E-mail

info@teherbeeses.hu

Ma reggel megtört a jég!

Két szép pozitív terhességi teszt vigyorog rám itt előttem az asztalon. :)

Végre!!!

Nagy nehezen magamhoz tértem a bódulatból, alig akartam felfogni mi is történik, és hogy ez igaz. Aztán bódulatból átsasszéztam az öröm érzésébe.

Persze azért mondtam magamnak csak nyugi, ez még csak az első lépcsőfok. De hát örülni csak kell, igaz csak szép csendesen… :)

Most éppen a nyugalom legnagyobb mértékű foka tölt el.

Sokat gondolkoztam azon megírjam-e ezt ilyen frissen itt az oldalamon, nem akarom elkiabálni címszóval, de mivel úgy gondolom ez sok erőt adhat Nektek, akik a sorstársaim vagytok, úgy döntöttem nem hagylak ki Titeket a jó hírből.

Mert tudom, hogy engem is mennyire felvillanyoz, mikor meghallom valakiről hogy terhes.

Például az unokatesóm Olaszországban már a második babáját szüli azóta mióta mi próbálkoztunk. Épp kb. egy hete született meg a második bambino.

És sorolhatnám az ismerőseim listáját akik terhesek lettek az utóbbi időben…

Na persze a felvillanyozódás után mindig jött a keserűség, miért nem jövök már én is ezen a listán?

Valahogy utána pedig mégis az a gondolat következett, hogy ha már neki is sikerült, akkor előbb-utóbb nekem is fog. Tehát ha megnézzük 2 jó érzés az 1 rossz ellen, ez jó arány. Hát ezért gondoltam, hogy jobb ha minél hamarabb írok Nektek.

Nos! Van egy dolog amiről tudom, hogy konkrétan segített! Hogy mi az, azt nemsokára megtudod.

Ajánlott cikkek

26 Hozzászólás

  1. Szia Renáta!

    Ez fantasztikus!!! Nagy-nagy gratula Nektek és annak az “egy dolog”-nak, ami még segített!
    Tegnap jártam az oldaladon, mert azt hittem, valamiért nem jönnek át a hírlevelek, de láttam, hogy az utolsó bejegyzésed az, amit én is megkaptam.
    Aztán a “hátsó gondolatom” az volt: lehet, hogy történt valami, amit még nem akarsz elkiabálni?
    Várom a következő ilyen pozitív tartalmú jelentkezésed :-)
    …nameg kíváncsi vagyok arra a “dologra”…
    Üdv,
    Ildi

  2. Veled együtt örülök és kíváncsian várom a valamit ami szerinted meghozzta a sikert.

  3. gratula tőlem is!nagyon nagy öröm tőlt el ha valaki azt mondja sikerült és terhes!bevallom kicsit félek,de már nagyon szeretném ha én is terhes lennék!

  4. Teljes szívemből gratulálok nektek, a pozitív hozzáállás meghozta gyümölcsét :)

  5. Gratulálok!Úgy látszik megéri harcolni! A boldogság csak tőlünk függ!

  6. NAGYON ÖRÜLÖK A HIRNEK,AMIT ELKÜLDTÉL.VÁROM A VÁLASZT HOGY MI VOLT AZ A CSODA AMITŐL TEHERBE ESTÉL.ÉS NAGYON ÜGYELJ MAGATOKRA

  7. Nagyon sok gratula, és szerintem is engedd el magad, ezúttal biztosan SIKERÜLT!!! Tavasz óta olvaslak, akkor már 2 éve próbálkoztunk elkeseredetten a 2. babával (az 1. sem volt diadalmenet), sok önbizalmat adott, hogy nem vagyunk egyedül. Nyáron végre nálunk is pozitív lett a teszt – amit egyértelműen a barátcserje kapszulának tudok be. Most már bálnahassal és bálnányi boldogsággal állok a fájdalmas és elkerülhetetlen elé :-) és kívánom neked is a legszebbeket, legjobbakat a következő 9 hónapra!

  8. Kedves Renáta!

    Nagyon örülök a (kétszer is) két csíkodnak, igazán megérdemeltétek már hogy végre beteljesüljön a vágyatok. Kicsit fura hogy így ismeretlenül írok, mármint hogy én vagyok idegen neked, hiszen én nyomon követlek :), de hát már csak ez a blogok természete. Nagyon hasznosnak találom a hírleveledet, mindig örülök amikor megjelenik a gmail-emben. Én most nagyon sz.rul vagyok mert pont tegnap jött meg, pedig most valahogy máshogy éreztem magam a nemvárt előtt, úgy mintha a várva-várt előtt lennék, de nem. Őszintén szólva a körülöttem lévő várandósokat látni sem bírom, akármilyen jó ismerős is…undokság de ez van. Te kivétel vagy, mert tudom a sztoridat és sorstársak voltunk. Mostantól csak a jó dolgokra koncentrálj és élvezd ki a terhességed minden egyes percét!!! Ajánlom mindenki figyelmébe Raffai Jenő: Párbeszéd a babával az anyaméhben c. kis könyvecskéjét, a címe elárul mindent.
    (ja, és epedve várom a csoda receptjét…)

  9. Ahogy olvasom irásodat mintha magam irtam volna :-)Gratulálok!Nekem is pozitiv lett a tesztem és igenis örülni kell neki, még akkor is ha kórai!!Körülöttem lévő emberek mindenki csak az órvos megerősitése után fog örülni,háát ezzel nem értek eggyet! Mi boldogok vagyunk és tudjuk,hogy ez a kisbaba meg fog születni:-)Neked is minden elkébzelhető jot kivánok és nagyon vigyázz magadra!

  10. Gratulálok és örülök, hogy megosztottad ezt a jó hírt velünk is. Nagyon jó érzés lehetett a 2 csíkot meglátni,örülj neki bátran, mivel nekem még soha nem volt én is nagyon várom és biztos egyszer eljön. Szóval mégegyszer gratulálok!

  11. Gratulálok nektek és nagyon sok örömöt kivánok a kis pocaklakóhoz!ez ahir továbi erőt ad nekünk a kitartáshoz, hátha mihamarabb átéljük amit most te. Vigyázz magatokra!

  12. Annyira gratula!
    Úgy örülök, hogy végre sikerült, naon szorítottam nektek?
    Teljesen természetes úton?

  13. Szívből gratulálok! További sok sikert és egészséget kívánok nektek! :)

  14. Szia Reni!
    Szívből gratulálok! A pozitív hozzá állás biztosan sokat segített! Várjuk a további pozitív infókat!

  15. Szia Renszi,

    Istennek legyen hála, nagyon sok boldogságot és további gyönyörű csodákat kívánok Neked, Nektek.
    Szeretettel
    Dóri

  16. Szia,
    szintén gratula,mikor megkaptam a leveledet a két csíkrol,aznap tudtam meg én is,hogy 6 év probálkozás után sikerult az elso IVF-ICSI és babát várok.Ez volt a jel,de komolyan.Tudom,hogy ez még csak az elso lépcsofok,de bízom benne,hogy minden jo lesz.Azota már két vérteszten túl vagyok, a hcg szépen emelkedik és félelemmel-várakozással vegyesen várom az ultrahangot,hogy a szivecske(szivecskék?)dobog(nak)-e.
    Es még egy dolog.Nekem szintén egy holgy segített, akihez jártam-járok,aki kitisztította a szervezetemet, áttisztította a csakráimat és miota hozzá jarok,azota megnyugodtam.Atgondoltam az életem és már nem stresszelek minden apro hulyeségen,nem gondolkodom,hogy miért nem sikerult az inszem, igyekszem csakis pozitívan látni a dolgokat.Még most is járok oda energiáért és o már a beultetés másnapján tudta azt,amit én még nem is sejtettem.Ezért bízom a jo folytatásban.Szeretettel: Judit

Hozzászólás a(z) Marcsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás