E-mail

info@teherbeeses.hu

November 16-án megvolt a harmadik inszemináció a szegedi Kaáli Intézetben.

Egy egésznapos program sikeredett belőle:

Reggel fél 8-ra kellett menni és  a dokinő először megvizsgált úgy 10 óra környékén. Előtte már 9 körül a páromnak kellett teljesíteni:).  Aztán 2 órára elengedtek, 12-kor visszamentünk és fél 2-kor kerültem be a műtőbe, aztán pihi után valahogy 3 körül jöttem ki és a dokinőhöz megint jó sokára jutottam be, valahogy 5 után.

Rengtegen voltak és nagyon sok külföldi is volt, főleg románok. Talán fele-fele arányban lehettünk magyarok és románok.

Részletek:

Fél 8-ra odaértünk, még zárva volt az ajtó és vagy 50-en várakoztak előtte. Pár perc múlva már be is tudtunk menni. Lejelentkeztünk a recepciós pultnál és vártunk… És vártunk… Állva…. Sajnos nagyon kicsi a hely és kevés a szék, bár több be sem férne. 9 körül a biológus szólította a párom és bementek abba a  kis helységbe, ahol a férfiúk szoktak “tevékenykedni”. A biológus kijött és ráfordította a foglalt táblát az ajtón. Az első inszemnél kicsit fura volt ez az eljárás, de mostanra már hozzászoktunk. Aztán megint csak vártunk.

Engem 10 óra körül szólítottak, menjek wc-re (minden vizsgálat előtt kötelező elmenni wc-re), aztán már be is mentünk a doktornő vizsgálójába. Megvizsgált mondta, hogy elég friss a tüszőrepedésem, úgyhogy aktuális az inszem, csináljuk meg. Ugyanis most nem kaptam tüszőrepesztő injekciót, az eddigi tapasztalatok miatt valószínű volt, hogy magamtól is elovulálok (a doktornő mindig így mondja: ovulál). Ez így is volt, vasárnap éjszaka 1 órától kezdve éreztem a hasfájást, és még ott a Kaáliban is tartott.

A vizsgálat után ami csak egy hüvelyi ultrahang volt, kint a csajoktól (nővérkéktől) megkérdeztük mikor kell visszajönnünk, vagyis mikorra várható hogy bejutok a műtőbe. Azt mondták délre jöjjünk vissza.

Ez így is lett, és ismét vártunk… 13.15-kor beszólítottak, és bementünk egy másik csajjal a műtő előtti öltözőbe. Wc, átöltözés (hátul kötős hálóing, nylon papucs, hajvédő, szájvédő, és egy lepedő magam köré) következett. Itt megjegyzem olyan hálóing jutott aminek nem volt csak egy megkötője, vagyis nem tudtam bekötni, úgyhogy amennyire lehetett  magam köré tekertem, aztán meg a lepedőt, mégse legyen már ki a sejhajom :). Bár amikor bejött a pihenőből a wc-re egy már műtött (petesejtleszívás) lány és az egész sejhaja kint volt, annyira már nem is izgatott, hogy én sem tudom normálisan bekötni.

Az öltözőből a másik lányt, akinek az első inszeme volt, behívták a műtőbe, kb negyed óra múlva engem is, bár sokkal több időnek tűnt. Ott azért már kicsit izgul az ember. Szóval behívtak, felfeküdtem az asztalra, jött a dokinéni és tette a dolgát. Először hideg vízzel hüvelyöblítés, aztán valamit matatott ott bent, aztán szépen bevezette a kiskatonákat a méh legfelső részébe. Megint éreztem egy kis éles szúrást mint mindig, de ez nem baj, mert akkor tudja a doki hogy jó helyen jár, közben monitoron figyeli végig az eseményeket.

Aztán kész is voltunk, egy darabig ott a műtőben kellett pihennem, mert a pihenőben már nem volt hely. Később átoltak oda, ahogy szabadult fel hely. 15.10-ig ott feküdtem, szólt a zene, és a nővérke aki korábban szülésznő volt okosító tanfolyamot tartott egy-két dologról. És azt is elmondta hogy ő az első gyerekével végig kellett hogy feküdje a kilenc hónapot, mert annyira gyenge volt és állandóan görcsölt a hasa. Anyám, azt hogy lehet kibírni?

15 óra után újra a dokinőre kellett várni, sorban folyamatosan mentek be hozzá a “betegek”, viszont fél öt körül bement a műtőbe és csak fél hatkor jött ki. A műtőben a transzferesek sorakoztak, vagyis akik lombikoznak és a dokinő most ültette be nekik a megtermékenyített petesejteket. Kb. tizen lehettek.

Fél hat körül be is kerültem a dokinőhöz, írt fel duphastont, és leírta mit meddig szedjek. A többi: aspirin, c-vitamin, magzatvédő(amit már egyébként is szedek). És végre elindultunk haza.

Eddigi tapasztalataim: az első napokban éreztem hogy fáj a méhem, szerintem a kitágított méhszáj miatt, aztán ez csökkent inkább csak ilyen alap kis görcsök jönnek néha, olyan mint mensinél csak kisebb mértékben. Egyébként semmi különös, sokat iszom, sokat járok wc-re :), és jól vagyok.

Folyt.köv.

Ajánlott cikkek

8 Hozzászólás

  1. Vártam már a beszámolód, :) most méginkább szorítok.
    Decemberben nézik meg a páromat.

  2. Nekem két hét múlva esedékes az első inszeminációm. Próbálok nem izgulni, bár kizárt, hogy majd nyugodt leszek!Meddig érdemes pihenni utána? Egyáltalán kiírassam magam, vagy másnap már simán dolgozhatok??

  3. én is szeretném elkezdeni ujra a kezeléseket de félek tőle mert a második inszem után volt egy méhenkívülim,és túl stimuláltak és ezért be vizesedtem és 3hétig voltam az intenzíven ,de úgy gondoltam hogy másik intézménybe megyek ha ujra elkezdem az egész beavatkozás.

  4. Szorítok Nektek, h. sikerüljön és NE kelljen újra menni!!!!!!!
    Pihenj annyit, amennyit gondolsz, és vigyázz magatokra!

  5. Szia!
    Szorítok neked nagyon!!!!!!!!!!!
    Én 20-n voltam a 4. inszemen. A 2. inszemen sikerült, de sajna elvesztettem. Most nagyon bizakodó vagyok, Mi Tapolcára járunk, de ott nem kell feküdni, ott megcsinálják és egyből haza is engednek /remélem ez nem gond/ itthon sokat pihenek én is. nagyon várom a terhességi vizsgálat eredményét ami a az ünnepek miatt csak nov. 3- n lesz.
    Sok sikert!!!!!!!!!!!!!!

  6. Szia ildikó! Én már a 6. inszemnél tartok, és már volt egy lombik is. Okt. 14-én volt az inszem. Még nem telt le a 2 hét.
    Szurkolok Neked! Sok sikert és türelmet!!!!!

  7. Sziasztok! Mi is túl vagyunk már a 3. inszemináción és én úgy döntöttem,hogy még egyet bevállalok és befejezem!Egyszerűen félek a lombiktól,mivel nem bírja a testem a sok injekciót és gyógyszereket.A 3. inszemig 34 kg-ot híztam és mikor mondtam a kaáliba az orvosnak,hogy valami nem jó,úgyis megcsinálta az inszemet előzetes vérvétel nélkűl!Sajnos elvetéltem,de végre sikerűlt,csak sajnos utána mentem vérvételre,ahol kiderűlt,hogy pajzsmirigy alulműködésem van és így 4 hónap kimaradt!Tehát rájöttem,hogy ahová járok igazából nem is foglalkoznak velem,akkor minek járjak?Most is visszamentem és mind a 2 dokihoz elmentem és elmondtam,hogy a vetélésem óta,igazából 5 hónapja folyton viszketek és már mindent kipróbáltam,de ők még csak meg sem vizsgálnak és úgy írnak fel orvosságot!Szóval ha valamiért fizetek jó lenne kapni is valamit!Ezért nem adom fel és keresek majd olyan orvost aki segíteni is tud!Én nem tudom másoknak ez,hogy megy?

  8. Sziasztok!
    Ma voltam Uh-n, jobb oldalon egy 20 és egy 14 mm-es, balon egy 21-es tüszőm van. Ma kaptam a szurit a hasamba és szerdán reggel 8kor jelenésünk van az Intézetben.
    Pihenéssel hogy álltok? erre a hétre szabit vettem ki, de egy előre megbeszélt utazásom is folyamatban van csütörtökön. Azt mondta a háziorvos hogy ha összejön akkor az egy állapot, nem betegség, tehát mindent ugyanúgy csinálhatok mint eddig. Vélemény?

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás