E-mail

info@teherbeeses.hu

2._lombik_ikrekKis szünet után újra itt! :) Meg volt a 2. lombik kezelésem. Most kedden volt a beültetés és 3 babót kaptam vissza. Ami először nagyon furcsa volt, még a gondolata is: mi van ha…??? Régebben még a kettes iker gondolata is nehezen fért a fejembe, mert hát ki is kell őket hordani, és koraszülöttek és stb.. Valahogy mostanra már elszállt ez a félelmem, és mikor megtudtam beülti előtt, hogy 3 fejlődik rendesen és lehet másnap 3-at ültetnek be, bevallom őszintén eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne ha hármas ikreim lennének. És hát khm… azonnal beléjük szerettem. :)

Beültetés után viszont, a doktornővel is kellett beszélni a továbbiakról, és ő kötelező szerűen beszélt nekem arról milyen nehéz hármas ikreket kihordani, milyen megterhelő, nem bírja a méh és hogy koraszülöttek szoktak lenni. Ezért szoktak csinálni a 12. héten a genetikai uh-t követően embrióredukciót, és a háromból csak kettő marad meg. Persze nem kötelező ebbe beleegyezni, mindenki úgy dönt ahogy akar. Erről most beszélnünk kellett és aláírnom, hogy megkaptam a tájékoztatást.

Ezek után inkább annak szurkolok most, hogy 1 vagy 2 baba legyen. :)

Kezelés menete:

Összesen 8-szor kellett meglátogatnom a Szegedi Kaálit. Az első 2 a múlt ciklusban volt, 2. napon és a ciklus vége felé. 2. napon hormon vérvétel volt, másnaptól fogamzásgátlót szedtem 21 napig, aztán újra Kaáli és egy UH volt. Ekkor már megkaptam a recepteket, az injekció beadás tervezetet, és a köv. mensi 2. vagy 3. napján elkezdtem szúrni.

Kaáli látogatás:

  • márc. 13. – vérvétel
  • ápr. 4. – UH
  • ápr. 11 – vérvétel, UH
  • ápr. 13. (szombat) – vérvétel
  • ápr. 15. vérvétel, UH
  • ápr. 17. vérvétel, UH
  • ápr. 19. punkció
  • ápr. 23. transzfer

Injekciók:

  • 2. nap kezdtem a Suprefact-tal 4 napig 0,4 majd 6 napig 0,25.
  • 3. nap kezdtem a Gonal-F-t, 6 napig 150 majd 2 nap 187,5.
  • Mivel véralvadásnál a tavalyi vizsgálaton találtak MTHFR homozigota mutációt, ezért a 4. naptól Clexane-t is szúrok mind a mai napig, és ezért az Aspirint nem kell szednem. Tehát 3 féle injekció volt most. :P Egész bele lehet jönni, a legelsőnél paráztam megint, utána már rutinból ment. :)

Punkció:

A ciklus 13. napján volt a punkció vagyis petesejtleszívás. Persze előtte be kellett adni a tüszőrepesztő szurit is, az volt szerda este 21:15-kor. És utána péntek reggel a punkció. 6 petesejtet szívtak le. 2 óra pihenés, pisilés, evés, minden oké. Konzi a dokinővel.

Petesejtek:

6 petesejtet szívtak le. 5 termékenyült meg, és 3 fejlődött rendesen.

Transzfer:

3 bébi beültetése: 8-8-10 sejtesek. 1 óra pihi után konzi a  dokinővel.

Költségek:

3 x Gonal-F 450-es:  45.000,- Ft

1 x Suprefact: 3.770,- Ft

3 x Clexane: 8.700,- Ft

Ovetrille: 3.000,- Ft

5 x Utrogestan: 9.000,- Ft

2 x Femibion: 7.000,- Ft

2 x MagneB6: 3.200,- Ft

Metypred, C-vitamin 500 mg: kb. 1.000,- Ft

Útiköltség 2×100 km egy út: kb. 40.000,- Ft (Mivel most sokat mentem egyedül busszal és vonattal, kértem utiköltségtérítést. )

Össz: 120.670,-

 

2 hét az eredményig:

5 napig esténként 1 x Metypred

3 x 3 Utrogestan hüvelygolyó, 6h-13h-20h, utána 2 óra fekvés

1 x Clexane szuri este

3 x 1 MagneB6

1 x C-vitamin 500mg

1 x 1 Femibion

3,5 liter víz/nap

túró

 

Érzések:

Nagyon sok példa van előttem az utóbbi időben, akiknek lombikkal sikerült, ettől nagyon pozitív vagyok. Biztos vagyok benne, hogy nekem ez fog segíteni, miután mindent kivizsgáltattam és kezelünk amit csak kell (pajzsmirigy, inzulinrezisztencia, D-vitamin, MTHFR homozygota mutáció, és idesorolom a januári hysteroscopia és laparoszkopia műtétet is).

Nagyon de nagyon boldog vagyok, hogy a végefelé járunk!!! :D :D :D

Puszi mindenkinek!

Kíváncsi lennék, ti hol tartotok, nálatok mi újság?

 

 

 

Ajánlott cikkek

69 Hozzászólás

  1. Szia! Előtted voltam 1 nappal ugyanott. Nekem1 petét sikerült lehalászni, meg is indult, őt tették vissza hétfőn. És volt egy inszem is a punkciókor. Remélem az ágyból netezel, pihenj sokat, én is azt teszem :) szorítok neked!

  2. Erről babonából nem írok, a jelek kereséséből már megjötem. :) Egyébként jól vagyok, sokat pihizek, fekszek, ágyban dolgozok, tanulok, szórakozok. ;)

  3. Szia, érdeklödnék,hogy ebben az árban minden benne van? Mert én több százezrekről hallottam ezért érdekelne!Gratulálok és sok sikert neked!!!

  4. Intézetfüggő, és egyénfüggő. A Kaáliban nekem ennyire jött ki, biztos van akinek több hormon is kell vagy hosszabb kezelés, de talán túl magasra nem megy fel ez az összeg. Én is tudok olyat aki Pesten valamelyik intézetben 700E-et fizetett.

  5. Nekem kb. 50e volt most vitaminokkal együtt. Attól is függ az ár, hogy tb támogatott-e a kezelés. Ha nem, akkor több százezer, mert akkor a kezelésért is fizetsz. Ha már a doki szerint sincs más út és az általa megadott időpontban van, akkor tb tàmogatott.

  6. Nekem már megcsináltak minden vizsgálatot, novemberre van időpontunk Leskó dokihoz, a Debreceni Kaáliba.Most csinálták meg az utolsó vizsgálato, méhtükrözést. Januárban kezdtük az egész procedúrát, nem gondoltam hogy őszre lesz valami belőle . Bár megkérdezték hogy van -e 97 000 forintunk mert akkor előre lehet hozni. Ezzel mi nem éltünk.
    Már nagyon várom a novembert, kaptam a cukormra 3*500 Melformint. Még így is a reggeli 7 lett most azt akarják beállítani, mert a lombikot csak 5.4 csinálják meg. Nem tudom lesz-e valaha olyan alacsony, most diétázom . És nagyon reménykedem a pozitív eredményben. Mindenkit puszilok, és sok szerencsét kívánok.

  7. Én 1,5 éve itthon dolgozok a párom vállalkozásában. : Egyébként biztos fújnának már, rengeteget jártam orvoshoz, vizsgálatokra, és ott volt a műtét is januárban. Ennyi hiányzást asszem nem sok helyen tolerálnak…

  8. Köszönjük, viszont neked is! Hát novemberig még jócskán belefér a spontán. :)

  9. Nagyon szorítok nektek!Én a második (sikertelen) lombik után spontán lettem kismami. És most 8 hónapos a kisfiam. Mi is a Szegedre jártunk a dokinőhöz, aki mindig mondta, hogy tessék próbálkozni, mert sosem lehet tudni… és igaza lett.

  10. Szia!

    Régóta olvasom a blogodat.
    Mi most készülünk az első beültetésre a győri Kaáliba.
    Klassz, hogy ilyen részletesen leírtad a mentetét. Legalább a főnökeimet feltudom készíteni a sok hiányzásra.
    Drukkolok, hogy sikerüljön! Szép napot!

  11. Nagyon szorítok neked Renáta!!!Biztosan sikerülni fog!!!
    Sajnos mi most nem tudjuk elkezdeni a lombikot nincs munkám és nem tudjuk össze szedni a pénzt rá de hátha majd spontán sikerül!!!
    Már nagyon várom hogy megírd hogy sikerültek a babák!!!
    Üdv.Ancsa a facebookról :)

  12. Szia!Nagyon szorítok neked sajnos én túl vagyok két inszemen és nem sikerült mivel 37 éves vagyok több már nem lesz és most jön a lombik kérdezném tőled hogy a pete leszívás után éreztél fájdalmat?Köszi!Sok sikert Tünde!

  13. Köszi!
    Kicsit fájt csak a hasam még a leszívás napján, de estére már el is múlt, és utána sem fájt.
    Hajrá!!! Sok sikert Neked is!!!
    Ha kérdésed van, tedd fel nyugodtan!

  14. Szia! Szorítok, hogy összejöjjön spontán!!! A jó idő segítségedre lesz. :)

  15. Nagyon sok szeretettel gondolok Rátok és küldöm a pozitív energiákat!

  16. Hajrá, szorítok! :D Nálunk most tragédiák sora van sajnos a családban. Egészsgéget illetően: prolactinom még mindig az egekben, pajzsmirigy kezelve, endometriózis téren műtét vár rám. A szakdolgozat és egy is pihenés, nyugodtság után mi is ujra hajrázunk… Sok energiát kívánok!!! Üdv.: Kata

  17. Nagyon köszönöm a segítséget és a gyors válaszokat, én már szültem két gyermeket, de szeretnék egy harmadikat is csak nagyon benne vagyok a korba azért kérdeztem az árakat ! Még egyszer köszönöm és nagyon sok boldogságot minden kismamának és sok egészséget nektek és kitartást :)

  18. Mi az hogy benne vagy a korba, én is elmúltam 40. és nem adom fel ezt az évet még rá szánom, bár tavaly is ezt modtam , nem bírom feladni.. Te se tedd!!

  19. Igen Elvira ebben teljesen igazad van , nincs szándékomba feladni és én is azt mondom magamnak, hogy na még ez az utolsó és és elég volt,de én sem tudom feladni!!! Jó, hogy nem csak én vagyok ilyen korba aki szeretne gyereket még vagy épp az elsőt szülné! Én 43 éves vagyok, de a doki szerint a kor nem számít az számít, hogy mennyinek érzed magad !Neked milyen az orvosod? Én most orvost váltok mivel azt mondta , hogy ő nem sietné el ha jön a gyerek akkor jöjjön magától,igen ám , de meddig várjak?Ezért váltok egy olyan orvosra aki igen is segít, mivel már másfél éve próbálkozunk , de az orvosom nem kapkodja el a dolgokat, de az idő meg nagyon megy,sajnos :( !!! De nem adom fel!!!

  20. Kedves Renáta! Az én 22 hónapos gyönyörűm ebéd utáni álmát alussza éppen … így “érintett” nem vagyok … de mégis: úgy várom már, hogy sikerüljön Neked, mintha csak a magamét várnám :o) … és sikerülni is fog, mert ezek a babák tudják, hogy csakis Te lehetsz a legeslegjobb anyukájuk!!! Nagyon drukkolok Neked-Nektek!

  21. Szia Renáta! Szorítás van! :) MOST tuti sikerülni fog!
    Nemrég találtam rád , de nagyon szimpatikus a hozzáállásod a dologhoz!
    Magamról annyit hogy 41 vagyok van már egy húsz éves főiskolás lányom, 10 éve “új” párom :) (akinek még nincs gyereke) de 8 éve nem sikerült babásodni.2008 ban, feladtam az orvoshoz járást, 3. sikertelen inszemináció után.Autoimmun pajzsmirigy bajom van ,elégtelen peteérés, összeférhetetlenség sorolhatnám. Az Orvosom szerint spontán nem lesz kisbabánk!Görcsölést befejeztem lesz ami lesz alapon! :)
    Mindenkinek üzenem hogy nincs reménytelen eset!
    2013.januárban pedig spontán terhes lettem! Kerekedett is a szeme az orvosnak! Igaz hogy 6 hetesen missed ab. lett a vége :( , de azt legalább tudjuk hogy mégse lehetetlen! :) .Legközelebb sikerülni fog!!!
    Feladni igazán nem tudom de már nem számolgatok! Most a méhpempős mézzel próbálkozom, hátha! :)
    Mindenkinek kívánom hogy teljesüljön az álma!

  22. Kedves Zsuzsa , mindenképpen kell váltani orvost, mert a régi egy nagy hülye, mi az hogy várj és majt sikerül. Mi az hogy várj és majd sikerül, mi már nem 20 évesek vagyunk ahogy mulnak az évek úgy csökken az esély is. Ki kell mindent vizsgáli a párodat is , derüljön ki mi a sikertelenség oka. NEM szabad várni, mert fogy az időnk. Nekem ez már a 3. orvosom. Ő azt javasolta hogy46 éves korig nyugodtan. Azért addig már nem szeretnék. Kitartást.

  23. Kedves Elvira, igen én is úgy gondolom,hogy orvost váltok mert ez a mostani hát……mindig azt mondja majd magától! Mire én ,igen jobb lenne magától, de nagyon szalad az idő,és nekem már nem úgy megy,hogy pity puty annak ellenére ,hogy segítség nélkül szültem, de akkor fiatalabb voltam 20 évvel!!! Köszönöm a válaszaidat és neked is kitartást !!!!! :)

  24. Szia!

    Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön. Irigylésre méltó a bátorságod és kitartásod!!

    A tavalyi év során rengeteg erőt merítettem a bejegyzéseidből (gyakorlatilag azóra írom a naplómat). Az én utam végül nem lett olyan rögös, mint amilyennek indult. Úgy gondoltam, hogy feleslegesn csinálja az inszeminációkat a dokim a Kaáliban és alíg vártam, hogy induljon a lombik. Erre a harmadik inszem duplán sikeres lett, jáliusra várjuk a fiúkat.

    Remélem hamarosan újabb jó híreket hallunk felőled.

  25. Örülök ha jó hatással voltam! :D
    Gratulálok a fiúkhoz !!! :)

  26. Nagyon szorítok neked! Én azt érzem hogy ez sikerül! És innentől a várandósságodról fogsz írni és reményt adni.:)

  27. ja és 2 éve nekem is pont ilyentájban volt a lombikom:). A kislányom most egy 16 hónapos örökmozgó:)
    A tavasz, napsütés csodálatos erőt ad a várakozáshoz!

  28. Kedves Renáta!
    Nagyon régóta figyelemmel követlek, és imádkozom azért, hogy sikerüljön Neked! Szívből remélem, hogy Te is hiszel abban, hogy Isten dönt ebben a kérdésben is, és számára sosincs lehetetlen: tudod: “Kérjetek, és adatik nektek!” Ne félj Hozzá fordulni. Szeretettel: Erika

  29. Nekem is ez a véleményem. :)
    Amikor feltettem a kérdést komolyan gondolkodtam egy meddőségi klinika felkeresésében, de azóta már nincs rá szükségem. :)
    Bár nekem csak 11 hónap kellett a sikerhez, de így is nehéz volt. El tudom képzelni, miken mentél keresztül.
    A kisfiam is 2 év után “sikerült”, nem fűztem hozzá sok reményt hogy majd gyorsan lesz kistesója, de egyenlőre úgy tűnik mégsem lesz egyke. :))
    SZép napot kívánok és hajrá!!!

  30. Sajnos akinek olyan jellegű hormonproblémái vannak és nehezen stimulálható annak akár 300e Ft.-ba is kerülhet támogatással együtt. Én nem egy ilyenről tudok a két év lombik alatt. Viszont bármennyire megterhelő az anyagi vonzata, az eredmény mindenért kárpótol majd. :-)

  31. Drukkolok, hogy egy vagy két babóca veled/veletek maradjon! Sokat számít a pozitív gondolkodás, főleg egy ilyen procedúrában. Szeresd őket, beszélj nekik, hisz ott vannak, BENNED! Engem ez, és a hitem segített. Most mindketten bent szunyókálnak a kiságyukban. Megérte! Az elmúlt 5 év minden nehéz percét feledtették velünk már akkor, amikor eldöntötték, h minket választanak szülőknek!

  32. Szia Renáta!
    Nekem nem sikerült :-( Remélem, neked igen. Mi újság veled?

  33. Szurkolok es Jo nagyon olvasni a blogodat. En kulonosen akkor meritek erot innen amikor (mint ma is) egy nap mulva kene megjonnie illetve Nem kene… ;) Nekem a 6. Inszemem volt a mostani Belgiumban. Bizakodom. Meg 1x Szurkolok!

  34. Szia Renáta,
    nagyon nagyon szorítok Nektek!! Kívánom, hogy egészséges ikreid legyenek és boldogok legyetek velük együtt, egy családként!
    Várom a további híreket, szeretem a blogodat.

  35. Kettes vagy hármas ikreket? Köszi Detty, hogy mondtad, nagyon vártuk itt a híreket :)) gratula neki!

  36. Detty, ez nem volt szép tőled…Miért vonod meg Renátától az örömet, hogy saját maga oszthassa meg az örömhírt??? Nyilvánvalóan megvan az oka rá, amiért eddig nem nyilatkozott, aki az oldalt olvassa, tudja is miért, már nem egyszer csalódnia kellett sajnos a pozitív teszt után. Valószínűleg ki szeretné várni azt az időt, amikor biztosan és félelem nélkül kimondhatja az eredményt, hogy egy babó vagy kettő… Biztos örömödben nem tudtál uralkodni a pletykálási vágyadon, de ezzel nem gondolom, hogy segítesz. Én is kétnaponta feljövök ide, hátha megírta,mizujs, de azért azt lehetett sejteni, hogy sikerült, mert ha nem azt már megírta volna. Csak türelem kellett volna. Nem tudom miért jut most az eszembe az a mondás: ” A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.”

  37. Forestagi igazad van egyrészt ami a várakozást illeti, kevés biztos dolog van az életben. Másrészt pedig pletykálni női szokás (nagyrészt) bocsi a kivételektől, úgyhogy ez is belefér nyugodtan. :) Remélem nem voltam sértő… :)
    Szorítsunk Renátának együtt és várjunk türelmesen!
    Renáta jól van, jelenleg ez a biztos!!! :)

  38. Detty! Nem baj, hogy megirtad, en orulok neki!! Mar nagyon kivancsi voltam es legalabb ennyit tudunk! A reszleteket meg majd megirja Reni amit mar nagyon varunk!

  39. Sziasztok!

    Akkor én úgy csinálok, mint aki nem olvasta az előzményeket! :-)

    Nagyon -nagyon izgulok értetek, és rettenetesen várom már hogy gyere a jó hírrel, és egy szépséges UH képpel!

    Hallgatom a dalt többször, és próbálom elhinni én is….
    Gyötrelmes 2 év és egy biokémiai terhesség van mögöttünk; ha minden igaz, pénteken ovuláltam. Spontán ciklus, a sok hormontól kezdek helyreállni! :-)
    Úgyhogy most reménykedem…. és elhiszem azt, amit még nem látok! :-) Irszi

  40. Én is naponta nézegetem hátha van már valami, ez nagyon csúnya dolog volt. Ezt neki kellett volna megírnia, nem neked Detty. Ez nem a te életed, és nem a te dolgod.
    Várom a híreket továbbra is majd Renitől.
    Nagyon szorítok ,hogy minden rendben menjen.

  41. Szia Renáta!
    Gyakran felnézek,hogy lássam,mi veled-veletek!Most hogy vagy?Szegeden lakom,az Újklinikán dolgozom.Amikor elsétálok a Kááli intézet mellett/a munkahelyem felé menet/,mindig eszembe jutsz.Néha arra gondoltam,hogy ha meglátnálak,odamennék hozzád,hogy kezet szorítsunk.:)

  42. Kedves Renára, az inzulinrezisztenciáddal mit csináltak.Én este szedek 2 db. Merckformin XR 1000 mg.-at. mert mindig csak a reggeli cukrom a magas 7 köröli. 2-es tip . cukorbeteg vagyok szerintük.
    A gyógyszer szedésével lecsökkent 6 alá,az jó?
    puszi neked és nagyon szorítok.

  43. Szia Elvira
    Én is a Mercformint szedem nekem is magas volt a vércukor szintem 8-9 között és már most nagyon jól le ment reggel 4,7 nekem napi 3x kell szednem és 850-est és én is a Leskó dokihoz járok Debrecenbe és most volt a baba beültetés,de sajnos nem sikerült,de nem adom fel!Írj hogy hol tartasz. Eszter

Hozzászólások küldése lezárva

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás