E-mail

info@teherbeeses.hu

Idézet a csaladinet.hu – ról, egy nő kérdezi:

Kedves Lívia!

Köszönöm szépen a válaszát, amely babatervezésre irányult. Kérdésére válaszolva, én már voltam hormonvizsgálaton, hála Istennek mindent rendben találtak. A vérzésem 4-5 napig tart, de mostanában csak az első napon jelentős, és normális mennyiségű. Nem okoz panaszt, szinte észre sem veszem, esetleg kis görcsölés, de az is hamar elmúlik.

Ami az étkezésünket illeti, elég sok húst eszünk, főleg a férjem. Viszont sok gyümölcsöt, zöldséget is fogyasztunk mellé. Naponta egyszer eszünk főtt ételt – délben.

A fentiek alapján várom megtisztelő válaszát, hogy miként tudnánk elősegíteni a kisbaba érkezését…. :)

Üdvözlettel: ….

Kedves ….!

Köszönöm a tájékoztatást. Ezek alapján azt mondanám, hogy jamszgyökér kivonatot tartalmazó készítményt szedjen/kenjen: ilyenek a VillaRosa gél és kapszula, a Femicin Phytohormon és a Women’s cream. A barátcserjét el lehet hagyni, és ahogy már írtam, a cickafarkat is.
Az étkezés tekintetében muszáj lenne egy kicsit visszafogni a húsokat, főleg a felvágottakat, kolbászféléket, húskészítményeket. Ha esznek husit, inkább csirkehúst, vagy még jobb, ha halat fogyasztanak. A tejtermékek bevitelét is csökkentsék. Így ismeretlenül azt mondom, hogy pl. fele annyi húst és tejterméket egyenek, mint eddig, és helyettesítsék zöldséggel vagy gabonával a “kieső” részt. Az előző levélben leírt tanácsaimat (Q10, méhpempő, stb.) is tegyék hozzá ezekhez a javaslatokhoz! :)
Remélem, hamarosan sikerrel járnak!

Üdvözlettel:

Putz Lívia

Ajánlott cikkek

3 Hozzászólás

  1. nekem a kislányom 2011.02.01-én született a lombik program jóvoltából,és a debreceni kaáli intézet nagyon sok segitsége,és türelmével.nállam hálistennek nemtaláltak semmit de a páromnál igen.szeretnénk egy kistestvért,de a lombikot a pénztárcánk már sajnos nemengedi.ha valami olcsób megoldást tudnak,kérem irjanak.

  2. most akkor ez a jamgyökér (jamszgyökér?) fogamzást segítő vagy fogamzást gátló szer???

Hozzászólás a(z) Nicky bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás