E-mail

info@teherbeeses.hu

rugyMostanában egész jó idő van, amikor süt a nap feltölt energiával. Végre lassan vége a szomorú hideg, lucskos napoknak. Bár tudom jön még hideg és még nem az igazi de már úgy érzem magam, mint amikor a kisvirágok bújnak ki a földből. Próbálják áttörni a fölöttük levő földréteget. S amint kitalálnak a földfelszínre, elérik a levegőt, máris növekedni, fejlődni kezdenek, majd gyönyörűen virágoznak.

Szóval én is bújok ki a “barlagomból” várom a napsütést, a meleget. Az a tudat hogy indulunk újra a Szegedi Kaáliba és tudom, hogy nagy valószínűséggel már áprilisban elkezdődik a lombik kezelés, ez nagyon megnyugtat. Olyan sok esetet hallok akinek lombikkal sikerült, hogy teljesen belenyugszok abba a ténybe, hogy nagyon nagy esélyünk van a sikerre. Pláne hogy egyébként semmi probléma nincs velünk.

Ha pedig addig pedig természstes úton is sikerül, az aztán a csúcsok csúcsa lenne.

Az a jó, hogy már abszolút semmi fenntartásom nincs a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban, nem félek tőle. Egyrészt mert inszeminációkon már vettem részt, pontosan ötször. Tudom a menetét az egész rendszernek, ismerem az intézetben dolgozókat, ápolónőket, andrológusokat, a doktornőt aki kezel és műt.  Oké a lombik valamivel keményebb, de nem számít. Lombiknál már több hormont kell szedni, mert több petesejtet érlelnek. És itt van egy kisebb műtét is ami a petesejtleszívás, de mivel altatásban végzik így semmit sem érezni. Egy éve még iszonyatosan féltem az altatástól de miután a missed ab-kor is altattak, ott átestem a tűzkeresztségen. Mostmár nagyon bátor vagyok.

A készülődésről annyit, hogy holnap megyek megcsináltatni a nőgyógyászati vizsgálatokat a dokimhoz, aminek 1 hónap múlva lesz meg az eredménye, azt már viszem is március 9-én a Kaáliba. Kérek a dokimtól beutalót vérvételre, vizeletvizsgálatra és EKG-ra. De ezeket még később fogom megcsináltatni. Majd ha már beszéltem a doktornővel.

Itthon pedig csak annyit teszek, hogy én szedem a magzatvédő vitamint, az E-vitamint, és Ginseng kapszulát. Igyekszek sok gyümölcsöt enni. Lelkileg pedig  tök rendbe vagyok, ha szabad ezt így kifejeznem, ebben nagy segítségemre volt megint Anikó a természetgógyász, aki akupunktúrával és SVT-vel kezelt. Párom pedig szedi az E-vitamint, a Ginsenget, a Maca Vibe-t.

Így készülünk és bizakodva várjuk a mi kis babónkat.

Kívánok nektek is sok erőt a “készülődéshez”.

Ajánlott cikkek

4 Hozzászólás

  1. Szia Renáta!

    Én is a lombik küszöbén állok épp. A budapesti Kaáliba járok. Nekem már a 2. lesz. Az elsőt sajnos a petesejt leszívás után abba kellett hagyni, ugyanis csak 1 petét tudtak leszívni és az nem termékenyült meg. :( Most aztán 3-szor annyi hormont fogok kapni, hogy sok tüszőm érjen! Kb. hétvégén kezdem el kapni a szurikat.
    Tényleg nem kell félni! A leszíváskor csak pár percre altatnak, a felébredés is könnyű, nem olyan, mint egy mély altatás után. (Sajnos ilyen tapasztalatom is van már.)
    A napsütés nekem is erőt adott, kár hogy most megint eltűnt a nap.
    Kitartást neked és minden sorstársnak!
    Üdv,
    Kati

  2. Kedves Renáta!

    Sok erőt és sikert kívánok ehhez a legújabb döntésetekhez! Remélem, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és végre valóra válik az álmotok. Mi még csak 4 hónapja próbálkozunk, igaz, mivel csak hétvégéken tudunk találkozni, jelentősen csökkennek az esélyeink, de bízunk benne, hogy előbb vagy utóbb nekünk is lesz gyermekünk. Sosem felejtem el az első védekezés nélküli együttlétünket, akkor és ott teljesne biztos voltunk benne, hogy teherbe fogok esni. Azóta sokat lazítottunk ezen az érzésen, sem a jelekre nem figyelek annyira – úgyis becsapósak – , sem kétségbe nem esem, ha megint nem sikerül. Próbálom úgy felfogni a dolgot, hogy kaptunk még egy hónapot a felkészülésre. És tényleg: mivel iskolában dolgozom, nap mint nap olyan gyermeknevelési nehézségekkel, kérdésekkel találom szembe magam, miből ismét tanulok valamit, hogy majd a saját gyermekemmel jobban tudjam csinálni:)
    Kíváncsian és drukkolva várom majd a fejleményeket NÁlatok!!!!!

  3. Szia Renáta!

    Mi is áprilisban megyünk lombikra. Sajnos 2 vetélésem volt amit műtéttel kellett befejezni.

  4. Szia Renáta, és kedves többiek,

    nagyon szurkolok nektek, hisz mi is hasonló cipőben járunk.
    Mi egy évig próbálkoztunk akkor kezdtük el az orvoslátogatásokat, de nagyon hamar kiderült, hogy a nálunk nem sok esélye lenne sem az inszeminációnak de még az IVF-nek sem, legfeljebb az ICSI jöhet szóba.
    Először meglehetősen elkenődtem, de aztán némi utánaolvasás után – ahogy Te is írod.. már nekem sincs abszolút semmi fenntartásom a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban..
    De ami nálunk még nehezíti a dolgot, hogy külföldön élünk, és itt sajnos nem olyan jó a helyzet mint otthon, itt a teljes költséget nekünk kell állni, semmit nem támogatnak és ráadásul itt jóval drágább is a kezelés.

    Persze eredetileg más tervekkel de gondosan takarékoskodunk mióta itt vagyunk, és mivel ez a legnagyobb álmunk gondolkozás nélkül fizetjük ki erre a félretett pénzünket.
    Az inkább aggaszt, hogy sokkal szívesebben vennék részt ilyen kezelésen otthon magyar honban, ahol az anyanyelvemen kérdezhetek, vagy mondhatom el ha valami baj van, és nem utolsó sorban megismerhetek magyar sorstársakat, úgy mégiscsak könnyebb.. nem?
    Jól beszéljük már a nyelvet nem is arról van szó, de ez egy speciális helyzet, speciális szövegkörnyezet stb. más kultúra meg egyáltalán.. szóval kicsit tartok tőle, de reméljük felesleges..
    Gondolkoztunk hogy hazamegyünk mi is egy-egy Kaális kezelés erejéig, de ahhoz túl messze vagyunk hogy ingázzunk, de mindketten dolgozunk, annyi szabadságot meg nem tudunk kivenni.. bár komolyan nekem már az is megfordult a fejemben, hogy felmondok, de így, hogy adódott egy biztos költség, ezt nem tehetem meg..

    Na persze véletlenül sem szeretnék panaszkodni, örülök hogy van ez az oldal, örömmel kísérem figyelemmel a Ti próbálkozásotokat, és szurkolok minél több pozitív terhességi tesztért..
    Ha nektek sikerül az nekem is erőt ad :-)

    Aztán meglátjuk nekem mit mondanak március 21-én az itteni IVF intézetben.

    Sok sikert, Kitartást és persze egy egészséges kisbabát kívánok minden babavárónak mihamarabb!

Hozzászólás a(z) cat bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás