E-mail

info@teherbeeses.hu

Csak két mondatot írnék. Január 15-én sunyiba megvolt az 5. inszeminációm. Tulajdonképpen előtte hétfőn csak a lombik előtti vizsgálatra mentünk, mikor a dokinő közölte hogy olyan szép petém van (megjegyzem: ami minden hónapban szép nagy!!!!) hogy lombik előtt próbáljunk meg még egy inszemet, és akkor már 1 híján meg is van amennyi a lombikhoz szükséges. Nem szedtem semmi bogyót inszem előtt sem és utána sem, csak úgy megcsináltuk a’la natur. Sajna az eredmény a szokásos lett, nem sikerült.
Márciusban megyünk az első lombikra, éljen! Ez az amit mindig is el szerettem volna kerülni. Dehát ezt hozta a sors.
Inszem közben a dokinő azt mondta az eredményeink alapján természetes úton is teherbe kellene esnem, na mondjuk ezt eddig is tudtuk, és hogy szerinte itt már lelki oka is lehet, annak hogy nem sikerül. Na ezt aztán igazán nem hiszem, mert teljesen pozitívan állok a történésekhez. Könnyű azt kijelenteni a dokiknak ha nem találnak orvosi okot akkor biztos lelki ok miatt van.Na mindegy ez egy kicsit rosszul esett, mondtam is neki hogy nem hiszem hogy lelki oka lehet, mert elég jól viselem, azt mondja: jó-jó tudom!

Szóval márciusban lombik, előtte februárban félidőben egy vizsgálat következik.

Ajánlott cikkek

7 Hozzászólás

  1. Miért idegenkedsz annyira a lombiktól? Az inszem sem egy romantikus együttlét, és még olyan nagyon nem is természetes. Én is lombikra várok, de engem annyira nem zavar, lehet, hogy kéne?
    A másik meg a lelki oldala a dolognak. Te tényleg nagyon optimista dolgokat írsz (és ezért külön gratulálok), de a lelki hátteret azért nem csak ez dönti el, a tudatalatti szünet nélkül munkálkodik bennünk, és sokszor nehéz felismerni, hogy éppen hogyan.

  2. Egyetértek Sorstárssal, a lelki hátteret nem tudod irányítani!!A tudatalatti munkálkodik, hiába érzed úgy, hogy pozitívan állsz hozzá.
    A lelki okokat egy kineziológus ki tudja deríteni, azt mondják megszabadíthat azoktól a terhektől, amiket nem biztos, hogy észreveszünk, de bennünk van.

  3. Igen, ezt én is így gondolom hogy a tudatalatti működik magától, azt nehéz irányítani. Próbáltam is, de magamtól nem tudtam rájönni mi az ami legbelül gondot okozhat. Lehet hogy segítséghez kellene fordulni?

  4. Lehetséges.
    Te is nagyon sokat foglalkozol a teherbeeséssel, ahogy én is észrevettem magamon, hogy figyelem az ilyen témájú dolgokat, mindig megnézem az oldalad, hátha találok valami érdekeset, szóval foglalkoztat a téma.
    Lehet, hogy el kéne kicsit szakadni ettől az egésztől, nem is gondolni rá, és akkor sikerülne….

  5. Tud valaki abban segíteni, hogyan működik a tb támogatás a lombiknál? Illetve van egyáltalán?

Hozzászólás a(z) sorstárs bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás