E-mail

info@teherbeeses.hu

csaladVoltam a 3 hónapos kontroll vizsgálatokon és utána a dokinál is.

A 120 perces inzulinom szépen közelít a helyes értékhez. 65-ről lement 31-re. Már nem sok hiányzik a 25-höz, mert kb. 25-ig normális ez az érték. Úgyhogy szuperül alakul! :)

A TSH szintem lecsökkent. A tüneteim:  múltkor írtam hogy helyreállt a ciklusom, nem volt barnázás, csak egyből megjött a mensi 29. napon.  Ez 2 ciklus erejéig tartott, ezután viszont már a 20. napon barnázás jelentkezett, ami meg is maradt egészen a mensiig. Ezt a doki úgy próbálja helyreállítani, hogy emelt a gyógyszeradagon, vagyis mostmár a 75 mg-at szedem a Letroxból. Ettől vissza fog térni a normál mensi, vagyis hogy nem lesz előtte az a barnázás, amit már rögtön a mostani ciklusomban tapasztalnom kell. És akkor már minden a helyére kerül. :)

Az inzulinomra azt mondta, ritkán szokott ilyen hamar rendeződni. :) Ennek nagyon örülök!

Annyira megnyugtatta a lelkem a tudta nélkül, én utána a fellegekben jártam, és annyira érzem hogy mindjárt itt  a baba. :) De komolyan ezt érzem…

Tehát kezelésként marad továbbra is a Meforal 2 x 1000 mg, marad a diéta, rendszeres mozgás, jódelhagyás, és emelkedik a Letrox napi 75 mg-ra. 3 hónap múlva TSH kontroll, vagy terhesség esetén amint kiderül.

Most nagyon jól érzem magam a bőrömben. Nemrég volt nekem is egy mélypontom, egy egész napig tartott. Nagyon elkeseredtem, hogy mindenkinek van már babája a környezetemben, sokszor nem is egy. Alig tudok példát mondani, aki velem egykorú és nincs gyereke a közvetlen környezetemben, persze azért van ilyen is, de a többségnek mindenkinek vannak már nagy gyerekei. Ez annyira fájdalmas tud lenni! És ezt csak az érti meg aki hasonló cipőben jár. Mikor meglátok egy három gyerekes családot összeszorul a szívem! Az az érdekes, hogy régen el nem tudtam volna képzelni hogy három gyerekem legyen, mindig 2 gyerekről álmodtam. Ma pedig imádnék 3 gyereket is, valahogy úgy látom nagyobb család, nagyobb boldogság. :) Biztos mert annyira vágyom már a gyerekre, és a családi életre.

De mondom, a mély depresszióm 1 napig tartott. Ma már jól vagyok!

Tele bizalommal, sok-sok terhességre, babára, családra irányuló gondolattal. :) Imádom magam beleélni a pozitív gondolatokba, főleg abba mikor együtt a leendő családom. :) Apa, anya, gyerek(ek)… Apropó apa! :) Párom már azt mondta azt sem bánná ha a kisgyerekünk összefirkálná az újonnan festett falakat. Hát ez az ő szájából elég meglepő! :)

Remélem ti is jól vagytok, és tudok erőt adni!

Inspiráció: Mindenkinek áldott állapotba kell kerülnie 2012-ben! Mert ebben az évben születnek le a nagyon magas intelligenciával rendelkező lelkek. Csak azoknak üzenem, akik hisznek benne, a többiek ide se figyeljenek! :)

Ajánlott cikkek

13 Hozzászólás

  1. Ezt nagyon jó volt olvasni!!!
    Csak így tovább és jöhet a baba!!!
    Én is voltam ezen az inzulinrezisztencia vizsgálaton itt minden rendben hál istennek.
    Én hiszek benne hogy 2012-ben kismama leszek :)

  2. Ez tényleg jó hír, hogy kezdenek rendbejönni az értékeid! Én írtam múltkor, hogy kipróbálom a méhpempőt. Az inzulinhormonomat, ami a méhpempő szedés előtt 37 volt (a 120 perces), azt levitte 18-ra, úgy hogy mellette nem diétáztam. Viszont a mensimen csak enyhén javított: a 24-26 napok helyett 31 napra jött meg és 15 nap helyett (az első fele barnázás) “csak” 11 napig tartott a mensim. Így 2 hete én is elkezdtem szedni a Meforalt és próbálom figyelembe venni a GI diétát. Aztán 3 hónap múlva visszamegyek a dokihoz.
    Egy jó hír, hogy eddig nem volt nálam mellékhatása a Meforalnak, remélem a teljes adagnál sem lesz!

    Az omega zsírsavak is növelhetik a születendő baba intelligencia szintjét! :)

    Mielőbbi babásodást! :)

  3. Luuna! Hol vettél megpempőt? Nekem is IR-em van és szívesen kipróbálnám. Nagyon jó eredmény hogy nem diétáztál és ennyit változott.

  4. Mennyire együttérzek ezekkel a szavakkal,ezt tényleg csak az érzi aki küzd a babáért…a családért.Mennyire szeretném már a babámat magamhoz ölelni…irígylem akinek minden gond nélkül sikerül…

  5. Abba ne is reménykedj hogy nem lesz mellékhatása. :) Bár attól függ milyen dózist kell szedned. Nekem a 2×1000 mg- nál volt hasmarsom. :)

  6. Április vagy májusban megyünk lombikra, minden rendben lesz és bővebb nyári felsőket nézegetek hamarosan, ebben hiszek! :))

    Mindenkinek KITARTÁS, sok erőt és pozitív terhességi tesztet kívánok nektek (is)!!! ;)

  7. Szia Reni!

    Nagyon jó volt olvasni a cikkedet, mert nekem pont most van a mélypont: ma jött meg : (,és jó, hogy nem csak én vagyok egyedül( mert ilyenkor eléggé magányosnak érzi magát az ember lánya, mintha a világon csak neki érkezne késve a babája) Úgyhogy köszi.
    Én holnap megyek vérvételre Szentesre, mert magas a prolaktin szintem.Emellett akupunktúrás kezelésre járok egy olyan orvoshoz, akinek hatalmas tudása van( mármint különösen nagy ) és nagyon emberközeli, bármit lehet tőle kérdezni.Mindenkinek sok sikert!

  8. Kedves Szabina!

    Nem vagy egyedül, fel a fejjel! Én is ramatyul érzem magam amikor megjön (5 éve szeretnénk kisbabát a férjemmel…), tudom min mész keresztül! :( Nagyon nehéz, de ha végre megszületik a babád, babánk-mindenért kárpótolni fog, majd meglátod!!! Kívánok neked erőt és energiát a pozitív gondolatokhoz (is)!

  9. Szia Zoé!

    Tiszta méhpempőt Kecskeméten a Passage üzletházban találsz a mézes boltban. A többi boltban csak olyat találtam, hogy 1 gr méhpempő van összekeverve talán 10 gr mézzel. Az úgy nem túl hatásos. Azért még továbbra is szedni fogom, mert sok más mindenre is jó.

    Szia Renáta!

    Nekem is 2 x 1000 mg Meforalt írt fel a doki, de nem tudom, hogy ne csak 2 x 500 mg-ot szedjek-e mivel az inzuhormonom a határ alatt volt legutóbb. Sógornőm ez utóbbit javasolta (ő is ezt szedi már évek óta).

  10. Sziasztok!

    Nekem is IR-t diognosztizáltak 2 hete. Bár a háziorvosom szerint nem az… Kicsit elveszik ilyenkor az ember. Mindenesetre inkább beszedem a gyógyszert és elkezdtem a diétát is.

    Luuna, nekem a dietetikus azt mondta a méhpempőt nem lehet éhgyomorra, csak ha edzes előtte. Én is szedtem eddig, de most abbahagytam emiatt. Te konzultáltál ez ügyben valakivel? Én is tisztát vettem (interneten rendeltem) és abból csak 1-2 gramm kell abban meg szerintem nagyon kevés a CH. Csak kiváncsi vagyok hogy neked mit mondtak ezzel kapcsolatosan.

    Mindenkinek mielőbbi babásodást kívánok!

  11. Szia Sziv!

    Ne haragudj, hogy csak most válaszolok!
    Én az interneten jutottam az infókhoz. Én sem tudnám kivitelezni a reggeli előtt félórás bevételt, így én este az utolsó étkezés után 1 órával veszek be kb. 1 gr-ot és pár percig a számban tartom, utána nyelem csak le. Azért írják éhgyomorra, mert a szájban a nyálkahártyán keresztül szívódik fel és ha előtte valami olyat ettél, amit nem kellett volna, befolyásolja a hatékonyságát. Kb. mint a homeopátiás szerek. Szerintem próbáld meg így szedni! :)

Hozzászólások küldése lezárva

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás