Váratlan dolgok

november 21, 2012 | Az én "utam", Vizsgálatok

laparoszkopia_meddosegAzzal kezdeném, hogy a napokban beszéltük a párommal, hogy ha gyorsan összejött volna már az elején a babó, amikor kezdtünk próbálkozni, akkor már lehetne egy 4 éves gyerekünk. Sőt, azóta már lehetne egy 2. is. Hm… Szép volna! Belegondoltam, akkor mennyire máshogy látnék mindent. Tulajdonképp nem is tudnám milyen nehéz annak, akinek sok évre jön össze.

Szóval történtek dolgok az utóbbi időben, utoljára 1 hónapja írtam magamról itt a blogon. Először is írtam, hogy mennem kell méhtükrözésre (hysteroscopia). Ennek érdekében fel is kerestem egy nőgyógyászt (Ombódi dr-t), aki végez ilyen műtétet. Ismertem már valamennyire, mert a kétszeri kórházban létem alatt is ő kezelt, sőt ő csinálta a missed ab-ot. Úgyhogy örültem is hogy ismerőst találtam, és mikor megtaláltam neten, hogy még előadásokon is beszél a hystero-s műtétről, na gondoltam ő az én emberem. :)

Bejelentkeztem hozzá magánrendelésre, ahol megvizsgált, szépen elmondtam a történetünket, és erre közölte, hogy ha már úgy is altatnak, csináljuk meg együtt a hystero-t és laparoszkópiás hastükrözést is egyszerre. Khm, khm… Remek, gondoltam magamban, mindig is ettől a lapar műtéttől féltem, eddig ne jussak már el a teherbeesés kapcsán. Na hát mégis sikerült. Tulajdonképpen meg igaza van teljesen, mert sokkal jobb egyszerre megcsinálni, mintha netán lenne még egy sikertelen lombik és aztán közölnék, hogy jó lenne egy lapar is. Akkor már inkább legyen meg egy kalap alatt a kettő műtét. Biztos olvastatok már ti is a laparról, hogy megnézik van-e elbújva valami ciszta vagy mióma,  vagy esetleg valami elváltozás, összenövés ami UH-n nem észrevehető.

Bele is törődtem szép lassan a gondolatba, hogy nekem ilyen műtétem lesz. Még meg is néztem egy videót róla, bár már régebben is néztem egyet, annyira nem volt újdonság. Még mielőtt azt mondjátok normális vagyok-e, hogy megnézek egy műtétet, hát én mindig is olyan voltam hogy szeretem előre tudni mi történik velem, amit csak lehet én mindennek előre utánanézek. Ettől nyugszom meg, hogy annyit foglalkozok azzal az egy dologgal, hogy a végén már természetesnek tűnik ha megcsinálják pl. ezt a műtétet is. A lényeg hogy lelkileg teljesen felkészültem rá.

Kaptam egy időpontot, amikor a főorvossal kellett beszélnem, ő hagyja jóvá a műtétet és ő adja meg az időpontját is. Meg is lett a műtéti időpont: 11. 21., szerda, vagyis pont ma. Kaptam egy másik időpontot az aneszteziológushoz, ez volt múlt hét csütörtök. Ahol is jól kikérdezgettek betegségekről, gyógyszerszedésekről, volt EKG, és vérvétel. A pajzsmirigy hormonokat is megnézték, mivel kezelés alatt vagyok most. A műtét előtt egy nappal kellett volna befeküdni a kórházba, vagyis tegnap. Erre hétfőn jön egy telefon a kórházból, hogy nem tudják megcsinálni a műtétet, mert nagyon magas a T3 szintem (az egyik pajzsmirigy hormon). Hát váratlanul ért mit mondjak, mert teljesen rákészültem, hogy megyek a kórházba. Tudjátok előre főztem a páromnak a hétre, ja mert kedden feküdtem volna be és pénteken jöhettem volna haza. És gondolom utána sem lenne jó toporogni a konyhában. Na szóval úgy intézi az ember a dolgait, hogy jó pár napig, kb 2 hétig nem lesz alkalmas semmiféle aktív munkára. Hát ez a tervezgetésem fuccsba dőlt szépen. :) Csak akkor menjek műtétre ha a t3 szint helyére kerül.

Na hát az ugyebár lesz megint vagy 1-2 ciklusnyi idő. Tulajdonképpen jó is meg nem is, szerettem volna ezen túl lenni, és kizárni ezt az okot is, amiért nem sikerül, de lehet hogy a jó istenke nem véletlen mentett meg a műtéttől. Ki tudja???

Így aztán minden tolódik. Mert Kaáliba sem akarok menni addig, amíg nem tudok valami közelebbit az újabb időpontról és pláne míg a pajzsmirigy nem áll helyre rendesen. Így most lecsökkentettük a T3 készítményt, és majd lesz 1 hónap múlva kontroll vizsgálat. A dolog szépsége még, hogy eddig minden tsh-t másik laborban vetettem le, ami közelebb van hozzánk, és természetesen a két labor mértékegységei különbözőek és a ref. tartományok is elég mások, úgy értve hogy a kórházban lévő az szűkebb tartomány a mértékegységtől függetlenül. Na végül is nem baj az ha elővigyázatosabbak, az ő értékük szerint a felső határ 3-szorosa volt. De most levetettem itt helyben is, meglátjuk itt mennyire lesz magas.

Közben jött egy kis szapora pulzus is kb 2-3 hete, és néha nagy levegőt kellett vennem, ami gyorsan el is múlt miután lecsökkentettük a Letroxot. A szapora pulzus még meg van, ezért csökkentjük tovább a gyogyit. Majd csak elmúlik már. Már csak azt kellene kinyomozni mitől nem múlik a hajhullás, bár mintha lassan csökkenne az is, de mérget nem vennék rá. Szóval a hajhullás, meg a pecsételés mitől van. Pedig a progim jó volt még szeptemberben is.

Kiderült még időközben, írtam hogy csináltatok immunológia és véralvadás (thrombophilias) vizsgálatot is. Eddig annyi derült ki a genetikai eredményből, hogy MTHFR homozygota mutáció észlelhető, ami a véralvadást fokozó tényező lehet, ahogy a dokim írja, és leginkább folsavhiány miatt alakul ki. Ezért most szedem a folsavat is 2×1 -es adagban.

Nagyjából ennyi volt a történés. Lehet újra reménykedni a természetes sikerben! ;)

Ti hogy álltok? Kíváncsi vagyok ki hol tart. Megírjátok itt lent?

Tags: , ,

Megosztás a Facebook-on

Comments (25)

 

  1. Berkiné Gágyor Szabina szerint:

    Szia Reni!

    Őszinte elismerésem neked! Ennyi mindent átélni nem piskóta…sem fizikailag, sem lelkileg. Biztos te is nagyon megerősödtél már az évek során, hiszen , aki nem élte át az nem tudhatja, milyen nehéz annak a nőnek, aki csak nehezen tud teherbe esni. Minden hónapban reménykedni, és aztán csalódni. De fel a fejjel, minden rendben lesz.
    Most én is ilyen reménykedős fázisban voltam, 1 hetet késett. A dokim vett vért, de ma reggelre kiderült, hogy csak az Utrogestan nem engedi megjönni, nincs baba :(
    De azért én is reménykedem, hátha karácsonyra már lesz egy pici ajándékunk….

    • admin / Renáta szerint:

      Persze megerősödtem, de közben meg kezdenek sűrűsödni a mélypontos időszakok. Nagyon fut az idő….
      Sajnálom, hogy nem sikerült, tudom milyen sz.r érzés. Azt nem írtad, hogy mi volt ez neked, lombik?
      Csak türelmet és kitartást tudok kívánni!!! De azt sokat!

    • szerint:

      Ugyanezeken mentem keresztül mint te!

      • Zizi szerint:

        Miben különbözik az Arwen torna az Aviva tornától???
        Az aviva tornát ismerem, de az arwenről még nem hallottam.
        Köszi a segítségetek

  2. Arti szerint:

    Kérlek, nézz utána az ARWEN tornának és a hozzá kapcsolódó makrobiotikus diétának! Rengeteg felesleges kör elkerülhető lenne, ha a szervezet picit fellélegezne, és tudná magát regenerálni. Nekem is magas volt az FSH-m (26 körül), aztán a TSH-mat is kritika érte, hogy 2,1 de ez nem magas valójában, teljesen normál érték! Nem is foglalkoztam vele, az FSH értékem már jobban aggasztott, de mindig a természetes gyógymód híve voltam, amíg csak lehet. 2 hónap Arwen torna és 1 hónap szigorú makrobiotikus diéta után végre teherbe estem és sikeresen kihordtam a babámat, aki most decemberben lesz egy éves. Olyan régóta olvaslak – javában én is babára hajtottam, mikor rád találtam – és annyira jó lenne, ha neked is sikerülne már! Ne haragudj az őszinteségemért, csak úgy érzem, megkínzod magad a legkülönfélébb beavatkozásokkal és lassan a számok rabja leszel, pedig azokat csak bizonyos emberek határozták meg… A természet ennél sokkal csodálatosabb! A magas FSH-m és a “magas??” TSH-m ellenére mégis sikerült megfogannia a babámnak és sikeresen kihordanom őt. Hozzáteszem, hogy a teherbe eséskor volt még egy kb. 5 centis miómám a méhem elülső falában, ami miatt a dokik szintén nem sok esélyt adtak, de azért biztattak… A teherbeesés előtt 2 évvel laparral engem is megműtöttek egy 10!! centis petefészek ciszta miatt, így a jobb oldali petefészkem elvileg nem is működik. Mit mondjak még?… 41 évesen sikerült megszülnöm az első kisbabámat. Sokmindent kipróbáltam én is, szerintem az Arwen segített. http://www.arwen-torna.hu , kontakt: Németh Tünde- tel: 30/3544126. Hívd fel kérlek, beszélj vele! Nem veszíthetsz semmit!! Nagyon szurkolok Nektek!!!!

    • admin / Renáta szerint:

      Köszi Arti! Aranyos vagy! És épp nem olyan régen gondoltam rá, hogy jó lenne csinálni valamelyik tornát. Régebben az Aviva-t tornáztam, de akkor most lehet kipróbálom az Arwent is. Utána nézek!
      Neked pedig nagyon gratulálok!!! :)

  3. Adi szerint:

    Szia Reni!
    Én is MTHFR heterozygota mutációval rendelkezem, véralvadási problámát jelent, nagyobb a magzat elhalásának a veszélye, de a teherbeesést nem akadályozza. Az én nőgyógyászom – aki egyébként specialista ezen a területen – véleményes szerint sima folsavat az ilyen mutációval rendelkező nők szervezete nem tud hasznosítani, ezért hiába is szeded. Ő a Femibion 800 folsav+metafolin – gyermekvállalást tervező nőknek nevű folsav tartalmú vitamint ajánlotta. Ezt azoknak a nőknek találták ki, akiknek a szervezete a folsavat nem tudja biológiailag aktív formájú foláttá alakítani és optimálisan hasznosítani. Nézz utána a neten… és kézdezz rá a dokidnál is. (egyébként kevesen tudják, hogy ez mit is jelent)
    Kitartást, és sok sikert!

    • admin / Renáta szerint:

      Igen tudom, hát nálam volt egyszer üres petezsák miután láttuk az embriót benne, és a 4-szeri pozitív tesztes eset, amikor semmi nem volt uh-n. Persze tudom hogy a teherbeesést nem akadályozza, a femibiont és másik magzatvédő vitamint is előtte már szedtem szinte majdnem végig az 5 év alatt, úgyhogy lehet nincs is folsavhiányom. És miért jobb a Femibion 800, mint a folsav? A metafolin miatt?

      • Adi szerint:

        A folsav pótlására mindenképpen szükség van ilyen esetekben a vérképzés miatt, még akkor is ha nem terhességre készülnénk. Legalábbis nekem már akkor is ezt javasolták, amikor 15 évvel ezelőtt ez a probléma kiderült. A metafolin aktív folsavat jelent, tehát a szervezetnek már nem kell azt átalakítania, így hatákonyabb a felszívódása. Szóval a válasz igen, a metafolin miatt.

  4. mirtusz szerint:

    na elszállt az egész hosszú hozzászólásom, kezdem előlről. Én egy mióma miatt mentem bele a laparba (és mert akkor már másfél éve próbálkoztunk) és milyen jól tettem, összenövéseket is találtak, kiderült, hogy csak lombikkal lehet gyerekem. Pont egy évre rá lett pozitív a tesztem, megnyertük a lottó ötöst és az első lombik sikerült. Amúgy nekem szerencsém volt, nem kellett ennyi minden miatt idegeskednem, igaz nem is vizsgáltak sokmindent abból, amiről itt olvasok (külföldön élek). A boldog tudatlanság :-) Nekem is van heterozygóta mutációm, de ez egy genetikailag öröklődő betegség, ha van is folsavhiányod, nem attól alakul ki. Nekem ezt az egyik legjobb hematológus mondta otthon, meg eléggé utána is olvastam. A teherbeesést sem gátolja, de növeli a trombózis esélyt és egyes kutatások szerint a vetélést, mások szerint ez tudományosan nem bizonyított. na erre varrjon gombot az egyszerű halandó :-) Itt,a hol élek, még terhesen sem adtak rá gyógyszert, noha otthon mindenki szúrja magát. Szerencsére eddig nem volt semmi gond (21.hét). Persze ettől még nagyon hasznos szedni a folsavat.

  5. Arti szerint:

    Köszönöm Reni! :) Nekünk is hosszú volt az út… (3 év), de megérte!! :) Nektek is sikerülni fog! Örülök, hogy utána nézel az Arwen-nek, tényleg fantasztikus dolog. Az Aviva-t én is csináltam (mondjuk nem túl komolyan és elég rövid ideig…), de az számomra sem volt nyerő. Továbbra is Hajrá Nektek!! :)

  6. Krisztina szerint:

    Nekem a Letrox segített. Amíg nem szedtem elhaltak a terhességek és most 3 év után, 3. terhességből itt van a pici ( 6 hónapos) fiam velünk.
    Kitartást.

  7. admin / Renáta szerint:

    Újabb eredmény: pár nap különbséggel megcsináltattam a vérvételt abban a laborban is ahol szoktam, ami közel van hozzánk, hát mit ad isten, az itteni labor szerint jó az ft3 eredményem is. Benne van a ref. tartományban. Igaz más a mértékegység, de a kórházban a max érték 3-szorosa volt, itt meg a normális.
    Na erre varrjatok gombot!

  8. Corra szerint:

    Kedves Reni!

    A legutóbbihoz csak annyit: egy mérés sosem mérés! Komolyabb gyógyszeres kezeléshez, hasonlókhoz mindig kell egy kontroll vérvétel, mert gyakran nem reális az egyik eredmény.

    Nagyon mélyen együttérzek Veled, bár nekem ilyen göcsörtös utat nem kellett végigjárnom, bár nekikezdtem, csak aztán minden elvi kizáró ok ellenére mégis spontán megfogant a pici babánk. De a hangsúly itt azon van, hogy néha a számok tényleg csalnak, nekem is két leletem is van arról, hogy meddő vagyok és nincs peteérésem, mégpedig éppen abból a hónapból, amelyikben megfogantam.

    Szóval amit elkezdtél, nyilván csináljátok végig, de ne hagyd, hogy a puszta számok elkeserítsenek. A természet – az én világnézetem szerint az Úr hatalma – nagyobb a számoknál, ha gyermeket szeretne adni, akkor akár a biológia szabályaival látszólag ellentétesen is megadja.

    A szervezeted pihentetésével és a gyengéd gyógymóddal, pl. az Arwen tornával és a diétával én is egyetértek. Az Aviva is sokaknak segített, de én nem tudok megbékélni vele a szellemisége miatt (egyszerűen nem összeegyeztethető számomra, hogy azzal a tornával próbáljak teherbeesni, amit eredetileg bevallottan, bár némileg ködösítve a korai vetélés elősegítésére dolgoztak ki, ha mégoly hatékony is mindenféle eredetű női bajra. Ez utóbbi persze szigorúan a magánvéleményem.)

    Sok sikert kívánok neked és még több ellki és testi erőt, és remélem, hogy jövő karácsonyor már kismami leszel:)

  9. Barbi szerint:

    Szia Reni!

    Szerencsére nekem sem kellett ezen végigmennem,mint amin Te, tényleg minden elismerésem a Tied! Nem olvastam el minden bejegyzésedet, nem tudom, hogy írtál-e a témáról, így félve kérdezem: örökbefogadáson nem gondolkodtatok már? Nem egy példa van arra,hogy az örökbefogadás után – elengedve a görcsös akarást- az új élet beköltözése a családba meghozza a várva várt csodát: a saját gyermeket is.

  10. Zoooleee szerint:

    Sziasztok!

    Olvastam e blog címét és pont valamit kerestem a neten miközben rátaláltam erre kis történetre a váratlan dologról.
    A történetet egy cukorbeteg nő írta le aki Gyuri bácsi páciense volt évekkel ezelőtt és ebből kifolyólag tanácsot ad teherbe esni vágyó fórumtársának. A fórumtárs Gyuri bácsi teájáról kér információkat. Ime:

    “Szia, én jártam ennél az idős úrnál a fogadóóráján és beszélgettem néhány nővel (én cukorbetegség miatt jártam ott és segített is a bácsi), volt, aki már nagy pocakkal jött vissza hozzá és egytől egyig mindenki dicsérte. Nekem nincs saját történetem ezzel kapcsolatban, csak biztatni szeretnélek, hogy csak jót hallottam, amíg ott várakoztam. Nekem van már babám, de mivel sajnos cukros lettem, így biztos, hogy én is végigcsinálnám ezt a kúrát, mielőtt terveznénk a következőt. Sok szerencsét kívánok Neked és bízzál magadban, mert sikerülni fog!
    Ja, annyit még elárulok, hogy nekem egy gyerekkori szomszédom 5 évvel ezelőtt azzal jött el a nőgyógyászától, hogy nem lehet gyereke, na ő ma már 3 gyerek édesanyja. Kérdeztem, hogy lombikkal, vagy mivel sikerült mégis, azt mondta, hogy maga sem tudja, egyszerűen csak nem görcsölt rá az egészre, vigyázott az egészségére, jókat evett (mert ugye régen csont sovány volt) és egyszer csak pozitív lett a teszt. Szóval sokan beletörődnek és feladják a küzdelmet, de nem szabad!”

  11. Biocica szerint:

    Szia Renáta!

    Nálam most pont ugyanaz a helyzet, mint Nálad. Éni is T3-at szedek, de most az 1 hónapos kontroll vizsgálaton kiderült, hogy az egekben van az FT3 és TSH értékem. Jövő héten kedden lett volna a lapar műtét, de így val.színűleg nem fogják megcsinálni, pedig már én is rákészültem lelkileg. :-(
    Neked mennyi idő múlva állt helyre az értéked?

  12. admin / Renáta szerint:

    Mint akkor kiderült a kórházi laborban volt csak rossz az érték, pár nap múlva másik laborban jó volt az ft3 is.
    Ettől függetlenül csökkentettük a T3-at és 1 hónap múlva csináltattam kontrollt a sima helybeli laborban, persze jó lett megint az ft3 és mentem a kórházba az anesztes laborba, és elfogadták hál istennek ezt a leletet. Különben ha ott még egyszer megnézték volna, biztos hogy megint rossz lesz. Egészen más volt náluk a ref érték, és más mértékegységben is volt. Úgyhogy először november 21-én lett volna a műtét, és végül január 16-án volt.

Leave a Reply

© Orsted Theme Copyright WPCorner

Find Wordpress Themes at WPCorner | Theme Sponsored by Cowboys Tickets