E-mail

info@teherbeeses.hu

Tegnap, március 22.-én  voltunk Szegeden a Kaáliban. 11 órára kellett mennük. Bejelentkeztünk a recepción. Nem volt nagy tumultus, hál’ istennek jól szét tudják oszlatni a pácienseket. Vagyis ha látják hogy akár 1 órát is kellene várakozni vagy többet akkor elküldik az illetőt a dolgára és megmondják mikor jöjjön vissza. A nővérkék nagyon aranyosak voltak. Egyikük anélkül megismert hogy a nevemet mondtam volna. Odaléptem és már vette is elő a mappámat, holott ezelőtt több mint egy évvel jártam ott.

Leadtam az időközben összegyűlt orvosi papírjaimat:

tavaly áprilisi kórházi zárójelentés (missed ab), genetikai viszgálat eredménye, csináltattam rákszűrést, és nőgyógyászati bakterológia vizsgálatot, majd leadtam mág a legutóbbi leletet, a korai terhesség megszakadásáról. Aztán kb. 45 perc múlva szólítottak, menjek wc-re, a szokásos vizsgálat előtti pisilés :), aztán bementem, megvizsgált a dokinő, beszéltünk és arra jutottunk, hogy a legközelebbi ciklus kezdetekor, már indíthatjuk a lombikot.

Krizsán doktornő is nagyon aranyos volt, sokkal aranyosabb, mint a képen a maci. :)

Ja és a páromat is megdolgoztatták, ha már ott volt, egy kis bakterológia sosem árt.  :)

Addig is, mire megyünk meg kell csináltatnom a labort, /vérvétel, vizelet,/ és az EKG-t az altatáshoz. Ezeket az eredményeket vinni kell.

Nagyjából két hét múlva jön el az ideje hogy mehetünk, a ciklus 2. vagy 3. napján.

 

Ajánlott cikkek

5 Hozzászólás

  1. Szurkolok!!!!!!!!
    Én kedden megyek a Baross u.-i meddőségibe és remélem, h. mi is kezdhetünk már akkor.
    (mi még nem tartunk lombiknál, most kezdtük)

  2. drukkolok értetek
    nekem két hete volt inszem. holnap kell mennem vérvételre, ma nem jött meg, tehát reménykedem. holnap minden kiderül.

  3. szia en olaszorszagba elek es magyarorszagon voltam budapesten a kaaliban nagyon rendesek bar mi kerdesed van valaszolnak nem ugy mint itt kint sajnos en meg probaltam eloszor es majdnem sikerult csak nem tapadtak meg az embriok most majusban probaljuk meg megegyszer hatha !!!!!!!!!!!!! sok sikert kivanok

  4. Szia!
    Mi is a Szegedi Kaáliba járunk,a Doktor úrhoz.
    Ö is nagyon kedves és aranyos!
    Nekünk jövőhéten kedden kell megint menni egy ultrahangra,ez már a harmadik lesz.A petefészkemet kell egy kicsit lejjebb mozgatni azért volt több ultrahangra szükség.Remélem a kifárasztó tornáim,és az ultrahangos gyötrések hatásosak lesznek és valamennyire elmozdul a petefészkem!Várjuk már mi is nagyon,h elkezdjük a vitaminokat már el kellett kezdenem szedni és bízunk benne,hogy most már következnek a petefészek előkészítése!!!Szurkolok nektek!!!

  5. Szia, nagyon sok hasznos infot olvastam nalad. Mi oszig kaptunk halasztas inszeminaciora, hatha addig osszejon.
    Nagyon szoritok neked es mindenkinek.
    Noemi

Hozzászólás a(z) anita bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás