Mit mondott az endokrinológus?

december 21, 2011 | Az én "utam", Egy kis anatómia, Segítség teherbeeséshez, Vizsgálatok

dietaMeg lett minden eredményem, és a lefoglalt időpontban mentem is a dokihoz. Igazából a legrosszabb a 120 perces inzulinom lett. 25-ig jó és nekem 67 az érték. Hát nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de végül is örülök neki, hogy találtunk valamit. A progeszteron szintem is elég alacsony a 24.napon: csak 16,6. Úgyhogy van min dolgozni. A Kaáliban sosem nézték peteérés után a progeszteront, így lehet benne valami.

Szednem kell Meforal-t, először csak napi felet esténként, aztán majd lehet növelni az adagot. Pontosan le van írva, hogyan és mikor.  Attól is függ milyen erősen jelentkeznek a mellékhatások, mert gyakori tőle a hasmenés, puffadás, émelygés. Nekem ezekből semmi nincs eddig, most szedem pont egy hete. Tehát amit szedek: Letrox és Meforal. Annyi amit érzek, hogy csökkent az étvágyam, és nehezen alszom el, felpörgök, bár igaz ez a Letrox-tól lehetett, és mostanra talán ez is  megváltozott, már jobbat alszok, biztos hozzászokott a szervezetem.

A másik amit be kell tartanom, a diéta. Napi 160 g CH tartalmú étrend, gyorsan felszívódó CH-k kerülése, napi legalább 3x étkezés, rendszeres testmozgás. Amit már írtam korábban, a pajzsmirigy miatt kiiktattam teljesen a jódot az étkezésből és még ezen felül ami a diéta miatt hozzájön:

Amiket nem szabad ennem, ! de csak nekem, vizsgálat nélkül ne  csinálja senki utánam! :

  • jódozott só
  • vegeta
  • sós fűszerek
  • Femibion (mert jódot tartalmaz az is)
  • chips
  • rendes tészta, helyette durum tészta
  • fehér rizs, helyette barna rizs
  • cukor helyett édesítőszer
  • magas cukortartalmú gyümölcsök: banán, dinnye, barack
  • kenyér, max teljes kiőrlésű

Amit lehet:

  • húsok
  • zöldségek
  • alacsonyabb cukortartalmú gyümölcsök
  • durum tészta
  • barna rizs
  • tejterméket gondolom lehet, erre nem emlékszem hogy mondta volna, de kitanulmányozom még azokban mennyi CH van

A napi 160g CH 5 zsemle mennyiségének felel meg. Jó ez így karácsony környékén :).

Igyekszem mindent betartani!

A doki szerint ezek az eredmények bőven elegek ahhoz, hogy ne jöjjön létre terhesség. 3 hónap múlva kell újra mennem új TSH, inzulin és OGTT VC eredménnyel. Ha közben terhesség lesz, akkor amint kiderül, rögtön mennem kell friss TSH eredménnyel.

Más

Kisorsoltam ki nyert a Mikulásos nyereményjátékon!

Összesen 49-en játékos gyűlt össze.

A nyertes:  Horváth Ági agnyes@gmail.com  Gratulálok! :)

 

Más

Karácsony alkalmából a Babateremtő Csomag 4.990,- Ft helyett csak  3.490,– Ft. De csak kettő napon:  dec. 22-én és 23-án.

Ez a letölthető könyv és a hozzá tartozó plusz anyagok, mind abban segítenek, hogy lelkileg erősebb legyél, és ne kerülj depressziós állapotba az miatt, hogy még nem érkezett el a Te időd a babavárásra. Kitartást, erőt, optimizmust kapsz, ha elolvasod. Nem mindegy hogyan telik ez az időszak, mennyire tudod magad jól érezni. A baba jönni fog!

Az akciós ár csak a dec. 22. nulla órától, 23. éjfélig leadott rendelésekre vonatkozik.

http://teherbeeses.hu/babateremto.html

Boldog Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek! 

karacsony_baba

Tags: , ,

Megosztás a Facebook-on

Comments (29)

 

  1. Luuna szerint:

    Szia!
    Én is jártam endokrinológusnál. Tavaly augusztusban ikreim születtek, ami igencsak felboríthatta a hormonháztartásomat! Nekem menstruációs problémám van lassan 1 éve.
    Júniustól próbálja rendberakni a doki. A 2,9-es TSH értékemre (határérték 0,30-4,0) adott letroxot, emelgette az adagokat, nem segített, sőt már majdnem átment pm alulműködésbe:0,7. Erre azt mondta, hogy benne van a határértékekben. (én: az én eredeti 2,9-em nem volt???)
    Legutóbb a 37-es 120 perces inzulinértékemre ő is azt mondta, hogy inzulinrezisztenciám van. Mondta, hogy igaz, hogy nem vagyok hízékony, (sőt inkább deszkának mondható), amik ütik egymást, de azért nekem is felírt Meforalt. Hozzátette: az emberek 80%-ánál nem hatásos. :D
    Tekintve a klassz kis mellékhatásokat nem váltottam ki, sőt még a letroxot sem szedem. Helyettük Jódaquát (ami elősegíti a pm helyes működését, nem holmi gyógyszerrel váltom ki) és méhpempőt, ezen kívűl rendszeresen Aviva tornázok és visszafogom az édesség evést!
    3 hónap múlva megnézetem a TSH-mat és az inzulinhormonomat. Bízom benne, hogy rosszabb nem lesz, sőt! :)

  2. admin szerint:

    Nekem el kell hagynom minden jódot. A jódaqua vizet én is ittam, de nem használt. De van akinek segít, olyat is tudok. Úgyhogy kinek mi :)

  3. Luuna szerint:

    Igen, azért kell elhagyni minden jódot, hogy lássa a doki, hogyan hat a letrox, hogy semmi más ne befolyásolhassa a pm-edet! Én is a Naszódyhoz járok! :)
    Sógornőm is szedte a Meforalt, neki se használt, csak fogyott tőle.
    Nekem 2 évig nem jött össze a baba, én Szabó László nőgyógyászhoz mentem, aki ajánlotta a Mastodynon cseppeket, 1 hónap múlva megfogant Vivi, most 3 és fél éves, az ikerlányaim előtt szintén szedtem…! :D
    Azért neked szorítok, hátha az endokrinológus segítségével sikerül a baba!!! :)

  4. admin szerint:

    Hű, gratulálok a három a lyányhoz! :) Írigyellek! :)

  5. Kisgonosz70 szerint:

    Szia Luuna! Én csak ellenpéldát tudok írni azokra amiket írtál.
    Az Anyukámnak a Merkformin 10 alá levitte a cukorszintjét, pedig 14 körül mozgott, kb fél év alatt. Egy munkatársam pedig 20 éve inzulinos cukorbeteg, őt is rábeszélték a Merkforminra, azóta fele inzulint szúr naponta. Mivel ez a hasnyálmirigy sejtjeit befolyásolja. Szerintem kitartással biztosan segit. Én már a csodaszereknek, amiket neten itt-ott olvasok, nem hiszek. Egy jó endokrinológus sztem segíthet. Legalábbis bízom benne, engem most vizsgál, még nincsenek meg az eredményeim.

  6. Kisgonosz70 szerint:

    Ja, és jódot nem szabad, mert az a TSH-t befolyásolja, és nem ad valós képet. Azt csak annak szabad, akinek az endokrinológus javasolja.

  7. Luuna szerint:

    Szia Kisgonosz70!
    A cukrommal nekem nem volt gond, 5,4 volt a 0-ik percben, 6,2 a 120-ikban. Igazából a doki végig akart menni azokon a szerveken, amik befolyásolhatják az elhúzódó menstruációmat. Úgyhogy én azért nem veszek be gyógyszert, hogy hátha az segít…
    Mondjuk tudni kell, hogy én eléggé gyógyszerellenes vagyok. A homeopátiában hiszek leginkább. De biztos van olyan amikor ezek már nem segítenek. Azért örülök, hogy Te tudsz pozitív példát is! :)
    A Meforallal kapcsolatban nemrég írta egy kolleganőm is aki PCOS volt, hogy ő is csak fogyott tőle, de nem jött meg egyáltalán mensije ettől sem. Utóbb pedig kiderült, hogy lelki probléma miatt volt az egész. Miután párt váltott gyógyszer nélkül megjött neki!!!
    A lényeg, hogy mindenki maga dönt mit választ, aztán remélhetőleg az bejön neki, legyen az gyógyszer vagy természetgyógyászat! :)

  8. Turak Kinga szerint:

    sziasztok,
    én kb. 3 éve küzdök az IR-rel, de most szerencsére sikerült határérték alá szorítani. 2féle gyógyszert szedek reggel éhgyomorra merckformin xr 750 és napi 2x merckormin 1000mg, mellette napi 160-180gr CH-s diéta, 5xi étkezéssel. Van jó pár gasztroblog, ahol jó kis receptek vannak. Eddig 4kg-t fogytam, havi szinten 1-1kg-t. Igazándiból édességeknél a paleos édességeket részesítem előnyben. Elsőre gáz, de ha már ürül ki a szervezeted, akkor már a normál kajákat édesnek fogod érezni! Szépen lassan visszaállok a rendszeres mozgásra is, és csak összejön már a sikeres babaprojekt. :) Kitartást!!!

  9. Kisgonosz70 szerint:

    Kinga! Az nem semmi, hogy csak 3 év alatt sikerült lejjebb szorítani. Ha megkérdezhetem, akkor mennyi volt az inzulin-értéked? És most mennyi?
    Kívánom,hogy sikerüljön! Én is 3 éve küzdök a babáért!

  10. Turák Kinga szerint:

    akkor 75 volt, most 22. De anno, ugye nem vettem én ezt annyira komolyan, csak mióta babát szeretnénk…

  11. Kisgonosz70 szerint:

    Nekem azt mondta az orvosom ma, hogy 500 a 120 perces, és ez kétszerese a megengedettnek… akkor más laborértékekkel dolgozhatnak? Mennyire lehet ez szerintetek rossz eredmény? Majd csak két hét múlva összesíti az összes eredményemet.

  12. Luuna szerint:

    Hú, az 500 az nem sok? Nekem azt mondta a doki, hogy 25 felett tekinti kórosnak, de az is számít, hogy hányszorosa a 0 percesnek. Ha 5szöröse vagy több, akkor szerintem IR vagy!

  13. admin szerint:

    De neki lehet, hogy más mértékegységben határozták meg.

  14. ildiko szerint:

    Jó, hogy a hormonoknál is elkezdődtek a vizsgálatok.Nagyon drukkolok, hogy most már ennyi idő után megoldódjon a probléma, és boldogan várd a babádat.

  15. lila szerint:

    Szia!
    A tej, tejtermékekkel vigyázz! Reggelire tilos enni: tej, joghurt, kefir. A többi négy étkezésnél lehet fogyasztani de (!) egy étkezésen belül max. 2 dl és napi mennyiség nem haladhatja meg a fél litert. A fenti szabály nem vonatkozik: zsírszegény sajt (korlátozott mennyiség) zssze. túró, és tejföl. A tej, tejtermékeknek nem kiugró a CH tartalmuk, de mégis nagyon emelik az inzulint a vérben. Hasonló a helyzet a nagy zsírtartalmú csokikkal, hiába nincs bennük annyi szénhidrát.
    Ha teheted keress egy IR-re szakosodott dietetikust, nekem is IR-em van, mi is babát szeretnénk (a 120-as inzulinom 75 volt a kívánt 25 alatti helyett) és egy ilyen dietetikus segített nekem is sokat, hogy mikor miből mennyit ehetek. 3 hó alatt fogytam 7 kilót :)
    Sokakról tudok akiknek ha helyre állt az inzulin összejött a baba, és ki tudták hordani :)
    És ha nem haragszotok felhívnám a figyelmeteket egy cikkre ami Hello Baby magazinban jelent meg. Egy pár (húszon évesek)történetét írja le akik több sikertelen lombikon voltak túl amikor föltárták a mindkettőjüknél gondot okozó IR-t. Miután egy évig kezelték őket, spontán biklitúra közben(!) összejött a baby! Sok erőt és kitartást kívánok Mindenkinek.

  16. aniko0102 szerint:

    Sziasztok,
    egy ideje már olvasom ezt a blogot és sok hasznos dolgot tudtam már meg. Természetesen mi is babát szeretnénk. Nálam is kiderült az IR, a 120-as értékem 30 lett. Nem kaptam rá semmilyen gyógyszert, viszont elküldtek dietetikushoz és előírták a napi 160g CH-t ötszöri étkezéssel. Egy hónap alatt fogytam két kilót, viszont most ez a napi 5X étkezés megborult a karácsony alatt. Ráadásul beteg is lettem és szirupot kell innom a köhögésemre.
    Szóval, amit nagyon kiemelt nálam is a dietetikus, hogy első étkezésnél nincs tej, mert a tejcukor éhgyomorra megdobja az inzulint. Azóta várom a tízórait, hogy kávézhassak….

  17. admin szerint:

    Hál’ Istennek én nem szeretem a tejet, úgyhogy ilyen problémám nincs. Anikó, neked az a 30-as IR éppen hogy csak túl van a határon, érdekes hogy ugyanaz a kezelés jár mindkettőnknek. Bogyót mit kell szedned és mennyit?

  18. aniko0102 szerint:

    Jaj, én pedig nagyon is szeretem a tejet, vajat….
    De mindegy. Megtanultam, hogy csak az első evés után ihatok tejet. Amúgy gyógyszert nem kell szednem, csak diétáznom. A magas prolaktinomra kell napi fél bromocriptint szednem. Lassan két hónapja szedem.
    Jövő héten megyek vérvételre, remélem, hatott.

  19. kisvirág szerint:

    Sziasztok!

    Tegnap voltam egy debreceni endokrinológusnál. Nevet nem írok, csak aki kéri. Csak a konzultáció, tehát beszélgetés került 12000 Ft-ba. Csendben kiakadtam :(
    Azt mondta, hogy terheléses cukorra és vérvizsgálatra pár nap múlva menjek vissza. Ő még 20000 Ft-ról beszélt (itt szédülni kezdtem), mire a pénztárhoz jutottam már 30750 Ft-ra ugrott (ezt persze majd a vizsgálatkor kell fizetni).
    Akkorát csalódtam, mint még eddig soha. Tapintásra a pajzsmirigyem rendben, nincs kóros szőrnövekedésem stb. stb. + kézzel pulzust mért. Na így lehet piszkosul meggazdagodni!
    Szeretnék TB támogatott endokrinológiai rendelést keresni! Ha tudtok ilyet Debrecenben, kérlek Benneteket, írjátok meg!
    Mielőtt kiábrándulnék még több orvosból, akit csak a pénz érdekel.
    Segítségeteket előre is nagyon köszönöm :)

  20. aniko0102 szerint:

    Nem semmi. Nekem ugyanezt a nődokinőm megcsinálta. Konzultáció, teljes hormon és terheléses cukor volt összesen 15.000 Ft. Tényleg nem értem, mi került ennyibe neked.
    A debreceni rokonaim ehhez a nőgyógyászhoz járnak “baba ügyben”. Nem endokrinológus ugyan, de jó szakember hírében áll:
    http://zatik-nogyogyasz.hu/

  21. kisvirág szerint:

    Kedves aniko0102!

    A 30750-et már nem fizetem ki, mert nem megyek vissza ehhez az orvoshoz (persze nagyon várnak). Nekem elég sokk volt a 12000 Ft-os “csevegés”. Még annyit, hogy felhánytorgatta, miért nem vizsgáltattam ki a beavatkozások (inszem, beültetés) előtt magam endokrinológussal? Csodálkozott, hogy egyik doki sem javasolta. Én laikusként honnan a fenéből tudhattam volna. Ezt is nekem kell tudnom? Vakon bíztam abban, akinek elvileg ez a szakterülete. A címet köszönöm szépen :)

  22. aniko0102 szerint:

    Sajnálom, hogy pont egy ilyet fogtál ki. Remélem, a cím hasznos lesz. És ami a lényeg, jön az új év, új lehetőségekkel!
    Boldog új évet kívánok! :-)

  23. kisvirág szerint:

    Kedves aniko0102!

    Én is nagyon boldog, babás új évet és minden szépet kívánok neked!

  24. myrtill szerint:

    Sziasztok,

    Bár nem vagyok IR-es, mégis hozzászólok, mert szép kis kálváriám volt nekem is. Mivel már egy éve nem jött össze a baba, a nőgyógyász elküldött hormon és terheléses inzulintesztre. Az eredmények mind normálisnak tűntek és mivel nagyon nem volt szimpi a doki, plusz iszonyat pénzekbe került egy konzultáció is, úgy döntöttem pár hónapot még adok magamnak természetes gyógymódokkal és azután visszamegyek. Elmentem egy kínai akupunktúrával foglalkozó orvoshoz, aki egyébként belgyógyász, magyar és nagyon sok helyen ajánlották. Neki is megmutattam a leleteket, közölte, hogy IR-em. Levegőt sem kaptam. Azután elmentem egy új nőgyógyászhoz, aki endokrinológus is egyben. Kiderült hogy nincs IR-em, bár nekem azóta gyanús az egész, és egy mióma műtét kiderítette, hogy mindkét petevezetőm örökre elzáródott, marad a lombik. Ezért most nem idegesítem magam a számokon, de hihetetlen volt hogy az a nő csak úgy kijelentette, hogy IR-em van. A 120-as inzulinom 18, a 60 perces 57. engem ez zavart meg, mert azt hittem ez túl magas érték, hogy levigye a cukromat (0 perces 4,6, 120 perces 3,9). A háziorvos szerint nem, de itt mindenki tudja, hogy a gyerekre reménytelenül vágyók mindenbe mindent bele tudnak már látni…. Majd lombik előtt még az összes tesztet újra elvégeztetem, immár nem Mo.-n és akkor kezdődik az egész elölről :-)

  25. doszi szerint:

    myrtill, nincs olyan h. ‘örökre elzáródott’ a petevezeték. – tornával (aviva, arwen) és helyes táplálkozással ki lehet oldani. Olvassatok Szendi Gábort – igen, a tejtermékek a keménysajt kivételével a cukortartalmukkal indokoltnál magasabb inzuliválaszt adnak.

  26. myrtill szerint:

    hát a hegesedéstől összeforrt petevezetéket nem hiszem, hogy meg lehet nyitni, ez nem egy sima elzáródás sajna, hanem összenövés. de a tornákat ki fogom próbálni mindenképpen.

  27. aniko0102t szerint:

    Szia Mytrill,
    hegesedések? hogy keletkeztek? Felfázásokból? Gyulladásokból? Csak azért kérdezem, mert én is évekig notórius felfázó voltam…

  28. myrtill szerint:

    nem, fertőzéstől, valószínűleg clamydia, de 100 százalékosan nem tudni. de egy gyulladás keletkezett, amit nem éreztem (vagy az volt amit éreztem, de csak kis ideig és a 3 orvos ahol jártam erre nem gondolt)

  29. Turak Kinga szerint:

    esetleg tudnátok ajánlani Győrben endokrinológust?
    a dokim még a paleolit étkezést is ajánlotta, van jó pár blog, ahol vannak jó kis receptek! Az édességeket próbálom onnét készíteni, először fura volt az íze, de már van olyan étel, amit túl édesnek érzek! :)

Leave a Reply

© Orsted Theme Copyright WPCorner

Find Wordpress Themes at WPCorner | Theme Sponsored by Cowboys Tickets