E-mail

info@teherbeeses.hu

Először minden férfiból átalakuló apajelölt idegenkedik akár még a csak  gondolatban meglévő babától, aztán a pocakban lévő igazi babától, majd az újszülött kis csecsemőtől is. Persze akarja ő is, de igazából nincs is tisztában vele mit lehet kezdeni egy kisbabával, és hogyan is kell vele bánni. Na persze nincs is ebből semmi baj, hiszen nem is az ő feladatuk és gondjuk a babával való törődés. Ők végezzék csak el szuperul az ő saját férfias munkájukat, és legyenek türelmesek a mellettük levő nőnemmel.:). Aztán szép lassan nekik is sikerülni fog sokmindent megtanulni a baba körül, megszeretik, megszokják hogy egyáltalán létezik az a kis emberke :).

Szóval legyünk mi is velük türelmesek, mindenkinek megvan a saját feladata a saját életterén belül, értem ezt úgy hogy a nő foglalkozik a női dolgokkal, a férfi a keményebb fázisokkal. Aztán majd elpuhulnak kicsit, mikor meglágyul a szívük, amint a saját kis gyereküket látják felnőni. (Legalábbis ez lenne a normális felállás szerintem. )

Nincs annál szebb kép amikor egy apa az ölében tartja a babát és játszik vele vagy akár együtt alszanak.

Találtam egy jó naplót, ahol a babával egyedül maradt apuka ír hétköznapjairól:

http://apa-baba.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=488617

És itt egy vicces videó, arról hogy mit össze nem szerencsétlenkedhet egy apa a babával:

http://indavideo.hu/video/Apa_vs_baba?action=video_site&video_title=Apa_vs_baba%3Ftoken%3D242513cb1e0951014e228c2f880cb7ce

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás