E-mail

info@teherbeeses.hu

Pozitiv_teszt_ultrahangon_semmiNa mit gondoltok mi történt az elmúlt hetekben? Talán csak nem becsúszott már megint egy pár pozitív teszt?

DE! (A kép csak illusztráció) 2,5 hete nem jött meg és pozitív lett a tesztem, és még csak nem is halvány, hanem olyan jó közepes erősségű. Elkezdtem szedni az Utrogestant is ahogy megbeszéltük az endo-s dokimmal, hogy ha pozitívat tesztelek szedem azt is nehogy ezen bukjon meg a dolog. Aztán pár nap múlva jött pici barnázás, innentől feküdnöm kellett és hozzájött még az “alsó” Utro golyó is. Pár nap és megint jött barnázás, és nem kevés, majd ugyanaz nap piros vér is kevés. Innentől még szigorúbb fekvés…. És csak reménykedni tudtam,  hogy végre sikerült.

A nem várt után csak két héttel akartam menni UH-ra, de mivel ennyi barnázás jött, így nem bírtam ki és 5+5 hetesen elmentem UH-ra.  :( Fel voltam rá készülve, de mégis nagyon elszomorított, hogy nem sikerült. Ilyenkor jön persze a keresgélés neten, hogy 5+5 hetesen volt-e olyan akinek nem láttak semmit, aztán meg mégis a következő UH-n ott volt a baba. Kb 2 esetet találtam, egyiknél nem írtak részleteket, csak azt hogy még semmit nem láttak 6. héten. A másik eset valami olyasmi volt hogy a nőgyógyászának nem túl jó gépe volt, és azon nem látszódott, de pár nap múlva kórházi gépen már ott volt neki a petezsák és benne a kis embrió is. Előtte még itthon csináltam egy tesztet, ami szép pozitív lett. Nagyon izgultunk én is és a párom is a váróban, hogy mi lesz. Sajnos bekövetkezett ami már eddig 4-szer, nem láttunk semmit UH-n.

Tehát semmi reményem nem maradt a továbbiakra. Természetesen felmerült a méhenkívüli gyanúja, bár semmi erre utaló jel nem volt. A nőgyógyászom azzal bocsátott el, hogy ha hétvégén valami történik, erős görcs, erős vérzés, akkor menjek kórházba, különben meg hétfőn 4 nap múlva menjek vissza őhozzá UH-ra. Vasárnap már kezdett görcsölni a hasam, és estére meg is jött. :(  Hétfőn reggel pedig csináltam egy tesztet ami negatív lett. Itt már örültem ennek, mert ha pozitív lett volna, lehet kellett volna keresni hogy akkor ugyan hol a bébi, ha nem a méhben, és kórház is lehetett volna a vége.

Úgyhogy inkább megkönnyebbültem hétfőn, és már nőgyógyászhoz sem mentem. Természetesen ha elmúlik így is úgy is megyek hozzá, és megnézheti minden rendben van-e odabent.

Ezúton is köszönöm endokrinológusomnak (Dr. Naszódy Péter), aki napi szinten “szemmel tartott” ebben a nagyon hosszúnak tűnő két hétben.

Egyébként itt van egy jó összefoglalás a habituális vetélésekről: http://www.angyalokszulei.hu/cikkek_habitualis_ab.htm

Ezért adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek, mert már többedszerre élem át ugyanazt, hogy pozitív a tesztem és UH-n meg nincs semmi. :( Legyek pozitív teszt gyáros??? Mert nagyon tudom hogy kell csinálni! :)

A folytatás:

Jelenleg szedem a 175 ug Letrox-ot, 2 x1000 mg Meforalt, 2 tabl. Thybon-t és a Vigantol cseppeket.

Az a kár hogy az endo-s dokimmal pont nem értünk még a kezelés végére, hogy minden eredményem, tünetem szépen helyére álljon, van még mensi előtti barnázásom, és hullik a hajam, a béka segge alatt lévő D-vitamin szintemre pedig még csak 1 hónapja szedem a Vigantol cseppeket. Pedig lehet ha ezek már rendben lettek volna, már ez a babó is sikerült volna. Tehát van még mit rendbe rakni. Közben pedig intézem azt is amit a Kaális doktornő kért. A véralvadást is és az immunológiát is a héten csináltatom, az előzőnek talán lehet valami köze a sikertelen teherbeesésekhez. De általában ha véralvadás probléma van, az csak a későbbi hetekben okoz gondot, nem a legelején, ámde az ördög nem alszik, megnézzük hátha itt van problematika.

Beutalókat ezekre a vizsgálatokra az endo-s dokimtól kapok. Mindemellett, a Kaális doktornő javaslatára kellene egy méhtükrözést csinálni, amit megyek is megbeszélni a hysteroscopiát végző dokival jövőhéten, ő vajon milyennek látja a méhemet és megbeszélem vele mikor csináljuk meg és úgy egyáltalán mit szól az én történetemhez. Ez lehet hogy már ebben a ciklusban nem lesz meg, csak a következőben. Közben meg intézem a lombikhoz szükséges vizsgálatokat is, egyenlőre a rákszűrés és a bakterológia kell, mert csak akkor mehetünk a spermavizsgálatra (+tenyésztés), ha ezek megvannak nekem. Itt viszont kb 1 hónap mire eredményt kapok, tehát kb nov. közepe, vége felé tudunk majd menni. A lombikra viszont úgysem kerülne sor hamarabb mint február- március, úgy gondolom… Na de addig még alkotok olyan pozitív tesztet, aminek a vége a baba lesz!!!! :D

Ajánlott cikkek

19 Hozzászólás

  1. Szia! Őszintén sajnálom és együtt érzek Veled! Nem hiszem, hogy hozzá lehet szokni a csalódáshoz. Veled együtt magamat és minden társunkat is szeretném biztatni: ne csüggedjünk! (Igaz, én minden menzesznél sírok egyet…)
    Nekem még csak egy ilyen “élményem” volt idén február elején. Csak nálam halványodott a pozitív teszt, majd 1 hetes késéssel jött meg. Szerencsére minden kiürült, nem került sor műszeres befejezésre.
    Azóta vizsgálnak és kezelnek. Én is letroxot szedek, 50-est. A TSH-m nagyon jó, de az anti TPO szintem még mindig kb. 270. Viszont az endokrinológusom azt mondta, jelenleg pajzsmirigy szempontból nincs akadálya a teherbeesésnek.

    Én is méhtükrözésre készülök. Félek tőle. Úgy értem, az eredménytől tartok kicsit. Miómagócokat látott a dokim az ultrahangon.

    Véralvadás vizsgálaton már túl vagyok. Nincs Leiden mutációm, viszont az MTHFRC677T vizsgálatom heterozigóta eredményt mutat, ami azt jelenti, hogy valamivel rosszabb a folsav felszívódás nálam illetve ha sikerül végre teherbe esnem, injekcióznom kell magam végig. Legalább már ezt is tudom.

    Nekem még nyálkahártya problémám is van, nagyon vékony sajnos és a vérzésem sem sok. Elkezdtem szedni a 400mg-os E vitamint. Mindkét orvosom azt mondta, hogy az jó, sőt, apuka is szedheti nyugodtan. Az endo dokim szerint az egyik legjobb antioxidáns és ilyen esetben még 800 mg is mehet naponta. És tényleg tapasztaltam némi változást a múltkori vérzésemnél!
    Olykor iszom egy deci száraz vörösbort is, hátha az is jó hatással lesz rám…. meglátjuk elég lesz-e ennyi!

  2. Szia!

    Nagyon sajnálom,hogy nem sikerült! :( Annak viszont örülök,hogy ilyen kitartó vagy.Én is a habituális vetélők közé tartozom.de már egy ideje járok egy orvoshoz,aki szinte egyedüliként Magyarországon kimondottan ezzel illetve ennek a kezelésével foglalkozik (trombocitaferezis, IVIG).Ha kíváncsi vagy rá,akkor nagyon szívesen elmondom a részleteket.Egyébként én is lombikra várok,31.-én megyek a BMC-be megbeszélni azt,hogy milyen protokoll alapján induljunk.Nagyon remélem,hogy én már novemberben belevághatok.Méhnyálkahártya vastagításra pedig szuper az Estrofem tabletta is.

  3. Sziasztok!

    Október 3-tól szurit adok a hasamba Gonapeptyl 0,1mg. Tegnap voltam vérvételen és még ehhez a szurihoz kaptam a Fostimon HP inekciót. Este lefekvés elött egy fél Bromocriptin-Richter 2,5 mg is beszedek. Vasárnap megyek újra vérvételre. November elején készülünk a lombikra.

    Nagyon csodálom a kitartásodat! Maradj továbbra is ilyen és biztos sikerülni fog!!!!!

  4. Kedves Renata,

    Nagyon sajnalom, hogy ez tortent veled es nagyon sok erot, kitartast kivanok.
    Nalam ugyanez a helyzet, en eloszor eletemben produkaltam egy halvany pozitiv tesztet 4 nappal a nemvart utan. Azt hittem sikerult. Eddig magunktol nem tudtunk ilyet, csak a masodik stimus lombik utan volt ilyen halvany pozitivam ami utan 4+5 napra megjott.

    Sajnos most sem sikerult 5+4 napnal nekem minden barnazas nelkul megjott.

    A kezelesunk hasonlo, csak en 75 mikrogramm L-Thyroxint es 2*1 Eucreast szedek, tartom a dietat, mozgognom viszont tobbet kellene.

    Viszont ami nekem segitett az egeszen biztosan a DHEA. Kb. masfel honap alatt lett tole ez a baba, mert reggel es este szedtem 25 mikrogrammot. Mert semmit nem csinaltam maskepp, nem voltunk mashogy egyutt, semmit nem valtoztattunk az eletunkon, csak elkezdtem a DHEA-t szedni.

    Azt irjak, hogy kb. 3 honap kell ahhoz, hogy teljesen kifejtse a hatasat. En hiszem, hogy meg nem voltam stabil a baba megtartasahoz. Napi 3*25 mikrogramm a max adag, most mar annyit szedek. En azt mondom erdemes megprobalni. Hiszem, hogy a kovetkezo spontan babank mar velunk marad.

    Ezen kivul mi is keszulunk a kovetkezo lombikra januar korul. A hiszterot mindenkepp csinaltasd meg.

    En is szedek meg E vitamint, halolaj kapszulat es szelent is.

    Remelem legkozelebb mar egy eros terhessegd lesz. Kitartas!!!!!!!

  5. Részlet Lénárt Gitta könyvéből (Élő ételek könyve http://www.libri.hu/konyv/elo-etelek-konyve.html .): “4 hónap után megtörtént a csoda: hosszú évekig tartó meddőségi kezelés után, 8 lombikbébi-beültetés után (ebből két egészséges gyermekem született), 42 éves koromban természetes úton megfogant Kata lányom! Ez volt számomra az első igazi bizonyíték arra, hogy az élő ételek tényleg csodálatos hatással vannak az emberi szervezetre. Kata erős, egészséges, stramm kislány lett. Engem sem viselt meg sem a terhesség, sem a szülés, egy-két hét után mintha mi sem történt volna, úgy láttam el az öttagú családot. (És nem volt nálam boldogabb ember az egész világon…)”
    Pár sorral feljebb: “Három hónap után abbahagytam a gyógyszerek szedését, mert minden orvosi- és laboreredményem jó lett.”

    Válasz

  6. Szia Renáta!

    Őszinte elismerésem a lelkierődért, én akkor is majdnem összeomlottam, amikor az első és eddig egyetlen babámat elvesztettem (méhen belül 11 hetesen elhalt). Azóta nem sikerült megbabásodni, de reménykedem, hogy a közeljövőben sikerül. Szóval az a lényeg, hogy szerintem nagyon erős vagy, gratulálok!

  7. Sziasztok! Nekem ma volt a petesejt leszívásom. Szombaton lesz a beültetés. Már nagyon várom:)

  8. Sziasztok! Tegnap volt a beültetés. 2 petesejt lett visszaültetve. 16-án megyek vérvételre és biztos vagyok benne,h terhes leszek.

  9. Renáta, csak most olvastam az utólsó bejegyyzést, az elején ujjongtam magamban, aztán jött a csalódás. Mérhetetlenül nagyra becsüllek a kitartásodért. Meg kell legyen a gyümölcse.

    Én egy babámat veszítettem el, tudom, hogy kitörölhetetlen nyomott hagyott bennem, nem kizárólag mint elveszített gyermek, hanem a későbbi terheségekre nézve is, soha nem lehet már valaki egy ilyen tapasztalat után ugynaolyan naívan jóhiszemű, mint aki számára a világ legtermészetesebb dolg,a hogy 36 héttel a pozitív teszt után babát tart a karjában.

    Azonban csak biztatni tudlak. Ma vagyok éppen 20 hetes, és bár nem telik el szinte nap aggodalom nélkül – a túl sok információ és tudás néha már kifejezetten ártalmas -, azért kifejezhetetlen a hálám a Jóistennek, amiért itt tartunk. Biztos vagyok benne, hogy a vágyad, a türelmed, a kitartásod, a pozitív hozzáállásod meg fogja hozni az eredményt.

  10. Sziasztok! November 3-án volt az első lombik. Ma voltam vizsgálaton és sajnos nem sikerült. Nagyon magunk alatt vagyunk a férjemmel. :(

Hozzászólások küldése lezárva

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás