E-mail

info@teherbeeses.hu

kismamaIsmét jó hírt kaptam a minap. :)

A hír maga már októberben jött, de én csak most olvastam el, mivel facebook-on kaptam és én elég ritkán szoktam felmenni oda. De ezután majd igyekszem sűrűbben belátogatni…

Szóval a hír: egy ismerősöm kismama lett, már februárban fog szülni.

Annak idején még tavaly évvégén és idén év elején együtt feküdtünk a Kaáliban. Én az inszem utáni egy órámat pihentem, ő pedig a lombikkezelés beültetési fázisán volt túl. Többször is úgy jött ki a lépés, hogy pont egy napon volt mindkettőnk beavatkozása, így jól össze is ismerkedtünk. Aztán mikor nekem elment a baba akkor írtunk utoljára egymásnak. Na lám és most jött a hír hogy sikerült neki a harmadik lombik.

Ő nagyon el volt keseredve már az első után is, aztán nem is érdekelte már az egész. A második sikertelen lombik után mégjobban elege lett az egészből, ő úgy mondta: belesz@rt az egészbe, és a harmadik lombikot is nagyon lazán vette, nem élte bele magát hogy sikerülhet és lám sikerült neki.  Februárra van kiírva szülni.

Ez egy olyan jó hír, amiből azt lehet kivenni, hogy így vagy úgy csak sikerül végül mindenkinek, a másik jó dolog pedig, hogy csak van valami értelme a lombiknak is.

Szóval ennél jobb hírt el sem tudnék képzelni ! :)

Nem bánnám, ha ti is hallotok ismerősötökről, rokonotokról aki hosszabb idő után lett kismama, név nélkül leírnátok egy-két mondatban, hogy hogyan sikerült neki. Ezzel is biztassuk egymást!

Ajánlott cikkek

10 Hozzászólás

  1. A fenti történetből is látszik, hogy általánosságban ez mennyire igaz, hogy minél görcsösebben akar valaki teherbe esni, sok esetben ez annál inkább nem sikerül. A történet szereplője, amikor a második sikertelenség után “belesz@art”, akkor sikerült neki!
    Én 31 éves múltam. Nincs még gyermekem. Sajnos jelenleg is olyan az élethelyzetem, hogy még nem próbálkozhatom a teherbeeséssel. Egy gyereket mindenképpen szeretnék, amit 35 éves korom után (35 és 40 közt) szeretnék megszülni, remélem, azokban az években sikerülni fog majd! BUÉK mindenkinek!

  2. Sziasztok!

    Jó hírem van számotokra! Én is kisbabát várok, jövő év áprilisra vagyok kiírva! :-) 36 éves vagyok és kb. 2 éve próbálkoztunk a párommal, ez idő alatt volt egy vetélésem is a múlt évben 8 hetesen. Akkor sem keseredtem el, mert a műtét után sokaktól hallottam, hogy ez velük is megtörtént. Sajnos addig amíg valaki nem érintett a vetélés dologban nem is sejti, hogy ez mennyire gyakorta megesik a nőkkel, és csak a választ keresi magában, hogy miért pont vele történt meg. Azt gondolom keveset tud egy első terhességét viselő nő arról, hogy a természetes kiválasztódás benne van a pakliban és nem kell kétségbe esnie, ha nem jön össze elsőre a fogantatás. Úgyhogy csak azt tudom mondani mindenkinek, hogy hajrá!!!
    Sikerülni fog! Eredményekben gazdag boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!

  3. Én is gratulálok! Örülünk Nektek!
    Azt esetleg lehetne tudni, hogy természetes úton fogant vagy segítséggel?

  4. Sziasztok!

    Én is két évig vártam a babámra, szeptemberben derült ki a pajzsmirigy problémám. Már a 14. hetet töltjük, pont akkor sikerült, amikor nem számítottam rá.
    Kitartás lányok, mindig van remény!
    Renáta, neked köszönöm, hogy tartottad bennem a lelket!
    Boldog új évet mindenkinek!

  5. Sziasztok!

    Talán az én történetem is érdekes, és biztató is lehet. Mindig nagyon jól elvoltam babákkal-gyerekekkel, mindig úgy gondoltam, lesz legalább 3 gyerkőcöm. Aztán az élet máshogy gondolta, s úgy alakult, hogy már nem ifjan találtam párt. 2009 májusában volt az esküvőnk, akkor egy-két hónapja már próbálkoztunk, nagy elkeseredés még nem volt bennem, csak hát, a biológiai óra persze ketyegett … aztán, a várva várt örömhír helyett kiderült, hogy rosszindulatú daganat támadta meg a bal szemem, két hetem volt eldönteni, hogy fél szemmel, de még boldogságra eséllyel élhetem majd az életem, avagy két szemmel, de tán csak 1-3 évig. Úgyhogy, 2009-ben, 36. évesen, szülinapi ajándékként – de erős oroszlánként :o) – azt kaptam a sorstól, hogy eltávolították a szemgolyóm. Ha hiszitek, ha nem, a legszomorúbb nem is ez volt, hanem, hogy akkor mikor vállalhatok babát – az orvosok teljesen össze-vissza állásfoglalásokat adtak … tudni kell, hogy nem kaptam semmi utókezelést, de még egy fél körömnyi gyógyszert sem, minden eredményem teljesen tökéletes (igaz, a műtét előtt is az volt, úgyhogy, nagyjából isteni csoda, hogy egyáltalán fölfedezték). Úgyhogy, fél évet vártunk, amit az első onkológusom tanácsolt … Idén február óta próbálkoztunk nagyjából, s én minden hónapban nekikeseredtem, nyáron már nagyon-nagyon. S képzeljétek, amikor tkp. arra jutottunk, hogy jövő februárig nem megyünk dokihoz, vhogy bele is nyugodtam. S eljött az október, amikor is megint jött a nem várt égi áldás, szomorú is voltam, meg vhogy elszánt is – én azt tudom mondani, nézzétek meg tényleg, az élet minden területén ki tudtok-e állni magatokért: én, szokásomtól eltérően, “beolvastam” a főnökömnek, hogy elegem van a kizsigerelésből stb. – s ez nagyon-nagyon jót tett: ez a hónap meghozta a gyümölcsét. Természetes úton. A 25. napon már tudtam, hogy eljött hozzánk a pocaklakó, de csak a 28. teszteltem, ami pozitív lett. S azóta is szépen fejlődik, ez már a 13. hét, nagyon jó lett a kombinált teszt eredménye tegnap, úgyhogy a fellegekben járunk.
    Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszúra nyúltam, csak úgy érzem, ezek mind fontosak voltak a sztoriban. Boldog új esztendőt, tiszta szívből, mindenkinek!

  6. Heni ! Gratulálok! És örülök ha kis lelki vigaszt nyújthattam a nehéz napokra.

    Kata! Minden elismerésem! A műtét nagyon nehéz lehetett. Örülök, hogy Isten megajándékozott Téged a legnagyobb örömforrással ami létezik. Gratulálok!
    Kívánok Neked sok boldogságot az életben!!!!!

  7. Sziasztok ! Én kettő vetélés után , boldog kismama vagyok hál’ Istennek ,semmi gond a terhességgel ,már az 5. hónapban vagyok ,július elejére vagyok kiírva. Nem kell görcsölni lazítsatok és meg lássátok megtörténik a csoda . Sok sikert és jó egészséget mindenkinek

  8. Admin !Köszönöm , bizony nagy öröm remélem mindenki aki babát szeretne meg éli ezt az érzést.Ez kívánom nektek lányok,kitartás és jó egészséget.

Hozzászólás a(z) Dana bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás