E-mail

info@teherbeeses.hu

Ha 30 éves elmúltál, és most szeretnél gyermeket, akkor sem kell félned és túlzásba vinned az aggódást. Tény és való hogy az évek múltával szervezetünk is öregszik, de a gyermekvállalás szempontjából ez annyit jelent, hogy talán több időt kell várni mire létrejön a terhesség, és tisztában kell lenni az előfordulható komplikációkkal és azok valószínűségével. Sőt ez utóbbi inkább a 35 év felettiekre vonatkozik, de még itt is jelentősen jók az esélyek egy egészséges kihordott terhességre, mint később 40 felett.

35 év felett is tökéletesen fogamzóképes a nők többsége.

Persze nem árt óvatosnak lenni, és orvoshoz fordulni fél év vagy egy év után, hogy minél hamarabb segíteni tudjunk a mi kis babánknak, hogy megtudjon  foganni és szépen fejlődni pocakunkban. 35 év felett a szervezetben végbemenő hormonális változások miatt gyakran előfordul, hogy két petesejt érik egyszerre, ezért számolni kell az ikerterhesség lehetőségével.

Magyarországon az összes terhesség 8%-át teszik ki a 35 év feletti terhességek. Ez elég magas ha jól belegondolunk, de a társadalom és a környezet mindezt természetes folyamattá alakította ki. Tehát manapság természetes, hogy 30-40 évesen vállalunk gyermeket. Ehhez igazodik a környezetünk, ehhez igazodik az orvostudomány és nem utolsó sorban ehhez igazodik szervezetünk is.

Tartsd szemed előtt, hogy egzisztenciális okokból a legideálisabb kor 30 év felett gyermeket vállalni. Ebben az életszakaszban sokkal türelmesebb leszel a kicsivel, mint korábban huszonévesen lettél volna. S nem utolsó sorban sokkal pozitívabban éled meg a terhességet és később a gyermekkel való időtöltés is könnyedebben és nyugisabban fog menni. Ami azt jelentheti, hogy a babád is nyugodtabb körülmények között, kiegyensúlyozotabban nől fel.

Hány éves vagy?

View Results

Betöltés ... Betöltés ...

Ajánlott cikkek

6 Hozzászólás

  1. Én szedem, de még csak most kezdtem. Kaptam Németországból a tesómtól.

  2. Sziasztok!
    Én is elkezdem, van is itthon, még az inszemek előtt szedtem, de azt nem tudtam, hogy ilyen szempontból is jó.Úgyis ma jött meg:((((hátha segít…

Hozzászólás a(z) Viki bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás