E-mail

info@teherbeeses.hu

hirek Miközben a lombikbébi programra készülünk becsúszott egy- két  pozitív teszt. Két héttel ezelőtt, mikor meg kellett volna jönnie, semmi nem volt, így csináltam tesztet és pozitív lett. A biztonság kedvéért csináltam még egyet, ami szintén két csíkos lett. Nagy öröm töltött el, bár valahogy nem igazán tudtam magam bele élni, mi is van, mert annyira a lombikra készültem lelkiekben, hogy alig bírtam felfogni és megérteni, hogy hát  most mégiscsak sikerült.

Szombati napon csináltam a tesztet, sajnos nem sokáig élvezhettem a teherbeesés gondolatát, mert csütörtökön reggel jött egy pici barnázás, este pedig még több így reggel elmentem nődokihoz, aki ultrahangon semmit nem látott az égvilágon. De mivel akkor még csak a terhesség ötödik hetét töltöttem be éppen, ezért volt egy pici esélye hogy talán még csak nem látszódik a picurka. A doki azt mondta szedjem a Duphastont és hétfőn menjek vissza. A leleten ez állt, fenyegető vetélés. Hát hétvégén szépen kezdett a mensim megjönni olyan 40%-osan. Hétfőn visszamentem, de akkor sem látszódott semmi a hüvelyi ultrahangon. Úgyhogy egyre bizonyosabb lett hogy itt nincs baba. De addigra én már rég beletörődtem. Inkább abban reménykedtem tisztuljak ki természetes úton ne kelljen kórházba befeküdni. Hát így is lett, szépen meg is jött, 1 hétig tartott.

Na nem gond, mert így tovább készülünk a lombikra, csak a doktornővel való beszélgetés időpontját, ja és vizsgálat is lesz, kellett áttetetni későbbre, így március 9 helyett március 22-én megyünk.

Az a rossz hogy ennek ami történt aztán abszolút semmi értelme nem volt. Én próbálom mindenből kivenni a pozitívumot, és tanulni mindenből, de ez most semmire nem volt jó, csak hogy 5 napon keresztül azt hittem terhes vagyok, és most sikerült.  És mégsem.

Lehet hogy ha nem olyan érzékeny tesztet csinálok, meg sem tudtam volna hogy volt valami. Mert valami csak volt ha a HCG hormon elkezdett termelődni. Csak valamiért nem volt életképes, nem fejlődött úgy ahogy kellett volna az a picurka megtermékenyített petesejt, ami az ötödik hét környékén kb 1 mm, azaz egy milliméter.

Na sebaj nemsokára jön a lombik.

Két napja volt a Gaál Noémi a Fókuszban, hogy 40 éves és nem sikerül neki baba, de ő nem akar menni mesterséges megtermékenyítésre, mert bízik benne hogy sikerülni fog természetes úton is megfoganni a babájának. Hát igen lehet várni, ki hogy gondolja, mindenki maga dönt, a segítség mellett dönt vagy vár. Kérdés meddig van türelme, meddig bír várni. Persze itt a döntést befolyásolja az addig megélt események teherbeeséssel kapcsolatban.

Ajánlott cikkek

19 Hozzászólás

  1. Szia Renáta! Én már túl vagyok az első lombikon. Múlt héten pénteken volt a beültetés. 2 szép embriót tettek vissza. Most pihizek és várom a jövő hétvégi pozitív tesztet. :-) Minden jót kívánok neked és kitartást, rendben lesz minden meglátod!

  2. Szia Cat! Örülök, hogy írtál! Szurkolok nagyon!!!
    És köszönöm a biztatást!
    Én is kívánom neked, hogy egy hét múlva pozitív teszt mutassa, hogy kismama vagy. :)

  3. Szia! Az nagyon jó dolog, hogy sikerül a spontán terhesség! Szerintem még lombik előtt ki kéne vizsgálni, hogy miért nem tud a babó maradni. Hematológia, genetika stb. Mert a lombikbaba is végződhet így, sajnos! :( Nekem kettő lombik is így végződött. Már sok orvosnál jártunk ez ügyben.

  4. Genetikán már voltunk, minden rendben volt. Hematológiát még nem néztek.

  5. Sziasztok!

    Valaki tudna nekem írni a lombikról valamit aki már átesett rajta,hogy -hogyan zajlik és mennyibe kerülnek a gyógyszerek kb.

  6. A hematológián én az ÁEk-ban voltam, kb 4 hét alatt megvannak az eredmények, háziorvos is tud adni oda beutalót, rá kell írni, h vetélés miatt. Ott mindent megnéznek,amit vérből meg lehet nézni, nekem 11 kémcső vért vettek le hozzá.Ezen kívül néztek pajzsmirigyet, inzulin rezisztenciát, és hystero-m is volt. Érdemes ezeket a köröket lombik előtt lefutni.

    Eszti, a lombikról nagyon hosszan tudnék mesélni, nem tudom, hogy itt belefér-e… írj egy email-címet esetleg! És amit tudok, azt szívesen leírom.A gyógyszerárak is sokmindentől függenek.

  7. Hát a lombik tényleg nem egyszerű eset. Eltérő lehet szinte mindenkié. Nekem az 1. kb 80000 volt, de ez csak az injekciók ára. Előtte kellett egy csomó fizetős vizsgálat és hát az üzemanyag sem olcsó és kell jópárszor menni. A 2. -nál “csak” kb 50000 ment el a szurikra. A lombik ciklusának elején kezdenek el hasfalba adós szurikkal stimulálni több tüsző érlelésére. Ezeket altatásban leszívják és a petéket megtermékenyítik, majd pár nap múlva befecskendezik a méhbe az embriókat. Nagyon röviden ennyi a lényeg. Ha kell még több infó kérdezz nyugodtan!

  8. Sziasztok!
    2 sikertelen lombikunk volt. A stimulálás rendben lezajlott. mindkétszer 11 petesejt lett és ebből 10 embrio vissza is kaptam két embriót, de nem tapadtak meg. Valakinek van ötlete, hogy ez mitől lehet? illetve mit tudunk tenni, hogy megmaradjanak? Minden infót ötletet szívesen veszek és hálás leszek érte. Renáta semmiképp ne add fel!!!!! Sikerülni fog.. olyan nincs, hogy nem:)

  9. Niki, egyszer sem maradt fagyibaba? Sok oka, lehet, amit meg kellene, vizsgáltatni, mi most jártunk sok helyen, genetika, hematológia, pajzsmirigy vizsgálat, inzulin rezisztencia, hystero, ha ezek megvannak, akkor nagyobb eséllyel lehet indulni a következő lombiknak.

  10. Nagyon sajnálom a történteket.
    Bízom benne, hogy mihamarabb jó hírekkel számolunk be egymásnak.
    Az egészről az a véleményem, hogy szerintem ott a beágyazódással lehet valami gond, én is javasolnám a hematológiát, nehogy a lombik is ugyanazon okból ne sikerüljön.

  11. Mitől függ a beágyazodás?
    Nos az én véleményem szerint, minden az agyban dől el! Ezt szokta mondani az én dokim.
    És igazat adok Neki!
    Én kettő lombikon vagyok túl, úgy hogy igazából Nekem semmi bajom, “csak ” az hogy volt 2 méhen kivüli terhességem és nincs petevezetékem.
    Én nagyon sokáig küzdöttem a lombik ellen. Tavaly Összel beszélgettem valakivel és akkor sikerült az agyamban rendet tenni. Utána úgy éreztem hogy a szívem és az eszem is egy rugóra jár.
    Most januárban megpróbálkoztunk 2 fagyi babát visszaültetni, nagyon jól vissza jöttek a fagyasztásból, úgy tűnt hogy minden rendben van, de nem tapadtak meg.
    Utána nem vártunk 1 hónapot,ahogy a doki ajánlotta, hanem a következő ciklusnál belevágtunk. Szintén fagyi babák, 4 volt lefagyasztva, az első kettő nem jött vissza az utolsó kettő éppen visszaültethető lett.
    A doki azt mondta, hogy 2% az esélye a beágyazódásnak! Egy lurkonak sikerült! :)
    Most éppen már a hányingerrel birkozom, de nagyon boldog vagyok.

    Amit én megtanultam, ezen a 2 év alatt, hogy úgy ragaszkodjam ehhez az új emberkéhez, hogy mégse ragaszkodjak.
    És azért írtam le ezt, mert úgy érzetem, hogy erőt kell adnom Nektek, soha ne adjátok fel! Inkább hadjatok 1 év szünetett, én is ezt tettem, és öszintém nagyon-nagyon hasznomra vált. Le kellett higgadnom!
    A másik fontos dolog mindennek meg van a megfelelő ideje! Sem előbb sem később nem kapod meg a feladatodat.
    Őszintén szurkolok Mindenkinek!

  12. Drága Renáta!
    Nem írom, hogy sajnálom, ami történt, de abban biztos vagyok, hogy mint mindennek, ennek is volt oka, még ha látszólag teljesen értelmetlen is, ami történt. Előfordulhat, hogy épp az, hogy elvégezzék a hematológiát, lehet, hogy “csak” annyit tanultunk belőle mindannyian – ezt fáj leírni, de magamra is érvényesnek tartom -, hogy valóban nem érdemes túl korán, már az elmaradt vérzés napján tesztet csinálni. Félre ne érts, én ezt magamra vonatkoztatva határoztam el, hogy legalább két hetet fogok várni mindig. Persze ez alatt az idő alatt se lehet kiiktatni a gondolatot, hogy valószínűleg terhes az ember, de talán lelkileg mégis könnyebb elviselni teszt nélkü, ha mégis megjön…..
    Most pedig teljes erőbedobással előre, a lombikra koncentrálj, el sem hiszed, mennyien szorítunk érted!
    Épp aznap fogtok menni, amikor én az első ultrahangomra, ugyanis továbbra sincs semmi tünetem (elvileg a 7. hetet töltöttem ma be), és addig én sem tudok semmit arról, hogy mellettem van-e egy kis lélek, vagy nincs….
    Nagyon sok erőt kívánok Neked!
    Ansh

  13. Kedves Mindenki!

    Köszönöm a szurkolást, és én ugyanúgy szurkolok mindenkinek, aki csak babára vár.
    Egyenlőre azt várom hogy egyáltalán jövőhéten beszéljek Szegeden a doktornővel, aztán majd meglátom lombik előtt csinálunk-e hematológiát vagy mit mond a doktornő. Mert ha már áprilisban megcsinálhatjuk akkor nem hiszem hogy elfogjuk halasztani. De majd látom… A beágyazódásról valamelyik nap írni fogok, összeszedek minden infót amit találok.

    Agleh és Ansh! Gratulálok mindkettőtöknek! :)
    Higgyetek benne hogy minden rendben lesz és csak nyugisan!

  14. Sziasztok!

    Pozitív lett már 2 teszt is! :-) a vérvételi eredmények is jók, növekszik a hcg. Nagyon örülök! :-) 2 hét múlva lesz UH.

  15. Cat: Szívből gratulálok!!!!!!!!!! Pihenj sokat, és élvezd ki minden percét ennek a hosszú két hétnek is:)!

    Én hétfőn megyek orvoshoz, ha minden igaz, kedden ultrahangra, remélem, minden rendben lesz:)

  16. Cat! Ez fantasztikus! Gratulálok! Csak így tovább! :)
    És akkor ez most hanyadik lombik? Második?

  17. Köszönöm a gratulációkat! :-)
    Az első rendes, beültetéses lombik volt. Az ez előttinél nem volt mit beültetni.
    Szorítok mindenkinek!

Hozzászólás a(z) cat bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás