apajelölttel, reménykedve várom az áldást. Nehéz bevallani, de bizony sokszor elkeseredem. Persze elszégyellem magam, amikor az évek óta sikertelenül próbálkozókra gondolok. Tudom, hogy nem sok időm maradt, de bízom abban, hogy nekünk is sikerül (ha nem is hármas ikret)….
… minta én írtam volna:(