Férfiak és női hormonok

augusztus 1, 2010 | Segítség teherbeeséshez, Tudnivalók férfi részről

ferfi_meddoseg_csapvizKülönleges cikket olvastam Czeizel Endrétől.

Azt tudjuk, hogy az utóbbi években a férfiaknál spermiumok száma drasztikusan lecsökkent. Tudósok szerint ez a környezeti hatásoknak köszönhető. A sokféle vegyszer, gőzök, gázok amiket belélegzünk nap mint nap. Akár az otthoni használati vegyszerekről, kozmetikumokról, akár a munkahelyünkön alkalmazott szerekről beszélünk, mind-mind károsak szervezetünkre. Aztán idesoroljuk az utcai kipufogógázokat, a szmogot és a klímaberendezések által szétfújt kórokozókat. S mivel nagyon sokfélével találkozunk már egy nap alatt is, így egyszerre a sokféle anyag nagyon káros hatással van ránk.

Czeizel Endre szerint a férfiakra hatással vannak a női fogamzásgátló szerek is. Ezt nem igazán tudtam elképzelni, hogyan is hathat aférfiakra, hiszen azt a nők veszik be, aztán a vizelettel ürülnek a női szervezetből. A genetikus szakember szerint miután a hormonok távoznak vizelet formájában a női szervezetből, sokrétű tisztítás ellnére is az ivásra alkalmassá tett vízben benne maradnak. A csapvíz fogyasztásával a férfiak megisszák ezeket a női hormonokat, amely elegendő ahhoz, hogy igencsak megnehezítse a gyermeket akaró párok céljánakl elérését.

Úgyhogy a férfiaknak is nagyon oda kellene magukra figyelni, pláne ha babát szeretnének párjukkal együtt. Nem árt tudniuk mit fogyaszthatnak, mi kell a spermiumoknak, hogy megfelelő számban és minőségben legyenek jelen az apajelölt szervezetében.

Ha kíváncsi vagy mit is fogyasszon egy férfi ha feleségével gyermekáldásra várnak elolvashatod a Teherbeesés rejtelmei című könyvben. Csak kattints rá a címre.

Tags: , ,

Megosztás a Facebook-on

Comments9 hozzászólás

 

  1. Vera szerint:

    Nekem ez nagyon érdekes cikk, mert nálunk most derült ki, hogy a páromnak kevés is és lassúak is a spermiumai.
    Két éve próbálkozunk a babával, lehet inszemináció vagy lombik lesz a dologból, hát nem így képzeltem a teherbeesést hogy egy asztalon fekszek és orvosok “csinálják” úgymond romantika és a férjem nélkül! :(
    De a babáért mindenre hajlandó vagyok!

  2. Renáta szerint:

    Vera!
    Ne aggódj!
    A párod igyon Aloe Vera gélt mindennap 1dl-t. Egyen Maca Vibe-t napi 3x, és E-vitamint. Nekünk segített és felturbóztuk a spermaszámot. :)

  3. Adri szerint:

    Ez hülyeség.A párom általában ásványvizet iszik,utálja a csapvizet,mégse esek teherbe.
    Női hormonok kerülnek be a csapvízbe….Jézus…
    Ez nekem sok,már ne hari.Tulajdonképpen a húgyot isszuk,tisztított formában.Hm,ez rém elgondolkodtató.

  4. Adri szerint:

    Az a helyzet,hogy olvashatok bármit,csinálhatok bármit,nem fog összejönni,ha a szervezetem nem akarja,vagy egyszerűen én nem akarom tudat alatt.Van sok olyan nő,aki akkor is teherbe esik,ha csak ránéznek…Más évekig próbálkozik,és semmi.Vajon miért?És miért van ,hogy gyerek esik teherbe(15-16év).Ilyenkor mi van?Hiszen ő még nincs se testileg,se lelkileg felkészülve egy gyerekvállalásra.És miért van az,hogy drogosoknak,alkoholistáknak,atom szegény embereknek egy tucat gyerek besikerül,de hogy minek,azt senki nem tudja,hiszen ő is tróger lesz(tisztelet a kivételnek).Saját szememmel látom,hogy olyanoknak sikerül,akik lese szarják a gyereküket,nő mint a gomba a hülyegyerek,se nevelés ,se semmi,bekerül a suliba,és veri a másikat.Szörnyűű..Na de ne bonyolódjunk bele.Igazából akkor jön,amikor akar.Eröltetni hülyeség,szarságokat olvasni róla,hülyeség,kombinálni szintén hülyeség.Egyszercsak jön és kész.Én már 10 éve vagyok a párommal,és kb 3 éve semmi.Akkor most mit csináljak?Erőszakoljam meg magam,figyeljek minden szarra,minek?Csak idegesít a sok infóduma.Pedig 28 éves vagyok.Ha nem jön össze,akkor örökbe fogadok egy kis árvát,úgyis van elég belőlük,azt kész.Bedobják az intézetbe,mint egy kutyát,hogy neki nem kell…Hánynom kell.Arra volt esze,hogy megcsinálja,arra már nincs,hogy felnevelje.Az ilyennek kitépném a méhét!Azt se érdemli meg,hogy élvezze az életet.Fúúú…Na mindegy,teljesen kikészültem..Viszlát!

  5. Renáta szerint:

    Adri!
    Ha ez a véleményed, akkor miért olvasod ezt az oldalt? Nem kötelező! Mindenki olyan és annyi információt szív magába amennyit akar.
    Egyébként a cikkben nem az van, hogy ha csapvizet iszik a férfi nem esik teherbe a nő, és ha ásványvizet iszik akkor biztos hogy teherbe esik a nő. Általánosságban értendő, hogy ha csapvizet iszik a férfi akkor az befolyásolhatja a fogamzást. A hangsúly a feltételes módon van: befolyásolHATja.
    Kívánok Neked sok sikert és boldogságot és mihamarabbi babásodást!

  6. Értelmiségi ffi szerint:

    Szerintem nem csak a vízzel hanem az intelligenciával lehet a gond… Igazság szerint egyetértek mindenkivel aki fentebb írt. A csapvíz horomonokat tartalmaz, mert a tisztításon túl, hormonszempontból nincs megszűrve. És a nem idén barnult lányokra valóban csak rá kell nézni és terhesek lesznek a nem idén barnult fiúktól… A dakotáknak összejön a gyerek és csak az értelmiségiek agyalmak zömében ezen a kérdésen, és szenvednek rajta… Biztos, hogy a sok ész öli a spermákat…

  7. Móczár Éva szerint:

    Sziasztok!!!
    5 éve vagyok boldog anyukája egy gyönyörű szép kisfiúnak akit milánnak hivnak.sok küzdelem van mögöttem sírással és csalódásokkal de a 4.beültetés sikerrel járt a Kaali intezetben Krizsa doktor úr segitségével akinek örökre hálás leszek.
    Most azért vagyok itt hogy esetleg segítsek azoknak akiknek még nem sikerült pedig úgy érzik már mindent megtettek.jelenleg Thaiföldön élek és az itteni kórház 94%-os sikerrel végez beültetéseket.igen nekem is elsőre furcsa volt de hihető hisz az itteni klima rendkívül jó és természetesen az orvosok is rettentően felkészültek.szóval a jövő héten fogok többetv megtudni a dologról illetve terveim között szerepel még egy baba tehát remélem saját tapasztalataimat is meg tudom majd osztani.

    mindenkinek sok sikert és kitartást!!!!!
    SOHA NE ADD FEL!!!!

  8. Kalasnyikov szerint:

    Szerintem így is rohadt sokan vagyunk ezen a bolygón, én őszintén szólva nem bánnám ha csökkenne a népesség itt ott mert szívesebben. Így az órási méretű fogyasztás, meg a rengeteg munkanélküliekkel teli világba megszülni egy gyereket óriási felelősség! Jó persze ha az ember akar gyereket hát csináljon, de mindenki számoljon vele hogy ha felnőtt akkor szembe kell nézni ezzel a nyomorúságos világgal amit az ember maga köré teremtett!

    Na de nem fecsérlem itt a szót. Minden jót mindenkinek, és előre is sok szerencsét / sikert kívánok a gyereket vállalóknak!

  9. Kalasnyikov szerint:

    *bocsánat elírtam az előzőt, és most javítok*

    Szerintem így is rohadt sokan vagyunk ezen a bolygón, én őszintén szólva nem bánnám ha csökkenne a népesség itt ott mert így az órási méretű fogyasztás mellett meg a rengeteg munkanélküliekkel teli világba megszülni egy gyereket óriási felelősség! Jó persze ha az ember akar gyereket hát csináljon, de mindenki számoljon vele hogy ha felnőtt akkor szembe kell néznie ezzel a nyomorúságos világgal amit az ember maga köré teremtett!

    Na de nem fecsérlem itt a szót. Minden jót mindenkinek, és előre is sok szerencsét / sikert kívánok a gyereket vállalóknak!

Leave a Reply to Adri

© Orsted Theme Copyright WPCorner

Find Wordpress Themes at WPCorner | Theme Sponsored by Cowboys Tickets