E-mail

info@teherbeeses.hu

Mint már korábban írtam: novemberben megyünk a 3. inszeminációra. Előző ciklus közepe felé vagyis peteérés környékén kellett menni vizsgálatra, Szegedi Kaáliba. Ez nálunk úgy jött ki , hogy a 11.napon mehettünk, akkorra kaptunk időpontot, vagyis tegnapelőtt voltunk. 11 órára kaptunk időpontot, de közölték hogy készüljünk fel, mert rengetegen lesznek. 

Odaértünk 11-re, bejelentkeztem, leadtam a kért bakterológia eredményt, a citológia még nem lett kész. Rögtön közölték hogy 1 óra múlva elég ha visszamegyünk. Elmentünk addig ebédelni, 12 után vissz is értünk, de még 1 órát várni kellett. Miután megvizsgálta doktornő, annyit mondott, hogy szép peteérésem van spontán is, és eddig is ahány alkalommal nézte mindig volt. Azt mondta április óta, illett volna teherbe esnem természetes úton is (áprilisban voltunk a 2. inszemen).  Nem fogunk végig menni a hat inszemen, mert semmi értelme ha nem sikerül, talán még kettőt csinál novemberben és decemberben, ha egyik sem sikerül akkor KACSINGATUNK (tetszett ez a szó)a lombik felé (a mondat második fele már nem annyira tetszett). Szóval januártól már a lombik felé vesszük az irányt, persze csak ha mi is úgy döntünk. De ne menjünk ennyire a dolgok elébe, az inszemnek sikerülnie kell, nincs mese :).

Nagyon bizakodó is vagyok, sikerülnie kell!!!

Ajánlott cikkek

2 Hozzászólás

  1. Helló.én csak annyit szeretnék tőlled kérdezni hogy mi az az inszem.A másik kérdésem hogy a lombi programért fizetni kell -e.És hogy mit csinálnak.

Hozzászólás a(z) Csillag bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás